Violet |H. S. Hun|

harmincegyedik fejezet

V i o l e t

"És aztán mi történt?" Kérdezte izgatottan Elle, miután elmeséltem neki a tegnap délutáni dolgokat.

"Semmi, beszélgettünk még egy kicsit és együtt töltöttük az estét." 

"Egymás karjaiban?" Bólintottam, kuncogva és elpirulva. "Ez olyan cuki!"

"Köszi, Elle."

"Mindig is édesnek találtalak titeket együtt."Megölelt, észrevettem a közeledő Jayt, Harryvel.

 Szélesen vigyorogtam, mert ha hiszed, ha nem, máris hiányzott, pedig csak három órája váltunk el.

 Az egész estét társalgással, zenehallgatással, csillagnézéssel töltöttük és itt-ott elcsattant pár csók is. Annyira boldog vagyok, mert ő igazán boldoggá tesz.

"Sziasztok lányok!" Köszöntött minket Jay.

"Sziasztok!" Mondtam izgatottan, ami kissé összezavarta Jayt.

"Mitől vagy ilyen boldog és izgatott?" Kérdezte mosolyogva. Lopva Harryre pillantottam, aki édesen vigyorgott rám, majd újra Jayre fordítottam a figyelmem és a fejemet ráztam.

"Semmi, semmi."

"Úgy tűnik valakinek szép reggele volt." Kacsintott rám Ellere. Játékosan megütöttem.

"Hát, nekem most mennem kell. Bennel lesz egy közös projektünk és beszélnem kell vele, mielőtt eltűnik. Később találkozunk, srácok." Mondta Jay, majd arrébb állt.

 A padlót figyeltem, majd Ellere pillantottam. "Nos, én is megyek. Jó szórakozást, szerelmes madárkáim." Vigyorgott.

"Elle!" Horkantottam, Harry csak nevetett.

"Szia." Mondtam Harryre vigyorogva. Viszonozta a gesztusom, majd a kezemnél fogva egy üres tanterembe vezetett. Épp meg akartam kérdezni, hogy mit művel, de ajkaival belém fojtotta a szavakat.

 Nem tudok betelni a puha ajkaival, egyszerűen imádom. Gondolkozás nélkül csókoltam vissza. Miután elváltunk, rákacsintottam. "Hát, hozzá tudnák szokni az ilyen sziákhoz. Mindig.

"R-ráérsz ma este?"

"Igen, miért?"

"Semmi különös, csak gondoltam tölthetnénk együtt az estét." Mosolygott. Izgatottan bólintottam.

"Persze! Nálatok vagy nálunk?"

"A tetőn."

 A csillagokat bámultuk, kellemes csendben. Mégis ideges voltam, mert egy kérdés motoszkált a fejemben. Úgy döntöttem, hogy megtöröm a köztünk uralkodó némaságot, ezért felé fordultam. Felfedeztem, hogy ezidáig bámult engem, félénken rámosolyogtam.

"Mik vagyunk mi most?" Kérdeztem. Barátok vagyunk vagy több? A homlokát ráncolta és nem válaszolt. Egy kis idő elteltével, mintha pofán vágott volna.

"Nem szeretném e-elrontani a barátságunk." Mondta.

"Ezt hogy érted? Nem kedvelsz?"

"De igen! Persze, hogy kedvellek. De félek." Lefagytam, nem értve, hogy miről beszél. Mi a fenétől fél?

"Mi?" Sóhajtott egyet. "Hogy érted azt, hogy félsz, Harry?" Újra nem válaszolt nekem, de fel kellett tennem neki ezt a kérdést. Mármint, nem mondhatod valakinek, hogy kedveled, csókolgathatod, aztán összezavarodva hagyod ok nélkül.

 Az életem egy másodperc alatt fordult egyet. Megbánást éreztem és gyűlöltem.

 Gyűlölöm, ha a fiúk ostoba játékokat játszanak, és ha csak egy játék, én nem akarok részt venni benne. Nem mondhatom, hogy azt kívánom, bár sosem találkoztam volna Harryvel, de vissza akarom kapni a régi, normális életem.

"Harry, te tőlem félsz?"

"Mi- nem!"

"Akkor, miről beszélsz?"

"Nem mondhatom el. E-ez komplikált."

"Ha nem mondod el, akkor elmegyek és soha többet nem jövök vissza, mert végeztem, Harry." Mondtam, mielőtt talpra ugrottam. Ezután bementem a szobámba, és az ágyamon ülve már nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek.

 Összetört és gyenge voltam. Az életem fehérből feketévé változott, csupán egy másodperc alatt. 

 Jaynek igaza volt, ő nem jó nekem.

 Kopogtak az ablakomon. Ő volt az. Behúztam a függönyt és álomba sírtam magam. Azt hiszem körülbelül egy órát aludtam, az éjszaka további részét bőgéssel töltöttem. 

 Mit tett velem?

   

Daaamn, dráma. Egyébként már akartam mondani, de ez a hülye kaki néha nem engedi, hogy válaszoljak a kommentekre és őszintén szólva, van olyan, hogy el is felejtek, de mindet elolvasom és nagyon jól esnek, még ha egy 'siess'  is legyen az. Köszönöm.

xoxo

A