Fortyogó Szigetek: A Következő Generáció - I. Felvonás

XIII. fejezet - Anyai tanácsok

Zelmira kedvetlenül turkálta a reggelijét. Miután hajnalban realizálódott benne, hogy belezúgott Paulinába egyszerűen nem tudott mást csinálni csak ezen gondolkodni. És minél jobban törte a fejét annál jobban biztosabb volt abban hogy érez valamit Paulina iránt. Viszont fogalma se volt arról hogy mihez kezdjen most? Hívja el Paulinát egy randira? És mi van ha nemet mond? És ha igent, de rosszul végződik? Az örökre megváltoztatná a kettejük között lévő kapcsolatot.

A háromszemű boszorkány aztán emlékezette magát, hogy jelenleg alig vannak beszélő viszonyban egymással Paulinával, úgyhogy esélytelen lenne egy randit kérni tőle.

Zelmira bánatosan beleszúrta a villáját az előtte levő húsba, majd hangosan felsóhajtott.

Egyelőre valahogy ki kell békülnie Paulinával és majd utána elgondolkodhat egy randevún. Talán az lenne a legjobb megoldás ha hagyná, hogy Paulina tényleg kiálljon Grom ellen.

Erre a gondolatra a háromszemű boszorkány minden porcikája hevesen tiltakozott. Zelmira az asztalra csapott dühében.

Nem! Meg kell mutatnia Paulinának hogy igenis bízik abban hogy sikerül legyőznie Grom-ot. Támogatni és segíteni fogja őt bármi is történjen. Muszáj tudatnia vele, hogy...

- Minden rendben, kicsim?

Zelmira felnézett a reggelijéről egyenesen az anyáira, akik aggódva pillantottak vissza rá. A háromszemű boszorkány észre se vette mikor ültek az asztalhoz a szülei.

- Persze - motyogta szemlesütve Zelmira. - Minden oké, csak...

- Csak aggódsz Paulina miatt ugye? - kérdezte Skara.

Zelmira bólintott.

- Van még valami más is, igaz? - nézett rá fürkészve Skara.

Zelmira a szüleire tekintett. A mamája mindig is megértő volt vele. Bármikor támaszkodhatott rá, ha valamilyen érzelmi válságon ment keresztül. Mindig és minden körülmények között bízhatott benne. Ha nem lett volna Paulina valószínűleg a mamája lenne a legjobb barátja. Ezért is hitt abban, hogyha elmondaná a mamájának hogyan érez Paulina iránt, akkor egész biztosan elfogadná és támogatná ezt a kapcsolatot.

Az anyja ezzel szemben maga volt a nyers erő. Egy kőkemény boszorkány, aki csak ritkán mutatott gyengédséget. Kiskorában ezt még követendő példának gondolta, de most már így tizennégy évesen belátta, hogy számára ez nem járható út. Ezért is félt Zelmira bevallani ezt az egész dolgot, mert fogalma se volt arról, hogy az anyja miképp fog reagálni.

- Csillagom, tudod nagyon jól, hogy nekünk bármit elmondhatsz - szólt lágy hangon Boscha.

Zelmira majdnem elsírta magát. Utoljára akkor hívta az anyja csillagomnak, amikor még a háromszemű boszorkány azt tervezte, hogy ő is grögbi játékos lesz. Viszont azóta, hogy ezt az álmát elengedte Boscha soha többé nem becézte így.

Végül aztán Zelmira nagy levegőt vett és a következő mondat hagyta el a száját:

- Mit szólnátok ahhoz, ha azt mondanám hogy bejön nekem Paulina?

Boscha és Skara egy röpke pillanatra egymásra nézett, majd Skara mosolyogva tekintett a lányára.

- Azt mondanánk hogy egyáltalán nem vagyunk meglepve - felelte Skara.

Boscha egyetértően bólintott.

- Tessék?

Zelmira teljesen össze volt zavarodva. Nem erre a válaszra számított.

- Kislányom, már egy jóideje tudjuk hogy többet érzel Paulina iránt, mint puszta barátság - felelte Skara. - De azt is láttuk, hogy ezzel te magad se vagy tisztában, így hát nem igazán szóltunk bele a kapcsolatotokba.