Vedd észre, hogy belédszerettem!!! (Dazai × reader) ~BEFEJEZVE~

"Dazaival kézen fogva"

Meghoztam a következő részt, remélem ez is tetszeni fog!

A fagyizás után visszamentetek az irodába. Persze Ranpo eltévedt útközben. Már mindenki ott volt.

-KÖLYÖK! Merre voltál!?-Ordított Kunikida az arcodba ami miadt hátráltál pár lépést így egyenesen Ranpoba ütköztél.

-Nyugodj meg Kunikida, elmentünk bevásárolni-Mutatta fel a zacskókat Ranpo-Hmmm melyikkel kezdjem? (Név)-chan te melyikkel kezdenéd?-Nézett le rád

-Ö... talán a puffancsal, de elsőnek nem kéne ebédelni?

-Ebéd elött a legjobb a snack-Ment be

-Biztos...-Mentél utánna
Odamentél az asztalodhoz és a papírmunkát félretolva leültél. Azonban valaki megbökte a vállad. Persze, hogy Dazai.

-Hm?-Néztél rá, de ő csak mosolyogva rakott egy post it cetlit az asztalodra.
Elvetted, fiú létére egész szép az írása. Ezt volt ráírva:
"Délután csinálunk valamit közösen (név)-chan?"
Elmosolyodtál, de az a kis mosoly is eltünt hamar. Elővettél egy kis lapot te is és ráírtad, hogy:
"Nagyon szívesen mennék, de az a helyzet, hogy Ranpoval meglátogatjuk Poet. De ha nem tévedünk el akkor utánna elmehetünk valahova!"

Odarakod az asztalához ő meg abban a pillanatban odanyúl érte, de a te kezedre rakja a kezét. Kissé elpirulsz és mivel az övé van felül ezért meg kell várnod míg leveszi az övét aminek kevés esélye van.

-Nem veszek ki a kezed?-Kérdi

-Nem akarom-Mondtad, de ez csak részben volt igaz

-Á, értem.

-De, nem látod amit írtam.

-Igaz-Mondta, de ahelyett, hogy elvette volna, megfogta a kezed és összekulcsolt ujjakkal olvasta el.
Zavarba jöttél, körbenéztél és láttad, hogy Yosano széles mosollyal bólint. Értetted a célzást ezért visszafordultál.

-Értem, én itt megvárlak titeket legyen akármilyen késő. Na megyünk ebédelni?-Állt fel vele együtt te is.

-Oké, farkas éhes vagyok.

-(név)-chan! Kettőre érj vissza akkor indulunk-Szólt oda Ranpo sajtos puffancs maradékával a szája szélén.

-Oké, de Ranpo-san! Puffancsos a szád széle.

-Tényleg? Ó! Köszi, hogy szóltál.
Dazaival mentetek már nem akartad elengedni a kezét. Már az elején se akartad, de most tudatosult.

-(név)-chan-Nézett le rád Dazai.

-Igen?-Néztél rá

-Fagyit ettél?-Kérdezte mosolyogva
-Igen miért?

-És nekem nem hoztál!? Amugy fagyis a szád széle-Törölte le-Ebben nagyon hasonlítasz Ranpora.

-Ó köszi. Azért nem hoztam, mert elolvadt volna, nyár vége van.

-Nyílván, hányszor tévedtetek el?

-A bolt felé Ranpo kétszer, visszafelé én kétszer, Ranpo ötször.

-Akkor nem is olyan sokszor.
A közeli kis étterembe mentetek. Te sushit ettem, Dazai meg a japán konyhát félredobva hamburgert.

-Furcsáltam, hogy Chuuya nem ölt meg reggel.

-Fáradt volt, szerintem már nem is igazán érdekelte.

-Ja biztos.-Harapott bele a hambiba.

-Szép lassan jön ki a salátád.-Mutattál a kifolyt hambira.

-Utálom ha kifolyik!-Csóválta a fejét.
Miután megetted szórakozva nézted Dazai és a hamburger harcát. Eléggé szívós egy hambi, de Dazai megnyerte a harcot és vele együtt örültél. Dazai fizette a te részed is és elindultatok vissza.

-Soha többe nem eszek burgert!-Szólalt meg durcisan

-Vagy inkább itt nem eszel hambit.

-De dícsérj meg! Megettem!

-Az öngyilkosság mániás győzött egy élettelen hambi ellen aminek kifolyt a belseje. Taps, taps!

-Gonosz vagy (név)-chan!
Visszaértetek az irodához. A zebránál Dazai megfogta a kezed, nem mintha nem tudnál álmenni egyedül is, de nem utasítottad el. Visszaérve még nem volt kettő, de senki sem volt az irodában rajtatok kívűl.

-Furcsa, túl nagy a csend!

-Örülj neki!-Húzott el.

-Dazai hova...?
Hamar megtuttad ugyanis ledőlt a kanapéra magával rántva téged is, így egyenesen ráestél. Ő csak mosolygott. Le akartál szállni, de nem engedett.

-Dazai engedj el!

-~Neem~ Olyan jó volt este.

-Dazai-Próbáltál kiszabadulni, de véletlen a térdeddel az érvékeny pontját ütötted meg. Dazai könnyek nélkül sírt és egy két káromkodás is elhangzott. Lemásztál róla és a kanapé mellé telepedtél.

-Bocsi! Egyáltalán nem úgy akarta véletlen volt!

-Semmi baj, semmi baj... igaz márcsak keresztapa lehetek, de semmi baj-Legyintett mostmár nevetve.
Ekkor már te is nevettél.

-Te!-Ütött a váladba. Csak pont a serültbe-Remélem elérted a célod.

-Igen, elértem!-Fogtad a vállad-Köszi pont a fájosba, igazán köszi.

-Visszaadtam!

-Érzem!

-Jó ott a földön ülni?

-Ó igen! Álmaim helye!-Sziszegted.

-Gyere vissza.

-Nem.

-Figyelj (név)-chan jó voltál takarónak akkor párnának is!-Huzott fel a kanapéra, de mielött megszólalhattál volna Dazai a fejét az öledbe rakta.

-Máris jobb!

-TE! Mit képz...-Kezdted volna, de Dazai elaludt-Csezd meg!

El akartál elmenni, mert mit csináltál volna. A táskádnál messzebb nem érsz, kivetted belőle a telefonodat, mert üzeneted érkezett. Chuuyától, ch! Nem akartad elmondani neki ezért ennyit írtál:
"Ügyünk van este hétre otthon vagyok!"

Nem válaszolt gondolod megértette. Nem tudtál mit csinálni. Dazai párnaként használja a combod, a könyved egyben fegyvered az asztalon, senki nincs az irodában. Bekapcsoltad a képességed, és hallgattad az utca embereinek gondolatait. Kettő lesz pár perc múlva, Ranpo mindjárt visszaér, Dazai meg rajtad alszik. Jó kis napnak nézel elébe!