Violet |H. S. Hun|

tizenkettedik fejezet

V i o l e t 

"Mit szeretnél, Harry?"

"Mutatni akarok neked valamit."Mondta. Ideges és izgatott volt egyaránt.

"Oké, most szabad vagyok."

"Gyere velem." Mondta, miközben felém nyújtotta a kezét. Egy pillanatig bámultam a kezére, majd tekintetünk találkozott. 

Komolyan gondolja?

Nem mintha bánnám, de fogni fogja a kezem?

"B-bocsánat, én csak-" Félbe szakítottam azzal, hogy megragadtam a kezét. Ne kérdezd, hogy miért tettem vagy mit is gondoltam, de olyan jó érzés volt. Bár ha jobban belegondolok... Miért akarja fogni a kezem?

 Elhessegettem a gondolatot és rámosolyogtam. "Vigyél, ahova csak akarsz."

"J-jó futó vagy?"

"Mi?" Kérdeztem kuncogva és izgatottan, azt hiszem.

"Azt kérdeztem, jó futó vagy?"

"Talán. Miért?"

"Ne kérdezősködj csak fuss velem." Nevetett. Bólintottam és futni kezdtünk.

 Harry és én kéz a kézben futottunk, idiótán vigyorogva egyúttal. Valahová elvezetett... meglepetés, hogy hova. Nem mondta el.

 Azt hiszem a napom egyre jobb.

 Megálltunk, Harry még mindig szorosan tartotta a kezem. Egy gyönyörű erdőben voltunk. 

"I-innen még sétálnunk kell egy kicsit, nem baj?" Kérdezte zihálva.

"Menjünk."

 Csend telepedett közénk, miután újra útnak eredtünk. Nem bírtam abbahagyni a mosolygást, olyan boldog voltam. Egészen addig, míg Harry el nem engedte a kezem. Hirtelen olyan hideg lett.

"Szóval... eddig milyen napod volt?" Kérdezte megtörve ezzel a csendet, szemei az eget pásztázták. Kezdett sötétedni, de nem bántam. Sóhajtottam. 

"Egyre jobb lesz. Unatkoztam." Újra rám nézett és elmosolyodott.

"Akkor jó."

"És neked?  Milyen napod volt?" Kérdeztem.

"N-nagyszerű." Mondta homlok ráncolva.

 "Az utóbbi pár napban nem tudom miért, de Harry szomorú és csendes volt. Valami bántja, mert látom, már abból is, ahogy a "nagyszerű-"t kiejtette ajkain.

"Minden rendben van?" Hamisan mosolyodott el és bólintott.

"P-persze, csak sok minden összejött."

"Akarsz róla beszélni?" Kérdeztem mosolyogva, mire a fejét rázta.

"Nem fontos."

"Hát, én itt vagyok. Bármikor jöhetsz hozzám." Egy igazi mosoly húzódott ajkaira, sóhajtott.

"Elegem van a dadogásból." Mondta. Rosszul éreztem magam, segíteni akartam.

"Miért nem veszel órákat?"

"V-voltam már, nem működött."

"Rendbe fog jönni, Harry." Ez volt az utolsó ezzel kapcsolatos mondanivalóm. Nem akartam kényszeríteni és elrontani az esténket.

 Egy nagy erdőben sétálni Harryvel a csillagok alatt, elég gyönyörű igazából. Élvezem a kényelmes csendet és a természetet. Egyáltalán nem unalmas, inkább csodálatos. Még mindig azon gondolkozom, miért is vagyunk itt.

"M-megérkeztünk." Ujjaival egy faházra mutatott. 

"Wow." Mondtam tágra nyílt szemekkel. Meglepődtem. 

"Hallottam, mikor arról beszéltél, hogy szeretnél egy faházat. Pár napja, é-épp erre futottam és rátaláltam erre. A-a tiéd lehetne." Dadogta. Annyira édes - Fogd be, Violet.

 És erre emlékeztetem magam az idő nagy részében.

Különben is, az, hogy emlékszik erre még a múlt hétről, mikor Jayvel beszélgettem, nagyon kedves tőle.

 Mivel nem mondtam semmit és nem válaszoltam neki semmit, aggódni kezdett. "H-ha vissza szeretnél men-"

"Nem."

"Akkor tetszik?"

"Nagyon tetszik, Harry." Elmosolyodott, megjelentek gödröcskéi. "Köszönöm."

"Szóval, Vio királynő, a faháza csak önre vár." Kuncogva rohantam a létrához, izgatott voltam, mint egy gyerek karácsony napján vagy a cukorka boltban.

 Egy gyönyörű kis faház volt, apró ajtóval ás ablakokkal. Egy gitárt pillantottam meg az egyik sarokban, miután Harry és én is sikeresen bemásztunk. Újból meglepődtem. 

 Ez a nap tele van meglepetésekkel. 

"Harry." Szólítottam, hogy rám figyeljen. Megfordult és kérdőn hümmögött. "Ez mi?"

"A-a gitárom. Elhoztam, mikor legutóbb itt voltam." Mosolygott. "Azt mondtad, szeretnél megtanulni gitározni szóval... készen állsz az első gitár l-leckédre?

 Vigyorogtam, mert eszembe jutott valami.

"Egy feltétellel."

"És, mi lenne az?"

"Adok valamit cserébe, Harry." Zavarodottan nézett rám.

"Mit?"

"Megpróbálok segíteni, hogy ne dadogj."