Early Bird || Minho ff.||

3. Jena

-Kedves egészségére!-tettem le a kávét egy pasas elé és sétáltam a pulthoz vissza Hyejinhez, aki az időspárnak veszi elő a sütiket-Egy óra és végeztünk-mondtam a karórámra nézve.

-Még kell jöjjenek Minhoék-nagy szemekkel néztem a lányra a név hallatán-Mi az?-összeráncolt szemekkel vette fel a tárcát.

-Semmi semmi-ráztam meg a fejem. Mi az, hogy Minhoék. Ő és még kik? Hány ember előtt kell leégetnem magam. Sóhajtva ültem le a székre és néztem a mosolyogva visszajövő lányra.

-Minden pénteken ilyen tájt jönnek, ő és a bandája, a baráti köre-utalt Minhora. Egyet bólintottam, jelezve, hogy értettem.

A pult fölött láttam, hogy egy fiúkból álló társaság várja, hogy zöldre váltson a lámpa, hogy jöjjenek át az átjárón. Közöttük őt is megpillantottam, a farmerjébe dugta kezeit és lazán sétált át először a zebrán, a többi csak utána észlelt fel. Őrült módjára futottak át,ketten egészen idáig, a kávézóig futottak. Lihegve támaszkodtak a térdükre, bevárva a többit, akik lazán sétáltak oda.

-Csak azért nyertél, Felix drága, mert hamarabb indultál-boxolt egyet a karjába egy körülbelül vele egymagas fiú. Közben a többiek meghajolva jöttek be a helyiségbe és elfoglaltak egy hátsó asztalt.

-Jisung sose tudja elfogadni, ha veszít valamiben-nevetett az, amelyik először jött be, kihúzta a széket és helyet foglalt.

Nekem a szemem folyamat Minhon volt. Teljesen levegőnek nézett, mintha nem lennék itt. Nem is tűnt úgy, mintha direkt ignorálna. De nem is értem, hogy mit képzelek, amúgy. Nem várhatom el, hogy idejöjjön, megöleljen és külön köszönjön nekem. Az egy dolog, hogy tegnap beszélgettünk, de csak én gondolok bele túl sokat.

-Nagyon elkalandoztál-mosolygott rám Hyejin, kizökkentve a gondolataimból-Megyek én-simított egyet a karomon és megindult az asztaluk felé.

Azalatt én magam elé nézve újból gondolataimba merültem. Minhora pillantottam, aki épp engem nézett. Ijedten elkaptam a tekintetem, tisztán láttam, hogy elmosolyodik tettemtől. Zavaromban azt se tudtam mit csináljak, így gyorsan a telefonomat vettem kezembe.

Meglepve láttam meg a kijelzőn, hogy az öcsémtől üzenet érkezett. Irigylésre méltó a köztünk lévő testvéri kapcsolat. Egy év van köztünk csak, együtt nőttünk fel konkrétan, még totyogó kis pelusos voltan, mikor Jacob született. Könnyen megértjük egymást. A szakításomon is ő segített ki. Ha mindent úgy csináltam volna, ahogy ő tanácsolta, talán könnyebben ment volna, de én a szívemre hallgattam az eszem helyett.

Nem tudom Hyejin mennyi ideje állhatott előttem, de az unott arckifejezését megpillantva szerintem egy ideje várja, hogy magamhoz térjek és fogjak munkának.

Gyorsan felpattantam és egy mosolyra préseltem ajkaimat, álltam előtte, mint egy kislány.

-Egy mokaccinot és két latte macchiatot készíts-gyorsan meghajoltam és fogtam munkának. Közben ő a hűtőből vette ki a többit és két sütit, egy browniet és egy sajttortát.

Az elkészített kávékat a tárcára helyezett alátétekre raktam óvatosan és melléjük három, a kávézó logójával díszített szalvétát. Melléjük tette a két sütit és a hűtőből kivett italokat, pedig a kezében vitte oda. A tárcával pedig mentem utána segítőkészen az asztalhoz.

Mikor odaértünk tekintetem újra találkozott a Minhoéval,viszont ez hosszabb volt, mint az előbbi. De most nem volt telefon, hogy elkezdjek rajta dolgozni kínomban. Hasamban feléledtek a pillangók, éreztem, hogy az arcomat teljesen elönti a pír. Észrevette, hogy nem igazán érzem komfortosan magam, így elvette tekintetét és az előtte lévő kávés hellre vezette,amit lazán a bal kezével fogott.

Ahogy Hyejinnel vissza mentünk a pulthoz, rögtön az öcsém üzenetét nyitottam meg. Üzenetét elolvasva meglepettségemre a kezemet a szájam elé tettem és nagy szemekkel vizslattam a kezemben lévő készüléket.

Jake
Bejutottam🥰

Mindössze csak ennyi állt benne, de ez mindennél többet ér. Köztudott, hogy az öcsém jégkorongozik. Apám pár hetesen már a jégpályához vitte babakocsival. Ő is játszott, egy ideig, de anyagilag nem engedhették meg maguknak, hogy hosszú ideig űzze a sportot, így körülbelül tizennégy évesen abba kellett hagyja. Szenvedélye volt ez a sport, akkoriban nem volt annyi korong, mint ma, amennyi van, így készítettek ütőt és egy kicsi megfagyott valamivel játszottak a megfagyott tavon, vagy otthon ők maguk öntötték a jeget. A pályára csak edzésekkor mehettek.

Szerette volna, ha ezt az ágat tovább viszi Jacob, az egyetlen fia. Azon is gondolkodtak, hogy engem is irassanak be es jártassanak, de vékony, törékeny kislány voltam akkoriban.

Nekem viszont a zene és a rajzolás lett a szenvedélyem. Barátaim szerint egy művész lélek vagyok. Jacob is zongorázott két évig, de kijelentette, hogy nem szereti és unja is. Ő amolyan hiperaktív gyerkőc volt kiskorában, most se másabb, nem tud egyhelyben ülni. Velem ellentétben.

És most, hívták a csapatot a válogatottba,ami óriási megtiszteltetés nekik. Páran bejutottak, közöttük van ő is. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, hiszen az ő korosztályában képviselni az országot, elég nagy szám azért.

Jane
Úristeeen, gratuláloookkk!!!!

Jake
Köszi köszi:))
Egyébként mizu, anyuék említették, hogy már dolgozol. Jó hamar belevágtál a munkába XD

Jane
Igenn, de hidd el, hogy hirtelen
jött, viszooont nagyon örülök ennek.

Jake
Hát, ha neked ez jó, akkor
nekem is megfelel
Na de nem is tartalak fel, hív az edzőm is
Pusziiii

Jane
Sziaaa

Mosolyogva kapcsoltam ki a telefonom és egy nagy sóhajjal el is raktam. Valami nagy vicc sülhetett el az asztalnál, hiszen hangos nevetés csapta meg a fülemet. Amint kezdtek elhalkulni, Minho újból rámnézett, és amikor elvette tekintetét, hátra hajtotta a fejét, megrázta és a hajába túrt. Nem tudtam a szememet levenni róla. Laza stílusáról senki nem mondaná meg, hogy ő a főnöknek a fia. De ahogy látom, nem is dicsekszik vele, ez egyébként egy plusz pont. Nem vág fel vele, nem mindenki ilyen természetű, de hat ettől vagyunk különbözőek, ettől színes a világ.

Egyszercsak azt vettem észre, hogy egyszerre állnak fel es tolják be mindenki a saját székét a helyére és indulnak meg a pult felé. Pánikolva kapkodtam a fejem, hogy hol van Hyejin. Sehol se találtam. Ez azt jelenti, hogy nekem kell kifizetéssék a rendelésüket.

Odajöttek mind, én meg a monitorhoz sétáltam. Megnyitottam rajta az asztalokat és az övékre kattintottam, ahol ott van az összes rendelés.

-Egybe vagy külö-

-Egybe lesz-szólalt meg hátulról egy ismerős hang. Minho jött elő a pénztárcájában kutakodva és elővett egy kártyát.

-De nem ár, hyung, zsinorban ez a harmadik, hogy te fizetsz-emelte fel a hangját az egyik. Egészen aranyos volt, viszont szúrós szemmel nézett az idősebbre.

Szemforgatva fordult felém és mélyen a szemembe nézve nyújtotta a kártyát. Remegő kézzel fordultam a gép felé, amibe beírtam az összeget és felé tartottam. Hozzáérintette és egyet csippent jelezve, hogy ki van fizetve. Oldal mosollyal helyezte vissza helyére a kártyát és tette zsebre a kezével együtt.

A monitoron rá léptem az ikonra, miszerint ki vannak fizetve, így eltűnt az összes olyan ablak, amin a rendeléseket mutatta. Negyvenötezer won amúgy nem a világ pénze, de azért nagyjából mindig ezt fizetni egy embernek, oda tényleg pénz kell. És azon kívül még költ az ember.

De hát ő megteheti.