𝓥𝓮𝓼𝓹𝓮𝓻𝓪 𝓓𝓪𝓵𝓽𝓸𝓷 semmivel sincs megelégedve. A testét szereti bébibálnákéhoz hasonlítani, a lelkét egy sötét veremhez. Törzsgyökeres introvertáltként nem akar ő mást, csak elbújni egy kihaltabb sarokban. Ez egész jól is megy, amíg egy nap...
Támadt egy őrült ötletem, és arra gondoltam, megkérdezlek titeket. Mit szólnátok hozzá, ha készülne a Blind and Frozenhez egy spin-off könyv, ami Eiriniről szólna? Ugyanúgy romantikus urban-fantasyra gondoltam, amiben a másik főszereplő egy olyan fiú lenne, akinek Maddox és Ves a legkevésbé sem örül. :D Talán, mert az ellenség gyereke...
Van egy címem és egy borítóm. Van még bárki, akit érdekel ez a történet?
Mondjuk valószínűleg így is, úgy is meg fogom írni, de azért kíváncsi lennék, nektek mi a véleményetek róla.
Valamilyen formában jelezzétek, ha érdekelne. Akár csillag, akár komment. Nem harapok, nem szoktam embereket ebédelni, még vacsorázni sem.
Itt lenne a borítója:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Itt pedig egy részlet:
– Szia! – Lehuppantam vele szemben, és megtámasztottam a könyököm az asztal tetején. – Remélem, nem baj, ha csatlakozom hozzád. Nem nagyon tudok hova ülni, így gondoltam, itt akadhat nekem szabad hely.
A srác rám szegezte majdhogynem fekete íriszét. Ilyen közelségből apró, ezüst pöttyöket láttam benne. Felvonta szépen ívelt, fekete szemöldökét, majd hátrasimította a sötét haját. Tényleg fekete, akárcsak a kicseszett halál.
Az arcáról meglepettséget olvastam le, pedig elsőre elég savanyúnak látszott. Nem nagyon mosolygott, csak ült búbánatosan. Markáns vonásai megfeszültek, amint ténylegesen felfogta, hogy valaki bátorkodott helyet foglalni a közelében. Egyébként egész helyes. Arcának éle, akár egy jól faragott szobor. A döbbenet eltűnt, immár komoran figyelt.
Nem felelt. Kínos percekig csak szuggerált, aztán előrehajolt.
– Nem félsz tőlem?
Oké...
– Kellene?
– Nem tudom, Eirini.
Értetlenül fürkésztem őt.
– Honnan tudod a nevem?
– Az anyám sokat emlegeti.
Majdnem kiesett a kezemből az időközben felemelt villa. Mégis mi a francról hadovál?
– Az anyád?
Megrántotta a vállát.
– Igen. Csodálkozom, hogy ide mertél jönni.
○•○•○
Pontos információval egyelőre nem tudok szolgálni, hogy mikor érkezik. Egyelőre két fejezetem van belőle, de amint elkészült a többi, felpakolom. Addig meg írjátok meg, hogy érdekel-e titeket! :)
