𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 |⚣✔

A karácsony rejtélye (vége)

Epilógus

Másnap egész délelőtt a délutánra vártam.
A kis Luna is már nagyon be volt zsongva a közös sütizésünk miatt.

Nem sokszor voltunk együtt még sehol sem, mivel ebben az egy hónapban rengeteg tennivalóm volt.
De most végre lett egy közös programunk.

Amint lejárt a műszakom, én egyből rohantam is kifelé az irodából.

-Jimin! Egy ember keresett téged tegnap személyesen. -szólt utánam az egyik munkatársam.

-Rendben, de most mennem kell. -intettem neki.

-Egy bizonyos... -mondta volna a nevet is, viszont én ekkor már az autómban ültem és az ovi felé mentem.

Most nem volt akkora dugó, amiért hálát adtam mindenkinek. Már úgyis sötétedni kezdett, nem akartam volna még késni is.

Hamar oda is értem és egyből befelé vettem az irányt.

Luna éppen egy kisfiúval játszott, akit még nem láttam itt ezelőtt, de különösebben nem is érdekelt.

Amint észre vett engem, egyből hozzám futott.

A óvónőtől elköszönve mentünk kifelé az épületből.

-Ki volt az a fiú, akivel játszottál? -kérdeztem tőle az autóban ülve.

-Nem rég jött az csoportunkba. Még új. Jimmy a neve. -válaszolta aranyosan.

Pont mint Jungkook kisfiáé is. Neki is Jimmy a neve.

Várj... mivan? Ez nem! Ez nem lehet. Biztos ez valami másik Jimmy.
Jézusom, Jimin... miket is gondolok én.
Jungkook nem létezik! Nem!

-Most haragszol rám? -kérdezte szomorúan Luna.

-Mi? Nem, dehogyis. Miért haragudnék rád? Inkább... milyen sütit fogsz enni? -tereltem zavartan a témát, miközben az útra koncentráltam.

-Epreset! -kiáltott fel.

-Jól van, én is. -kuncogtam.

Egy jó pár perces autókázás után végül leparkoltam a Han-folyóra néző parkolóban, majd Lunával együtt kiszálltunk az autóból és megálltunk a járda szélén, ahonnan tökéletesen beláttuk a folyó egy szakaszát az esti kivilágításban.

-Mondd csak... jártál már itt életed során? -fogtam meg a kislány kezét.

-Még nem. Viszont nagyon szép. -nézegetett össze vissza.

-Még mindig nem akarsz beszélni a szüleidről? -tettem fel a kérdést halkan.

-Nem. -vont vállat.

-Hát jó. Akkor... menjünk is be a cukrászdába. -mosolyodtam el.

-Oké. -kezdett el húzni Luna a kivilágított épület felé.

Oda beérve rögtön nézegetni kezdtük, hogy milyen epres sütik vannak, ám hamar választottunk egyet egyet, majd leültünk egy ablak melletti asztalhoz és neki láttunk az evéshez.

Szegény Luna majdnem megfulladt, annyira zabált, ezért ügyeltem arra, hogy ne tömjön annyira.

Eközben lement a nap is, és ahogyan beszélgettünk ilyen kislányos dolgokról, elkezdett esni az eső, ami egy kicsit később átment hóba.

-Luna, ezt nézd. Az idei első hó. -mutattam kifelé az ablakon, mire ő nagy szemekkel tapadt az ablakra és bámulni a hópelyheket.

A hó láttára előjöttek az emlékeim.