Blind and Frozen I-III. Befejezett

24. Szavak

Scarlett kivonult a folyosóra, és még egy emelettel is lejjebb menetelt. Ott benyitott egy helyiségbe, mely leginkább egy nappalifélének tűnt a hosszú, krémszínű, L-alakú bőrkanapéval és a kellemes hangulatú kandallóval, melyen apró szobrocskák díszelegtek. Egy picike, meztelen alakra esett a pillantásom, és rögvest megforgattam a szemem, amikor beugrottak Hádész alvilágbéli szobrai.

A lány leült a kanapéra, majd megpaskolta maga mellett, hogy csatlakozzak hozzá. Így is tettem, hiszen innen már amúgy sem volt menekvés. Tisztes távolságban ereszkedtem le tőle, majd ráemeltem a tekintetem.

– Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért kiabáltam veled – kezdett bele, mire elcsodálkoztam –, nem volt hozzá jogom. Elég feldúlt lettem, de igazán nem rád voltam mérges, hanem a helyzetre. Nincs már semmi közöm Madhez, el tudja dönteni, hogy kinek a szolgálatába szegődik vagy mi, és ezáltal nem tervezek belerondítani a kapcsolatotokba, még annak ellenére sem, hogy táplálok iránta érzéseket. Ez nem titok. Az bánt a legjobban, hogy én nem azzal a Maddel lehettem együtt, akit te ismersz.

Eleve meglepett az, hogy a konyhai kötözködés után ennyire türhetően nyilvánult meg, azonban a mondandója kicsit letaglózott.

– Ezt hogy érted? – döntöttem oldalra a fejem. Eluralkodott rajtam a kíváncsiság. Talán ahhoz lehet köze, amit Carol kezdett mondani?

– Ugye álmában látja a jövőt – felelte, én meg bólintottam. – Na, hát a gimi utolsó két évében ő... nem is tudom. Nem mondta el neked?

– Ezek szerint nem – dőltem hátra. – De mit is?

– A francba! – sóhajtott fel gondterhelten. – Oké, elmondom, lényegében jobb, ha tudod.

– Szerintem is – helyeseltem. Majd' megbolondultam, hogy megtudjam, mi a szitu.

– A látomásai akkoriban megsokszorozódtak. Nem tudott aludni, állandóan fáradt volt, így néha... nyugtatót vett be, hogy pihenjen. Ez elfajult, és egyre többet vett magához, aminek az lett az eredménye, hogy függővé vált.

– Baszki – mormoltam, majd megcsóváltam a fejem. Egyrészről értettem, valószínűleg nehezen küzdött meg azzal, aki. Másrészről viszont mérges lettem. Miért tette ezt magával?

– Úgy tudom, hogy amikor leérettségiztünk, már nem szedett semmit, de azóta eltelt két év. Látszólag most sem szed. Akkor sokkal lobbanékonyabb volt, szétszórt, feledékeny és nagyon tompa.

– Köszönöm, hogy megosztottad velem – eresztettem felé egy szégyenlős mosolyt.

– Mióta ismered őt, Vespera? – érdeklődött szelíden.

– Csak pár hete – ismertem el a piros, a nappali többé részétől igencsak elütő, ódivatú szőnyeget szuggerálva.

– Miért mondtad azt korábban, hogy csak túl akarod élni az életet, ha nem vagyok tolakodó? – váltott váratlanul témát, ami egy kicsit megrökönyített, de úgy döntöttem, amíg ő normális, addig én is az leszek.

– Belecsöppentem egy olyan világba, aminek a létezéséről sem tudtam. Kiderült, hogy valamiféle istennő vagyok – magyaráztam neki. – Én! Érted! – mutattam végig magamon. – Gondolhatod, mennyire hihetetlen... ez az egész.

– Nem – vonta fel a szemöldökét. – Nem értem.

– Nem elég rám nézni? Szerintem többet mondd minden szónál a kinézetem – pislogtam felé nagyokat.

– Miért? Mert van rajtad egy kis felesleg? – rántott vállat. – Szerintem nem ez határoz meg. A túlsúly ledolgozható, de ha valaki egy köcsög, azon nehezen lehet javítani. És sajnálom, ha félreérthető voltam a délután. Nem azért estem neked, mert veled van problémám, csak... oké... féltékeny lettem, mert szeretem őt. Szakítottunk, elmentem, ő pedig többé nem állt szóba velem.