Fortyogó Szigetek: A Következő Generáció - I. Felvonás

VI. fejezet - A randi

- Szóval akkor tisztázzuk mégegyszer. Az éjszaka kellős közepén egy ismeretlen személy egy csokor virágot hagyott nálad, majd felszívódott.

- Igen.

Délután három óra volt és Lucia barátai mind a kórházban voltak a barna lány szobájában. Lucia pedig elmesélte, hogy mi történt vele az éjjel.

- Elmondtad már az anyukáidnak ezt a dolgot? - kérdezte Paulina.

- Nem - rázta a fejét Lucia. - Ma még meg se látogattak, ami elég fura. Előttetek egyedül Emira néni volt csak itt, aki ennivalót hozott nekem.

- Nem hiszem, hogy egyhamar meglátogatnak téged - dörmögte Kevin, aki a szokásához híven a Nintendo Swap-ján játszott.

- Ezt meg miből gondolod? - vonta fel a szemöldökét Lucia.

- Eléggé nagy felfordulás van most az összes szövetségnél - válaszolta Kevin fel se nézve a játékából. - Valószínűleg a szüleid azzal vannak elfoglalva.

- Ezt mégis honnan tudod? - kérdezte Zelmira.

- Hallottam ahogy a faterjaim erről beszélgetnek reggel.

Ekkor kinyílt az ajtó és belépett rajta Axel.

- Sziasztok! - köszönt Axel, majd Lucia felé fordult. - Örülök, hogy visszatértél közénk. Hiányoztál.

- Te is nekem - nevetett idegesen, apró piros folttal az arcán Lucia.

Axel rámosolygott a lányra, majd észrevette a virágokat az éjjeliszekrényen.

- Szép csokor. Kitől kaptad?

Lucia beavatta Axel-t is az éjszakai kalandjába. A történet végeztével a fiú elgondolkodva meredt a virágokra.

- A szüleid mit szólnak ehhez?

- Nem volt alkalmam beszélni velük - felelte Lucia. - Ma még be se jöttek hozzám.

- Érthető - bólintott Axel és a többiekre nézett. - Hatalmas most a zűrzavar a szövetségeknél.

- Te tudod, hogy mi folyik ott? - kérdezte Zelmira.

- Fogalmam sincs - rázta a fejét Axel. - Csak annyit hallottam, hogy minden rendfőnököt és a magasabb rangú tiszteket berendeltek.

Ebben a pillanatban az ajtó újfent kinyílt és két boszorkány lépett be rajta. Mindketten magasak és fehér bőrűek voltak, valamint zöld színű szemekkel rendelkeztek. Ők voltak Emira és Viney ikergyermekei, Violet és Vincent, vagyis Lucia unokatestvérei. Habár a legtöbb külső dologban hasonlítottak egymásra, azonban Violet vállig érő hollófekete hajjal rendelkezett, míg Vincent hófehér tüskés frizurát hordott.

- Szasztok - köszönt egyszerre Violet és Vincent.

- Vio! Vin! - kiáltott fel boldogan Lucia. - Rég láttalak titeket!

- Mi is téged, kis burgonya! - mondta fülig érő szájjal Violet.

- Hé, csak öt év van közöttünk - nyújtotta ki a nyelvét Lucia. - Szóval nem vagyok kicsi!

- Minél kisebb, annál nagyobbat szól - vigyorgott Vincent. - Még mi is hallottuk a bájitalbombád hangját, pedig három kilométerrel odébb járőröztünk.

- Köszönöm? - heherészett kínosan Lucia.

- De most komolyra fordítva a szót - mondta immár mosolygás nélkül Violet. - Minden rendben?

- Ne aggódjatok, megvagyok - nyugtatta unokatesóit Lucia. - Illetve még meg vagyok.

- Ezt hogy érted? - kérdezte Vincent.