Early Bird || Minho ff.||

22. Minho

-A nap folyamán küldöm emailben az új kávék receptjeit,szörpökön is gondolkodtam,nem is lenne olyan rossz még egy-két új íz,nem?-dehogynem,vagy még százat vezess be mindenből,akkor biztos jobb lesz a helyzet. Bár tenné le azt az átkozott telefont.

Azzal az ürüggyel hívott fel a szomszéd országból,hogy felköszöntsön,de azzal letudódott ez a fele,hogy megköszöntem,ugyanis tért a számára fontosabb témához,a kávézó menüjébe bevezetett új ízekre. Fél órát hallgattam a monológját,mivel nem hagyott szóhoz jutni,de hogy őszinte legyek nem is akartam közbeszólni. Csak azért osztotta meg velem ezeket,mert én vagyok itthon és én ügyelem fel egy ideig. Biztos vagyok benne,ha megkérdeztem volna hány éves vagyok,nem tudott volna pontos választ adni,nyakamat teszem rá.

-Mehetünk?-zsebembe süllyesztettem nagy sóhajjal a telefonom és az előttem ácsorgó Changbinra vezettem tekintetem. A kezében türelmetlenül csavargatta az kulcscsomót. Egy apró bólintás után ellenőriztem,hogy mindenem magamnál van-e,ha már az eszem nincs a pár napja érkezett hír hallatán,miszerint Jena nem tud ott lenni a bulimon,ugyanis a nagyapja nincs jól és megkérték menjen haza,hogy ha valami történik,akkor legyen otthon.

Akárhányszor eszembe jutott keserűséget éreztem a számban és elfogott a rossz érzés. Sokat áradoztam magamban,hogy mennyire jól fog telni ez a buli,ráadásul Jena társaságában. Rég volt olyan őszinte a mosolyom,mint akkor és ezt a fiúk is megerősítették.

Még utoljára megnéztem magam a tükörben és elindultam az ajtó irányába Changbin társaságában. Fáradt szempár nézett vissza rám a tükörből,alatta fekete karikákkal,világosbarna hajam a homlokomba hullott eltakarva szemöldökömet. Nem volt kedvem belőni,hiszen kinek? A fiúknak az is mindegy lett volna,ha pizsamában odaereszkedek,de azért én sem vagyok annyira pofátlan,hogy ne tiszteljem meg őket azzal,hogy kiöltözök,ugyanis nem mondták,de biztosra merem állítani,hogy sokat szervezkedtek ezen a bulin,ami amúgy Chan hyung bulija is egyben. Évek óta a kettőnk szülinapják egyszerre ünnepeljük.

Az autóban csend volt közöttünk,csak a rádió halk morajlását hallgattuk,közben a volán mögött ülő barátom halkan dúdolászott az ütemet ütögetve a kormányon. Én meg a fejem hátrahajtva hunytam le szemem és csak akkor nyitottam ki,mikor az autó megállt,de meg kellett győződnöm,hogy csak a másik ünnepeltet vettük fel,csodálkoztam is miért telt tizenöt percbe a maximum hét perc. Hyunjin nem lakik tőlem messze,így mikor még csak gyerekek voltunk sokat játszottunk együtt,de menetközben megalakult ez a nyolcas baráti körünk,nem mondom eltávolodtunk,csak már nem lett annyira szoros a kötelék,már nem beszéltünk olyan gyakran,mint anno,de még így is őt érzem magamhoz a legközelebbinek.

Odaérve élőhalottként szálltam ki az autóból becsapva annak ajtaját,amire Changbin nagyot nézett. Összepréselte ajkait,majd egy nagy levegőt vett.

-Te tudod mennyi pénz van benne? Kicsit értékeld,neked is van autód,nehogy én is becsapjam a te ajtódat-fejtette ki nemtetszését hisztérikusan. Nem lepődtem meg.

-Ja,tisztában vagyok vele,apád az enyémmel beszélte meg az ajándékod ügyeit-zsebre dugott kezekkel sétáltam el mellette és az ajtó előtt bevártam őket is,hogy ne egyedül lépjek be a lakásba.

Az előtérbe érve lehúztuk ciepinket,majd lassan sétáltunk bennebb,síri csend volt a nagy családi házban. A nappaliba értünk,ami ízlésesen volt feldíszítve fehér és világoszöld lufikkal meg polaroid képekkel. Izgatottan vettük szemügyre a fiúk munkáját,Chan örömében még tapsikolt is nem mutatva azt,hogy már huszonnégy elmúlt huszonkét napja.

A konyhából viszont hangzavart hallottunk,mire egymásra néztünk nagy,kíváncsi szemekkel. Pár percig elidőztünk ott egyhelyben,de aztán a kíváncsiságtól vezérelve lassan a konyha felé lépdeltünk,ahol öten vitatkoztak valamin,amit csendben figyeltünk. Elmosolyodtam,aranyosak,ahogy "megbeszélik" a dolgokat,mi hogy legyen.