Blind and Frozen I-III. Befejezett

III./ 21. Huligán

VESPERA

– Már megint besétáltam egy orgia közepére! – panaszkodott halkan Maddox, miután éjfél körül visszatért az Olümposzról az apja oldalán.

Apollón nem tűnt különösen lelkesnek, mogorva képpel, összefont karral méregette a helyiségben összegyűlt „vendégeket", akik még mindig örömüket lelték az egymással való társalgásban. Még Cynthia is lenyugodott egy órával ezelőtt, de azért előtte félrehívta a fiát beszélgetni. Kihallgattuk. Szegény Cole, ha nem is dadog igazából, most arra kényszerült. Az anyja legalább öt módon fenyegette meg, a katonai iskolától, egészen az egész nyáron tartó szobafogságig. Tulajdonképpen nem is értettem, mi baja van ennek a nőnek. Talán menstruál, azért ennyire feszült, mert egy válás, ami két és fél évvel ezelőtt történt, nem indok arra, hogy így viselkedjen. Legalábbis anya szerint ez a helyzet.

– Megint? – pillantottam rá futólag, majd vissza Cole felé, aki a kanapén ülve meredt a szőnyegre. Elég elveszettnek ítéltem, sőt, sajnáltam őt. Valamelyest tudtam, mennyire szörnyű érzés belekeveredni valamibe, amiről fogalmad sincsen, micsoda.

– Akkor történt először, amíg a köcsögben voltál – súgta a fülembe, mire megcsóváltam a fejem. Valóban mondott valami ilyesmit, de annyira nem foglalkoztam vele, hogy meg is jegyezzem.

– Jó, ez nem érdekel – tereltem a témát, mielőtt nekiállnék akadékoskodni, és arról kérdezgetni, hány jó nőt látott. – Segít?

– Itt állok melletted, Vespera – morgolódott Apollón. – Szerinted süket vagyok?

– Alkalmi süketnek tippelnélek – sandítottam az istenre, mire megforgatta a szemét.

– A gömbölyded fiú az?

– Számodra mindenki az – szúrtam oda mérgesen. Jól emlékeztem, hogy engem is így hívott. – Cole a neve.

– Kiváló! – sétált mellé Apollón, majd leült, és felé fordította a fejét. A helyiségben egy pár másodpercnyi csend állt be, mindenki megnézte magának Maddox apját, aztán hamar érdektelenné is vált a családjaink számára. Azt hiszem, már hozzászoktak a random istenek megjelenéséhez.

– Hé! – furakodott be Maddox és közém Elsie. Mindkettőnkre belekarolt, miközben Apollónt bámulta. – Ő mit csinál itt?

– Mindenféle isteni dolgot, Emira – válaszolta neki Maddox. – Te nem unatkozol?

– Kiolvastam egy könyvet, amit azon az asztalon találtam – bökött az állával a nappali közepére behozott konyhaasztalra, amin a torta maradványai díszelegtek, rengeteg pohár, üdítő és nassolnivaló mellett. – Nem vagyok oda a romantikus regényekért. Romantizálni a megcsalást és a bántalmazást annyira szörnyű dolog, nem? Mondjuk fontos lehet átgondolni, mi számít megcsalásnak, hiszen ez érzelmi szinten is elkövethető, amennyiben a felek régóta kötődnek egymáshoz. Bár érdemes lehet az észszerűség kedvéért a realitás talaján maradni, mert számba kell venni, hogy az emberek követnek el hibákat. Neked mi a véleményed erről, Matthew?

– Az, hogy vissza kéne venned egy kicsit, és ideje lenne normális tizenkét évesként viselkedned. Fesd ki a körmöd, szaladgálj hercegnőként, Ebony!

– Szerintem ilyesmit a hatévesek csinálnak, Malcolm. Ne alacsonyíts le! A kor csak egy szám. Nem tehetek róla, hogy az érzelmi és a rendes intelligenciád felér egy papucsállatkáéval. Neked semmiről sincs véleményed?

– Áú, ez fájt! – pislogott rá Maddox, míg én némán kacagtam. Elsie mindig képes mosolyt csalni az arcomra azzal, aki ő. Felettébb szórakoztató, ahogy földbe döngöl bárkit az eszével.