Blind and Frozen I-III. Befejezett

31. Tervek

Már igazán kezdtem ráunni, hogy állandóan kínos szituációkba keveredek, de legalább egy előnye volt ennek: lassan már el sem pirultam. Mondjuk ezúttal igen, ugyanis Maddox éppen a pólóm alatt tapogatózott, amikor megjelent az apja, de legalább gyorsan kihúzta onnan a kezét, miután jól ránk pirított.

Immáron húsz perce ácsingóztam a szoba előtt összefont karral, vérig sértve.

Amint szétrebbentünk, Apollón nem túl szívélyes hangnemben kizavart. Maddox azért számonkérte, hogy miért beszél ilyen minősíthetetlen módon velem, de sajnos csak azt érte el, hogy vele szemben is felemelje a hangját. Úgyhogy lényegében teljesen mindegy volt az egész, és így is, úgy is kikényszerültem ide.

Nem értettem, mi olyan titkos, amit nem hallhatok, hiszen utána Maddox kénytelen lesz elmondani. Ha nem teszi, kikényszerítem belőle az információkat.

Egyébként megpróbáltam hallgatózni, de semmit sem sikerült kivennem a szavakból. Apollón valószínűleg szándékosan beszélt pusmogva. Rohadt idegesítő egy fickó ez is! Azt hiszi, csak úgy beállíthat, mint valami nagyképű szemét, aztán kiparancsolhat.

Összeszorítottam a szám mérgemben. A legnagyobb idióta pedig én vagyok, aki fülét, farkát behúzva követte az utasítást, holott nem is lennék rá köteles.

A huszonötödik percnél sejlett fel bennem, hogy mi van, ha megint el akarja vinni. Azt csak nem hagyhatom! Legkevésbé sincs szükségem rá, hogy utána koslassak. Amúgy sem tudnám, hova viszi őt Apollón, úgyhogy melegen ajánlom a csávónak, hogy ne húzza keresztbe a számításaim. Maddoxnak mellettem kell maradnia, úgy a legegyszerűbb.

Lassan fél óra is eltelt, de ezek még mindig odabent trécseltek. A lábammal már feszülten doboltam. Sosem a türelmemről voltam híres, sőt, igazából semmiről, azt hiszem, de mindegy. Ha lenne órám, tuti azt nézegetném, helyette a telefont húztam ki két percenként a farzsebemből.

– Aderfí mou! – kanyarodott be balról a folyosóra Perszephoné. Remek! Addig is hasznosan tölthetem a sok felszabadult időm, ha már Apollón is egy seggfej!

– Szia! – fordultam felé, miközben leengedtem a kezem, hogy ne tűnjek annyira ellenségesnek. Így is túlzottan harapós hangulatba kerültem.

– Úgy hallottam, kerestél – torpant meg előttem.

– Igen, beszélni szeretnék veled, ha ráérsz – feleltem, és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. Nem Perszephonén szerettem volna levezetni a dühöm, ami kizárólag Apollón ellen irányult.

– Gyere velem! – ragadta meg a csuklóm, és húzni kezdett maga után.

Ugyanabba a szobába vezetett be, ahol tegnap éjszaka Zeusszal társalogtam. Elhelyezkedtünk a bőrkanapén egymás mellett, és a nővérem várakozón felém fordult.

– Maddox látta, hogy meg fog halni – vágtam bele rögvest. – Szerinted mit tehetnék, hogy ezt megakadályozzam?

Perszephoné összepréselte az ajkát, és látszólag gondterhelten a szőnyeg felé pillantott. Hát ez csodálatos! Komolyan, ha ő sem tudja, akkor ki? Ki a picsa fog segíteni?

Lassan ott tartottam, hogy felkelek, és brutálisan megcsapkodok valakit. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy Zeusz vagy Apollón érdemelné meg jobban, de akár lehetne mindkettő is.

– Nem szeretnék hazudni neked – kezdett bele halkan. – Árész nem kegyelmez, Vespera.

– Akkor mit tegyek? – kérdeztem kétségbeesetten.

– Talán Hérát meg tudod győzni. Köss vele egy alkut, amiben kikötöd a saját feltételeid! – magyarázta.

– Honnan tudhatom, hogy nem szegi meg? – tettem fel a következő kérdésem.