Early Bird || Minho ff.||

29. Jena

"Lábam földbe gyökerezett az ajtóhoz érve,miközben orromat a sírás előjelként csiklandozta. Ajkamat beharapva remegő kézzel nyúltam a kilincshez és nyitottam ki az ajtót. Nem jött erő a lábamba,egyszerűen nem tudtam megmozdulni,nem akartam végignézni azt,ami odabent fog fogadni. Tükrös szemekkel emeltem fel a fejem,majd egy lépéssel átléptem az osztály küszöbét. A mellkasom egyre jobban kezdett szúrni,ahogy végignéztem a sugdolózó társaságon,kik a szemüket le nem vették rólam. A hátsó sorban lévő padomhoz mentem lehajtott fejjel és szó nélkül ültem le,közben egy-egy kuncogást hallottam az osztály másik feléből.
A francba is! Otthon kellett volna maradjak. Nem,én ezt már nem bírom tovább. Elég volt a megaláztatásokból egy életre. A táskámat megmarkolva pattantam fel a helyemről és a kuncogás moraját hátrahagyva indultam ki az osztályból szembemenve az irodalom tanárral,aki a kezében lévő naplót és laptopot majdnem elejtette.
Ötletem se volt merre menjek,de nem is érdekelt,csak el innen. Egy percet se tudtam többet itt lenni,már az igazolatlanok se érdekeltek annyira,mikor elhagytam az iskola területét a könnyeimmel küszködve. A legközelebbi busz másfél óra múlva érkezik a megállóba,szóval úti célom oda tartott."

Felriadva ültem fel az ágyon,a szobámba beszűrődő hangokra fókuszálva néztem körbe,majd tapogatózni kezdtem a paplan és párnák közt hunyorítva a telefonom után. A pólóm az izzadtságtól nedves volt,a hajam pedig rettentően kócos,mivel majdnem átaludtam a délutánt.

A szemeimből az álom rögtön kipattant,ahogy meghallottam apám kegyetlen kiabálását a földszintről. Megszokni megszoktam a heti szinten lévő veszekedéseket,de akárhányszor meghallom a szívem hevesen kezd verni,miközben a kezem hihetetlen tempóban remeg.

Verejtékes homlokkal hallgatóztam az ágyon ülve,hogy vegyem ki a heves vitatkozás témáját,de nem mentem le akármennyire is szerettem volna. A nárcisztikus énje nem képes elfogadni a hibázást,magát helyezi előbbre folyton.

A rémálmom miatt kialakult szapora légzésemet még gyorsította a lent lévő egyre hangosabb veszekedés.

Jake
Ne menj le
Apu nem józan,teljesen ki van akadva

Én
Hát azt hallom,tiszta bolond esküszöm

Jake
Legalább most álld meg,hogy nem mész le,kérlek

Én
Jojo,nyugi
Azért én se akarom megveretni magam

Jake
Na helyes

A telefonomat felhangosítva néztem random videókat váltogatva az alkalmazásokat, kicsit ezáltal is tompítottam a kiabálásokat,de nem volt elég ahhoz,hogy egyáltalán ne halljam. A könnyeim egymás után,egye szaporábban folytak le. A kezem remegése nem hagyott alább,a billentyűzeten pötyögni se tudtam rendesen, a könnyfátyol is közrejátszódott a szemem előtt.

A komódomon pihenő fülhallgató után nyúltam lustán,majd amint elértem,az ujjbegyeimnek köszönhetően a tenyerembe csúsztattam. Reszketve dugtam be egyik felét a telefonomba,a másikat pedig a két fülembe. Maximum hangerőre kapcsoltam és így próbáltam visszatartani magam,hogy ne menjek le,de még az ajtó felé se,majd eszembe jutott a a rémálmom,amitől görcsbe rándult a gyomrom.

Nyár elején,mikor az iskola vége fele járt,ezek a gondolatok özönlöttek el miután mindenkihez eljutott az engem érő kegyetlen zaklatás. Az osztályban alapból meghúzódó kis szürkeegér voltam,aki alig szólalt meg és emiatt is mérhetetlenül féltem,hogy hogyan fogják fogadni az osztálytársaim ezt a dolgot,hiszen mégiscsak nap,mint nap velük kell eltöltenem az iskolás napjaimat. Viszont az teljesen ledöbbentett,hogy nemhogy nem csesztettek emiatt,még támogattak is. Ebből a szempontból örültem az osztálynak,viszont biztosan akadt olyan,aki kacagott ezen,de legalább nem előttem tették,annyi bőr az arcukon csak volt.