Hamis Kép - Befejezett

Capítulo cinco

SERENITY DEVIN

Sosem éreztem és néztem ki még ennyire szarul. Az arcom fel van dagadva a szemeimmel egyaránt amik a sok sírásnak köszönhetően piros színben pompáznak. A hajam csapzott és tegnap még ahhoz sem volt erőm, hogy lezuhanyozzak így kissé büdös is vagyok. Szemeim alatt karikák húzódnak a kialvatlanságnak köszönhetően, nem aldudhattam egy óránál többet. Ezért is állok a fürdőszobában hajnal ötkor a tükör előtt, ahelyett, hogy reggel hétig még aludnék. Iszonyúan sajog a fejem a szinte egész napos könnyhullatás miatt.

Beállok a zuhanyzó alá és megengedem a vizet ami kellemesen, bár kissé égetően folyik végig testemen. A forró víz mihelyst érinti a bőröm, megnyugtató hatást gyakorol rám és kevésbé érzem magamat piszkosnak és feszültnek. Izmaim ellágyulnak és hagyom, hogy a gondolatok átvegyék testem felett az uralmat.

Miután tegnap délelőtt sikeresen hazaértem, otthon nem fogadott senki sem. Aminek egyrészről kifejezetten örültem. Az a tervem, hogy anyának egyenlőre nem mondok semmit, először nekem kell lenyugodnom és beletörődnöm a sorsomba és csak azután, de tényleg csak azután beszámolok anyának a Logannel való kis incidensről. Őszintén ha szűlőm tegnap a házban tartózkodott volna, biztosra veszem, hogy észreveszi kisírt szemeim és rögtön megkérdezné mi történt. És én pedig egy árva szót sem tudtam volna kinyögni abban a pillanatban, sőt talán hosszú idők múlva sem. Egyszerűen nem érzem azt, hogy én tudnék valakinek is beszélni a tegnapról. Cassie és Ruby sem keresett, amiért én rettentően hálás vagyok nekik. Hiszen szem és füll tanúi voltak az eseményeknek így fölöslegesnek bizonyult az, hogy kérdezgessenek engem. Nagyon jól ismernek, mert tudják; ilyenkor én képtelen vagyok a kommunikációra.

Most fogalmam sincs, hogy anya itthon van-e mivel a hűtőre kiragaszott papíron elmagyarázza, hogy munkába kellett mennie ugyan is az egyik kollégája lebetegedett és neki kell helyettesítenie őt. Ez van ha az anyukád ápolónő és bármikor behívhatják dolgozni.

A zuhanyzás végeztével már frissen és tisztán lépek be a szobámba. Az órámra pillantok ami szerint fél órán át áztattam a bőröm. A ruháimat az éjszaka folyamán már előkészitettem így miután felkapkodom a darabokat utam egyenesen vissza irányul a fürdőbe. Ritkán sminkelem ki magam így ezek a dolgok nálam a korrektornál, szempillaspirálnál és a szajfénynél befejeződnek. Viszont a mostani ábrázatomat amit a "mosott szar" jelzővel illetnék, valami normálisabbá kéne varázsolnom. A sminkelés végeztével a kinézetem egy fokkal magasabb szintre léphet, így már csak úgy festek akár egy rossz zombi.

Csendes énemet a legjobban kihozva magamból próbálok úgy lesétálni a rozoga fa lépcsőn, hogy a házban lévő egy személy, feltételezve ha egyáltalán itthon van, fel ne ébredjen. Hallkan lépkedve lefelé a lépcsőn csodálkozom el, hogy az évek alatt nem tört be alattam valamelyik foka, mivel mikor késésben vagyok elefánt léptekkel rohanok le a földszintre. Az utolsó lépcsőfokkal kell a legjobban vigyázni, hiszen az összes közül ez ad ki a leghangosabb recsegő hangot, mikor valaki rálép. Én pedig figyelmetlenségemnek köszönhetően rálépek és az egész házat betölti a fa recsegése-ropogása.

-Már ilyen korán fel vagy? - hallom meg anyám hangján a konyhából. Gondolom nem rég érhetett haza.

-Igen, elterveztem, hogy elmegyek sétálni egy kicsit suli előtt. - lépek be a helyiségbe és szembe találom magam szülőmmel, amint a tőlem kapott bőgréből szürcsöli a kávéját. Furcsállva kezd el méregetni.

-Minden rendben van? - gyanúsan vezeti rám tekintetét. Nyílván gyanít valamit, hisz ritka esetek közé tartozik az, ha én kora reggel sétálni megyek. Már az szokatlan, ha indok nélkül sétálni akarok menni, magamtól nem az.