𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 |⚣✔

Miért történt ez?

Elmúlt dél is, de Juno még sehol.
Jungkookkal nem nagyon beszélgettünk már a délelőtt folyamán.

Ahogy teltek a percek és az órák egyre jobban lettünk feszültek, emiatt pedig nem volt kedvünk már tovább beszélgetni.

Én a konyhában csináltam valami kényszer takarítást, ami miatt el terelődött a figyelmem egy kicsit, Jungkook meg engem figyelt némán az asztalnál ülve.

Hiába akartam... nem tudtam nem rosszra gondolni. Nem ismerjük ezt a helyet. Junonak könnyen baja eshetett. Mi van, ha ez történt?

-Azt mondta ebédre itthon lesz.. -szólaltam meg hosszú idő után enyhén remegő hangon.

-Nincs nála óra. Nem tudja, hogy mikor van dél. Biztosan itt lesz mindjárt.

-Nem akarom, hogy baja essen. Ahhoz túl vonzó... -motyogtam.

-Szereted őt? -kérdezte halkan.

-Talán... Ez tuti csak amolyan fellángolás. Megfogott a külseje. De ő is családos. Másrészt azért sem akarom, hogy baja essen, mert ott van neki a kislánya. Ő az egyetlen szülője a gyerekének. -hajtottam le a fejemet.

-Igazad van. -sóhajtott fel.

-Ez mi? -akadt a kezem közé egy kis papír tasak. -Szent ég... -olvastam el a feliratot.

-Mi az? -kíváncsiskodott Kook.

-Miért raktak ide vágyfokozót? -ráncoltam össze a szemöldökömet, majd leraktam a fűszerek mellé a tasakot.

-Nem tudom. De nem is akarom megtudni. -kuncogott.

-Mindegy... Jungkook menjünk el megkeresni Junot. -kérleltem őt.

-Úgyis mindjárt ide fog érni. Nem hülye ő, hanem inkább erős. -vont vállat.

-De nem bírok lenyugodni. Nem tudhatjuk,hogy mi ez a hely. -erősködtem.

-Rendben. Ahogy akarod. Akkor menjünk. -kelt fel, majd a bejárati ajtóhoz mentünk, ahol mind a ketten felvettünk egy pulcsit és egy bakancsot, mivel kint meleg van a hó ellenére.

Kimentünk a házból és elindultunk valamerre.

Jungkook rögtön észrevette azt a kis utat befelé az erdőbe, amiről Juno mesélt, így arra kezdtünk menni.

-Miért izgulsz ennyire? -kérdezte tőlem Kook.

-Ilyen típus vagyok. Bárkiért képes lennék aggódni. Még egy utolsó nyomorékért is. -vontam vállat. -Basszus... uhm... nagy baj lenne, ha megfognám a kezed? -kérdeztem félve.

-Dehogyis. Említetted, hogy félsz az erdőben. Nyugodtan megfoghatod a kezemet. -mosolygott rám biztatóan, mire összekulcsoltuk az ujjainkat és úgy indultunk befelé a sűrű fenyvesbe.

Nem is igazán fogtam fel, hogy én Kook kezét szorongatom. Inkább csak minél előbb meg akartam nyugtatni magam, hogy Juno rendben van.

-Biztos erre jött, hiszen itt vannak a lábnyomai is. -állapította meg Jungkook.

-Szerinted szólongatni kéne őt? -kérdeztem bizonytalanul.

-Ne. Nem tudhatjuk, hogy mi van az erdőben. Csak diszkréten keressük meg Junot és húzzunk innen. Ez az erdő tényleg ijesztő. -nézelődött körbe körbe.

Eléggé sok ideig sétáltunk az ösvényen, de Juno még mindig nem volt sehol.
Rossz előérzetem támadt és egyre jobban kétségbe estem.
Mit keresne itt? Miért jött ennyire be az erdőbe?

-J..Junkook... Már eléggé távol vagyunk a házaktól. -tájékoztattam őt.

-Igen, észre vettem. Mi a francért jött be idáig Juno? -morogta a fekete hajú, majd egyszercsak hirtelen megtorpant és egy nagyon szoros ölelésbe vont engem, amit nem értettem. -Jimin... menjünk innen. -suttogta, és éreztem, hogy a szíve dobogása gyorsulni kezdett.

-D..De Juno... -kezdtem bele a mellkasába motyogva.

-Jimin, ne kérdezz semmit, csak menjünk. -szólt erélyesebben.

Ekkor hallottunk meg farkas vonyításokat a távolból, mire ijedten néztünk egymásra és én körbepillantva vettem észre Juno lábait egy fenyőfa alatt kilógva. Körülötte tiszta vér volt minden, de úgy tényleg minden és én azt hittem, hogy ott helyben fogok elájulni.

Kitört belőlem a zokogás, viszont Jungkook betapasztotta a számat a tenyerével és próbált lenyugtatni.

A farkasok hangjai egyre erősödtek, ezért Kook a kezemet megfogva húzott maga után.

Rohantunk kifelé az erdőből, a halott Junot magunk után hagyva.
A szívem a torkomban dobogott és alig kaptam levegőt az előbb ért sokk miatt.
Tudtam, hogy valami baj történt, de azt nem is gondoltam volna, hogy Juno meghalt.

Számtalan kérdés kavargott bennem, de nem igazán tudtam értelmezni.
Önkívületi állapotban futottam Kook mellett, miközben hallottuk, hogy azok az állatok a nyomunkban vannak.

Mikor kiértünk az erdőből, a tisztásra már nem jöttek a farkasok, így a hóba levetettem magamat és bőgni kezdtem.

-Éreztem, hogy valami baja esett neki. Annyira fáj, Jungkook... -borultam a mellettem ülő Kook nyakába.

-Nekem is... Nagyon fáj. -ölelt át megint szorosan. -A farkasok végeztek vele. Soha többet nem megyünk az erdő közelébe. -motyogta.

-Ő egy jó ember volt. Mi lesz a kislányával? -kérdeztem zokogva.

-Nem tudom, Jimin. -szipogta.

-Istenem.. -bújtam jobban hozzá, miközben egymásba temetkezve próbáltuk feldolgozni a tényt, miszerint Juno már nincs köztünk.

Biztosan ez a rejtett karácsonyi falu? A karácsony a szeretet ünnepe, de most mégis egy halott embert gyászolunk.
Mi ez a hely? Mit kell tennünk azért, hogy kijussunk innen?
Már nem is annyira csodálatos, mint tegnap.
Ez az eset elvette ennek a varázsát. Én csak haza akarok menni a szüleimhez.
Miért pont én kerültem ide? Miért pont mi?
Nincs is bennünk semmi közös, maximum csak annyi, hogy koreaiak vagyunk.

Nem értem ezt az egészet.
Viszont legalább Jungkook itt van még velem. Nagyon megnyugtató az ölelése és érzem, hogy izmos is. Jó képű férfi. Remélem, hogy most nem fog elrohanni, hanem segíteni fog feldolgozni ezt a traumát.