Blind and Frozen I-III. Befejezett

20. Árész fia +16

Lefagyva meredtem a képernyőre. Az agyam ezerféle rémképet vetített le elém, de egyik sem tűnt túl valószínűnek. Egy dolgot viszont tudtam: a csaj Maddox exe, akit elmondása szerint szeretett, és kizárólag azért szakítottak, mert a lány elköltözött.

Annyira belemerültem a tátott szájjal való bambulásba, hogy észre sem vettem, amikor Maddox mellém feküdt. Mindössze arra eszméltem, hogy egy kéz átkarolja a derekam, és egy lágy csók landol az arcomon.

– Baj van? – söpörte odébb az előreeső nedves tincseim. A telefon kihullott az ujjaim közül, és elhúzódtam tőle. Az ágy túlvégébe másztam, és onnan meredtem rá meglehetősen bánatosan.

– A barátnőd – hangsúlyoztam ki ugyanúgy, ahogy ő is minden alkalommal tette – keresett.

– Mi van? – emelte meg a mobilt, majd felvonta a szemöldökét. Csodálkozva pislogott egy darabig, majd felsóhajtott. – Csak nem kedvet kaptál turkálni a telefonomban?

– Talán – rántottam vállat. – Azt hittem, nincs is nálad.

– Nem kérdezted konkrétan van-e nálam. Egyébként nem is volt a Grand Canyonnál, ha arra utalsz. Ez is a kocsiban volt ¬– rázta meg a levegőben, majd egy másodpercre az égnek emelte a tekintetét. – Na, jó, mesélj, mit kombináltál össze?

– Semmit – motyogtam a takarót fixírozva. – Csak nézelődtem, és megjött Scarly üzenete. – Túl messzire mentem ezzel a becézgetéssel, de olyan féltékenység lett úrrá rajtam, hogy azt hittem, inkább elbújok az ágy alá, hogy ne kelljen végighallgatnia a kitörő hisztim. Ugyanis a határán voltam, és erőszakosan igyekeztem visszafogni magam, ahogy azt megígértem neki korábban.

– Minden alkalommal ír, amikor hazalátogat – huppant le mellém, és egyszerűen átkarolta a vállam. Az orrom alá dugta a telefont, és elkezdte felfelé görgetni a korábbi beszélgetésüket, ami szemmel láthatóan abból állt, hogy a csajszi levelekkel bombázta őt, de ő nem méltatta válaszra.

– Miért nem írtál neki vissza egyszer sem? – fordítottam felé a fejem.

– Nem akarom hamis álmokba ringatni – dobta le a készüléket. – Annak ott köztünk két éve vége lett. Én továbbléptem, ő viszont... nem.

– Egyébként ő tudta, hogy félszerzet vagy?

– Ves, tisztában vagy vele, mit jelent ez a szó? – kuncogott fel.

– Igen, azok a nagy lábakon élő, picike emberek a Gyűrűk urából – mosolyogtam rá. – Nem hasonlítasz rájuk, de attól még vicces így hívni téged.

– Hobbitok – segített ki. – Egyébként eleinte nem, aztán véletlenül megmutattam neki a látomásom. Úgyhogy igen, tudja.

– Miért csak így tudod megmutatni? – kérdeztem, mire vett egy nagy levegőt.

– Bővül a lista – motyogta.

– Mert? – A hangom megemelkedett, amikor kezdett körvonalazódni, mi a szitu.

– Nem csak így tudom – ismerte el –, bőven elég, ha megfogod a kezem.

– Ez most komoly? – Pontosan úgy vizslattam őt, mint aki menten megcsapkodja. – Akkor miért?

– Mert önző módon magamnak akarlak – közölte egyszerűen, mintha csak a hétvégi ebédet vitatnánk meg. – Mert meg akartalak csókolni. Vágytam rá, hogy megtegyem, ezért... megtettem.

– De hisz' mindössze kétszer láttál előtte – hüledeztem megállíthatatlanul. Elképesztő ez a csávó! Állandóan csak letaglóz a sok random megnyilvánulásával, amivel nem igazán tudok mit kezdeni, hiszen számomra leginkább hihetetlen.