𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Mi történik, ha vége a varázsnak?

-Kookie... Lassan már délután lesz. Nem kéne kikelni végre az ágyból? Kezdek éhes lenni és még fürödni sem fürödtünk, plusz ruha sincs rajtunk. -simította férfias arcára, miközben ő engem simogatott.

-Fürödhetek veled? -kérdezte cuki hangon.

-Csak akkor, ha tényleg fürdünk. Most kell egy kis pihenés nekem a tegnapi után. Remélem megérted. Hosszú ideje nem voltam együtt úgy senkivel. -mosolyodtam el lágyan.

-Nem is akartam semmi olyan dolgot sem csinálni. Csak most úgy érzem, hogy egy percre sem bírnálak magadra hagyni.

-Tisztára más lettél a napokban. -kuncogtam.

-Jó vagy rossz értelemben?

-Egyértelműen jó. Vagyis számomra jó. Szeretem ezt az oldaladat.

-Én is így gondoltam. -puszilt arcon. -Na menjünk fürödni

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Jungkook eléggé sokáig elidőzött a fürdőben, azon belül is a zuhanyzóban, emiatt pedig én sem szabadulhattam előbb.

A szavát betartotta, ugyanis nem mászott rám a zuhanyzóban, ahogyan én sem rá.
Diszkréten megoldottuk a dolgainkat. Ő engem, én pedig őt mostam meg.

Nagyon jó és felemelő érzés volt, hogy körülbelül most először az életemben fürdödtem valaki mással, akit ráadásul nagyon megszerettem az utóbbi időben.

A délutánunkat ismét egymással töltöttük.

Sétálgattunk egy kicsit a folyónál, miközben beszélgettünk.
Jungkook felhozta a gyerekkorát, így arról dumáltunk egész délután.

Megtudtam, hogy Busanban a tengerparthoz közel laktak. Elmondása szerint nem mindig volt ám unalmas a gyerekkora.
Sokat játszott a szüleivel és az akkori barátaival a parton, viszont egyszer majdnem bele is fulladt a vízbe, de már nem igazán emlékszik arra az esetre.
Volt egy elhagyatott ház, nem messze az általános iskolájától, ahova tanítás után mindig ment, és ott írta meg a házi feladatait, viszont egyszer hangokat hallott ott és utána soha többet nem ment vissza oda.
Mesélt még a gimnáziumi éveiről és az önbizalom hiányáról is.

Én is elmondtam pár dolgot magamról, habár nekem nem volt annyira színes az életem, mint neki, de elmeséltem, hogy hogyan ébredtem rá arra, hogy meleg vagyok. Nem volt nagy cucc, viszont Kookot láthatólag érdekelte.

Ezután úgy döntöttünk, hogy Kook "átköltözik" hozzám, így segítettem neki áthozni a házamba néhány ruháját, ami hamar ment.

Ezt követően pedig megkértem Kookot, hogy készítsen valami vacsorát, mert úgyis olyan jól tud főzni, ígyhát neki is látott, én pedig most kint ülök a bejárati ajtó előtti lépcsőn és a mai napon elmélkedek.

Mi lesz velem Jungkook nélkül?
Hiszen ez az álomvilág nem tarthat örökké...

Határozottan vonzódni kezdtem Kookie iránt és még az sem kizárt, hogy szerelmes leszek belé, sőt... szerintem már vészesen közeled efelé.

Annyira kedves és érzem, hogy ő is őszintén csinál velem mindent, amit eddig tett. A kedves szavai, a csókjai, a simogatása. Egyszerűen magába bolondított teljesen.
Annyira jó vele beszélgetni és olyan jó gondolatai vannak.
Annyira helyes és annyira izmos.

Ahj... miért nem találkoztam vele előbb?

Mi lesz velem nélküle?
Hiszen ez az eufórikus hely nincsen örökké..

Ha visszatérnénk a való életbe én nem tudnék majd úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Hiszen talán épp Jungkook az, akire egész életemben vártam.
Nem fogok tudni nélküle élni.
Üres leszek és iszonyat magányos.

Bele fogok őrülni.

-Istenem... -temettem tenyerembe a fejemet, majd halkan sírdogálni kezdtem.

Jungkook New Yorkban lesz, én pedig Szöulban.
Ez nem fog menni. Nem akarok innen elmenni soha.
Én szeretem Kookot. Nagyon..

-Jimin, készen van a... Hát veled meg mi történt? -guggolt le hozzám a fekete hajú.

-Semmi... -törölgettem a szememet, ám ekkor hallottuk meg, hogy hosszú idő után újra elindult a lemezjátszó magától.

-Don't go away,
Don't leave me here,
I can't live without you,
Stay here with me... -csendült fel egy szomorú hangulatú szerelmes dal.

-Oh, mindent értek... -vont egy szoros ölelésbe.

-Én csak... Én... -tört ki belőlem a zokogás.

-Shh... tudom, hogy mit érzel. Nekem is sokszor felmerült bennem ez a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha végetér ez a varázs. De őszintén... nem tudom, hogy mi fog történni. Egy biztos... nem tudnálak elfelejteni téged.

-Annyira fáj az a gondolat, hogy nem lehetünk itt együtt örökké. -pillantottam rá szipogva.

-Igen... Nekem is szörnyű érzés ez. -törölgette le a könnyeimet. -Ezért kell kiélveznünk minden egyes pillanatát. -hajolt az ajkaimra, majd nyomott rájuk egy hosszú cuppanós puszit, amitől egy kicsit jobb kedvem lett. -Gyere be, készen van a vacsora. -húzott fel a földről, majd a konyhába terelgetett, ahol leültetett egy székre és elém tolta az ételt. -Jó étvágyat! -ült le velem szembe, aztán ő is nekilátott a vacsorának.

-Tudod... nekem még sosem volt saját családom és... most veled éreztem úgy először, mintha mi már egy család lennénk. Hülyén hangzik, igaz? -húztam el a számat.

-Nem, dehogyis. Ez természetes. 26 éves vagy, Jimin. Még szép, hogy vágysz egy családra. -vont vállat.

-Jungkook... Ha minden visszakerül majd a régi kerékvágásba, akkor te fel fogsz keresni engem? -kérdeztem halkan.

-Nem tudom hogyan kereshetnélek fel. Nem tudom hol laksz és az elehetőségeid sincsenek meg. De ha meglennének akkor mindenképp felkeresnélek. -mosolyodott el.

-A helyzet az... hogy nem tudom fejből a telefon számomat, de ha szeretnéd akkor elmondom a címem.

-Fölösleges Jiminie... Sajnos a memóriám nem olyan jó, így mindent elfelejtek. -vont vállat.

-Akkor hogyan lépünk majd kapcsolatba? -estem kétségbe.

-Hé... -sietett mellém. -Majd kitalálok valamit, oké? Kedvellek téged... Nem hagylak veszni csak úgy. -simított az arcomra.

-K..Kedvelsz?

-Igen. Kedvellek, ha ez még nem jött volna le neked. -nevetett fel.

-Oh, istenem, Jungkook. -borultam a nyakába felvidulva.