Blind and Frozen I-III. Befejezett

III./ 9. A viszontlátás öröme +18

VESPERA

Nem mertem kinyitni a szemem. Attól féltem, újra az ágyamban ébredek, egy múltbéli napon. Levegő után kapkodva szedtem össze a bátorságom, ugyanis valami ezúttal másnak hatott. A hátam egy kemény felülethez nyomódott, ami egészen biztosan nem egy matrac, kicsit lejtett is, ráadásul elég szűkösnek bizonyult.

Félénken kezdtem tapogatózni, az ujjaim hideg, szilárd felületet tapintottak. Kicsit feljebb vezettem a kezem, majd felsikkantottam, amikor egy jegesebb tárgyhoz értem. A szemem magától pattant ki, muszáj volt megnéznem, mi a francot fogdostam meg. Reméltem, nem valami szobor tökét.

A megkönnyebbülés elárasztott, amikor nyugtáztam, mindössze a csapot sikerült letapiznom. Kifújtam az eddig bent tartott oxigént, habár a szívem még mindig indokolatlan gyorsasággal dobolt a mellkasomban. Rettegtem, hogy még mindig a múltban vagyok, habár nem teljesen értettem, mit keresek Maddox fürdőszobájában.

Fel szerettem volna állni, azonban, amikor megmozdítottam a lábam, valamit meglöktem vele. Jajveszékelve ugrottam fel, ez a cucc határozottan a kád túlvégében helyezkedett el. Még furcsa, gördülésekhez hasonlító hangot is adott ki. Leguggoltam, nagyokat nyelve, összeszorított fogakkal tapogattam ki, mi a büdös franchoz értem hozzá már megint.

Szemöldökráncolva fogdostam a kicsit ovális tárgyat, ami elég nagynak érződött. A tapintása érdesnek tűnt, egy-két mintát vettem ki belőle, talán egy feliratot is.

Úgy döntöttem, nem akarom inkább tudni, mi a franc ez a láthatatlan izé, így kimásztam a kádból, és a karom magam elé tartva elbotorkáltam a kijáratig, hiszen idebent sötétség honolt. A pici ablak felé lesve jöttem rá, éjszaka lehet.

Csigalassúsággal nyomtam le a kilincset, aztán kikukucskáltam. A szobára is rátelepedett az éj, ezért sebtében a villanyhoz siettem, és felkapcsoltam. Sejtettem, kéne szereznem egy telefont, amin megleshetem a dátumot, így futólépésben felrohantam a galériára, ám ott egyet sem találtam. Idegesen nyargaltam le a lépcsőn, majd feltúrtam az emelvény alatti területet, de mobilt nem leltem.

Egy fáradt sóhajt hallattam, aztán leesett, mekkora idióta vagyok. Ha ez a múlt, nincsenek képességeim. A tekintetem a csuklómra siklott, nagy kő esett le a szívemről, amikor megpillantottam a theïkóst. Ezek szerint... Visszajutottam?

Könnyen leteszteltem az elméletet, ugyanis kiteleportáltam az udvarra, aztán vissza ide. Apró bólintásokkal vettem tudomásul, hogy sikerült. Azért a biztonság kedvéért bekapcsoltam a Playstationt, ahol leellenőriztem a dátumot. 2024.04.06. 23:19

– Baszki, tényleg megcsináltam! – suttogtam magam elé, és lehajítottam az egyik babzsákra a kontrollert. Kirontottam a helyiségből, rögtön meg kellett keressem Maddoxot. Egyáltalán itt van? Vajon ő mit gondolt, mi lett velem? Végül is ott állt közvetlen mellettem, amikor felemeltem azt az edényt...

Végigszaladtam a folyosón, a házat békés csend ölelte körül. Gondolom, már mindenki nyugovóra tért. Először a konyhába mentem, az lenne a leglogikusabb, ha Maddoxot keresi az ember. Ott nem találtam, szóval folytattam az utam. Hirtelen torpantam meg, amikor a hangszeres termecske előtt megütötte a fülem a zongora lágy dallama.

Már majdnem berontottam, amikor eszembe ötlött, a testem is visszakaptam-e. A hátam mögött lévő ablak felé fordultam. Mivel a folyosón halványan égett pár kislámpa, így tökéletesen ki tudtam venni a visszatükröződésem az ablakból. Megráztam a fejem. Megkönnyebbült sóhajt hallattam, amint leesett, hogy újra én lettem, a jobb, soványabb kiadásban. Remélhetőleg így már nem kér meg Maddox, hogy fogyjak le, mielőtt hozzám érne. A mondat beleitta magát az agytekervényeim közé, belülről kínzott.