Violet |H. S. Hun|

tizedik fejezet

V i o l e t 

 Két hét. Csak két hetem maradt a rajz projektemre. Fogalmam sincs mit rajzoljak, habár millió ötletem van, de nem tudom kiválasztani a legjobbat. Azon gondolkoztam, vajon megcsinálta már bárki is, illetve Harry megcsinálta-e már. Fogadni mernék, hogy még nem, sőt teljesen megfeledkezett róla, akárcsak én.

 De nem maradt túl sok időnk és segítségre van szükségem. Majd megkérdezem Harryt, hátha tud segíteni. Remélem. A csengő megszólalt és kirontottam a teremből, Harry után kutatva a szekrénye felé indultam, de bár ne tettem volna. Oh, Istenem...

"Tényleg nem probléma." Mondta Harry Sarahnak, a részeg lánynak, akinek segített a bulin.

"De, de az. Annyira idióta voltam és bármilyen hülyeséget csinálhattam volna, ha te nem vagy ott. Nem tudom eléggé megköszönni."

"N-ne mondd ezt."

"Um, elkérhetem a számod?" Wow, milyen magabiztos és bátor. Mármint, ő kérte el számát?

 Várjunk csak, miért is hallgatom ki a beszélgetésüket? Ez rossz, nem kéne ezt csinálnom, de nem tudom leállítani magam. Ez nem én vagyok!

 Ez a srác olyan dolgokra késztet, amiket sosem gondoltam volna, hogy valaha megtennék vagy mondanék. Istenem, segíts! "Persze, add csak ide." Mosolyogva nyújtotta neki át a telefont, majd miután beírta a számát, visszaadta.

"Akkor, majd látjuk egymást, Harry." Integetett. Harry csak bólintott és tisztelettudóan mosolygott, mint mindig. A szekrénye felé fordult, ekkor vett észre engem. Rámosolyogtam és úgy sétáltam oda hozzá, mintha semmi sem történt volna.

"Szia Harry!"

"Szia Violet, eddig is ott áll-"

"Oh nem, csak most jöttem ki a teremből." Mondtam gyorsan. "Igazából, téged kere-" Félbeszakítottam magam, biztosan elfoglalt lesz Sarah-val. 

"Szükséged van valamire?"

"N-nem." Na, most én dadogok. Zavarodottan ráncolta homlokát és egy pillanat erejéig úgy tűnt, mondani szeretne valamit, de végül csak bólintott és tovább pakolt a következő óránkra. Miután a csengő megtörte a köztünk uralkodó csendet, mindketten besiettünk a terembe. 

 A nap gyorsan eltelt és nem volt kedvem hazamenni, ezért ellátogattam egy kis kávézóba, amiről még Jay mesélt nekem. Kikértem a kávém és leültem egy kicsit. Egy árnyék szállt rám, a padlóra pillantottam és rájöttem, hogy valaki mellettem áll.

"Foglalt ez a hely, hölgyem?" A személy hangja ismerős volt. Felnéztem... ugye csak szórakoztok velem. Rámosolyogtam és a velem szemben lévő szék felé biccentettem. 

"Ülj csak le, Jake." Kezet ráztunk, majd vigyorogva foglalt helyet. Becsuktam a könyvem és nagyot sóhajtottam. "Oké, Kukkoló-"

"Várj, én? Kukkoló?" Kérdezte nevetve. 

"Igen, mit csinálsz itt?"

"Mindennap idejövök."

"Komolyan? Én most vagyok itt először."

"Hm, és milyen napod volt?" Bár, ne kérdezte volna meg.

"Szar." Mondtam őszintén, nevetve dőlt hátra.

"Miért?" Homlok ráncolva bámultam rá.

"Tudni akarod, miért volt szar napom? Kérdeztem összezavarodva. Bólintott.

"Szabad az egész napom, Violet."