Early Bird || Minho ff.||

24. Minho

-Ezeket mivel tudod megmagyarázni?-dobott elém apám pár képet. A szemeim tányér nagyságúakra nőttek,a szívem hevesen kezdett verni és a vérnyomásom másodpercek alatt az egekbe szökött,ahogy tudatosult bennem,hogy a lesi fotók néhánya nézett vissza rám. A szék mellett ökleimet beszorítottam és a számat összepréseltem-Na? Meg se lehet magyarázni,nem igaz? A fotók önmagukért beszélnek,Minho.

-Nem is akarom megmagyarázni-farkasszemet néztünk. Kezeit az asztalra helyezve maga előtt kulcsolta ujjait össze és egy nagyot sóhajtott.

-Fiam,nekem nincs bajom azzal,ha egy lánnyal töltöd a szabadidődet-hajolt előre ugyanúgy a kezét íróasztalán tartva komoly arckifejezéssel-Viszont emlékezz a kritériumokra,amiket pár évvel ezelőtt vázoltam fel neked,nem nehéz betartani,ugyanakkor a javadra is szolgálnak-majd mutatóujjával az egyik képre mutatott,mire egy nagyot nyeltem-Mindent tudok erről a lányról,és azok alapján,amiket mondtam neked még annak idején,nem elég megfelelő számodra-állkapcsom megfeszült utolsó mondata hallatán. A bőrszéket úgy markoltam kétfelől,mintha életem múlt volna rajta. Az ujjbegyeim kivoltak fehéredve-Ajánlom,hogy dönts jól,ami a te és az ő javát is szolgálni fogja-nagy,vérmes szemekkel nézett az enyéimbe. Olyan szinten ijesztő tud lenni ez az ember.

-Jól tudom mi lesz a jó neki és nekem is,ezen ne aggódjon-a széket kissé hátradöntve pattantam fel,majd mélyen meghajolva mentem ki az irodából akkora cukorral,amit csakis ő képes elérni.

Édesanyám ahogy meglátott kijönni onnan,egyből odasietett érdeklődni aggódott arckifejezéssel,de kevésbé se volt kedvem erről beszélni. Inkább szentelném magam egy kiadós alvásnak,utána elmenni az Early Bird-be meglátogatni Jenat annak ellenére,hogy apám látni fog a kamerán keresztül. 

Most,hogy itthon vannak,végre a sok itthoni papír egy részének terhe leesett a vállamról,de ez még koránt sem jelentette azt,hogy teljesen szabad lettem. Főleg,ha még azt kérnék tőlem,hogy költözzek vissza hozzuk. Nincs az a pénz,amiért "haza" mennék. A mostmár igazi otthonom az a saját lakásom,amit még tavaly vettem volt egy orbitálisan nagy veszekedés után. Alapból szemeztem már azelőtt is vele,de igazán az adott okot arra,hogy ténylegesen megvegyem. Először úgy terveztem,hogy csak pár napra jövök ide,míg mindketten megbékülünk,viszont időközben rájöttem,hogy ez így a tökéletes,hogy nem egy légtérben vagyunk apámmal. Édesanyát is ezzel kímélem,hiszen rengeteget stresszel a sok konfliktus miatt.

Amint a lakásomba értem,rögtön üzenet érkezett,amire felfordult a gyomrom,hogy esetleg egyik családtag vagy rokon lehetett az,ami amúgy eléggé ritka eset volt,viszont sose volt kizárva. De amint megpillantottam Jena nevét a kijelzőn,a gyomrom jóleső görcsbe rándult és elmosolyodtam. Az ajtón beérve lehúztam a cipeimet és levettem a kabátot. December eleje volt,így a csípős hideg dominált odakint.

Jena
Jövőhét pénteken lesz a meccs Jake-nek,eljössz ugye???

Még nagyobb mosoly terült el az arcomon,ami egyre jobban kezdett el forrósodni.

Én
Persze:]

Leültem a nappaliban a kanapéra és egy nagy sóhajjal hátamat a támlájának döntöttem. Azonnal megnézte elküldött üzenetemet és rögtön gépelni is kezdett,viszont a három pont néha hol eltűnt hol újra jelezte,hogy éppen ír,ami izgatottságát árulta el,mire megcsóváltam a fejem és hátra is döntöttem,de amint megrezzent a mobilom,egyből ránéztem.

Jena
Uuu na szupeer! Akkor délután ötkor a jégpályánál találkozuuunk

Én
Pontosabban ott nálad a tömbház előtt;)

Kellett kacagjam,mivel megnézte az üzenetet és vagy két percig nem írt vissza. Bár,nem tudom ebben mi lehetett olyan sokkoló. Megszokhatta,hogy ha ketten megyünk valahova mindig ott találkozunk és felveszem. De lehet az a kis ártatlan emoji a mondat végén,nincs kizárva.