Blind and Frozen I-III. Befejezett

III./ 5. Édes múltam

VESPERA

Nagyot nyújtózva ébredtem. Jóleső ásítás kíséretében nyomtam le az idegesítő ébresztőm hangját, majd az oldalamra fordultam. Egyáltalán mikor feküdtünk le tegnap aludni? Nem vasárnap van? Ha vasárnap van, minek állítottam ébresztőt?

Furcsa gondolatok között kezdtem tapogatózni, azonban Maddox teste helyett, a levegőt fogdostam. Mi a fene?

A szemhéjam felpattant, és körbenéztem a helyiségben. Minden komornak látszott, még a tegnapelőtt asztalra halmozott könyvek sem voltak a helyükön. A tekintetem az ágyra siklott, rémülten ugrottam fel, azonban nem számítottam a váratlan súlytöbbletre, így egyenesen ráborultam a szőnyegre. Mi a franc?!

Nehezen, de ülésbe tornáztam magam, lihegve kaptam a hasamhoz. Ijedten rántottam fel a pólóm, a szívem vad dübörgésén kívül alig bírtam másra koncentrálni. Újra kövér lettem, baszki! Itt valami nagyon nem stimmel!

Talpra kecmeregtem, miközben átgondoltam, mi történt tegnap, de azon kívül, hogy Maddoxszal ajándékokat bontogattunk, semmi sem maradt meg. Akkor még tuti nem voltam húsz kilóval több. Újra malacka lettem. De az nem lehetséges, tehát biztosan csak álmodom.

Megcsíptem a karom, aztán jól feljajdultam. Nem, nem! Én nem kérek ebből!

Sietősen rontottam az ágyhoz, felkaptam a telefonom, és őrült módjára Maddox telefonszámát kerestem, azonban nem volt benne. Értetlenül eresztettem le a készüléket, majd újra a szemem elé emeltem, amikor beugrott valami. 2023. 09. 20. 7:02

Micsoda? Nem létezik, hogy ez a valóság legyen! Ha ma huszadika van, akkor az azt jelenti, hogy tegnap volt a tizennyolcadik születésnapom. Most... a múltba kerültem? Nem, egyértelműen képtelenség.

A pillantásom a theïkósra siklott. Kurvára nem volt a helyén, ami azt jelenti, hogy...

Lehunytam a szemem, és megpróbáltam a helyváltoztatást, azonban feleslegesen. Rohadtul nincs erőm. A istenit! A mocskos, rohadt életbe!

Megrökönyödve keltem fel, és elvonszoltam a kövér testem a szekrényig. A hülye, nálam ötször nagyobb pólót dühösen a földre hajítottam, aztán kerestem valami gyászruhát, amit magamra aggathatok. Extra méretű farmer, dagi, combközépig érő póló, remek! Másra sem vágyam, csak arra, hogy újra disznóvá váljak.

Egyelőre nem nagyon tudtam, mi a helyzet, így feltérképeztem a házat. A konyhába érve kikukucskáltam az ablakon, de anya autója nem állt a felhajtón. Minden bizonnyal, már elment dolgozni.

Sejtettem, el kell battyognom az iskolába, ha ki szeretném deríteni, mi zajlik itt, és egyáltalán tényleg a múltba kerültem-e. A jelek arra mutattak, hogy nagyon is igen. Maddox száma eltűnt, vele együtt ő is, ismét dagi vagyok, ráadásul az ágyam is egyszemélyes. A képességeim semmivé lettek. Vagyis... jobban mondva, még nem kaptam meg őket. Basszus!

Fél órán belül már a suli folyosóján sétálgattam. A nyakam nyújtogatva bámultam körbe, de minden ugyanolyan maradt. Legalább ez nem változott.

Az első pár óra simán telt. Ugyan néha Brad felém kacsintgatott, aztán összesúgott a haverjaival, de azon kívül, minden szokványosnak bizonyult, mégis furcsa érzések kerítettek hatalmába. Legfőképp az értetlenség.

Matek óra előtt elfoglaltam a szokásos helyem. Hátradőltem a széken, és elkényelmesedtem. Eddig nem fedeztem fel semmit, ami megmagyarázná a szitut, kivéve azt, hogy valóban azt tanították, amit egyszer már átvettünk. Kezdett körvonalazódni bennem, valamilyen okból kifolyóan tényleg a múltba kerülhettem. Természetesen ismét felhúztam magam a tényen, és már azon agyaltam, hogyan jussak vissza a saját időmbe, amikor valaki kiszakított a megható merengésből.