Hamis Kép - Befejezett

Capítulo quince

SERENITY DEVIN

Elgondolkodtál már azon, hogy mi lenne, ha te nem az lennél aki?

Mert én sokszor.

Esténként, mielőtt még az álmok édes hulláma elsöpörne, rengetegszer elképzeltem azt, hogy nem Serenity Devin, hanem egy másik személy vagyok. Egy olyan lány akinek az élete nincsen romokban, kit a szülei még az életüknél is jobban szeretnek. Akit nem ítélnek el rögtön az első szó vagy látás után. Kinek nem kell azon rágódnia: vajon mi lesz holnap? Éli a nyugalmas életét, ahol a barátai nem fordulnak el tőle úgy, hogy azt sem tudja mi tett amiért ezt érdemelte. A pasija mindent megtenne érte csak azért, hogy boldognak lássa szerelmét, nem pedig úgy cselekedne, viselkedne, hogy barátnője esténként sírjon miatta, pláne ha a fiú meg is csalja a lányt. Nem kéne eljátszania azzal a személlyel a nagy szerelmeseket, akit legszívesebben minden percben felpofozna. Normális, labilis kapcsolatban élne és nem csak hamis érzelmeket mutatna a másik felé, hogy az emberek elhiggyék azt amit. Szeretnék egy olyan személy lenni, aki nem fél ha kicsit is felemelik a hangjukat rá az emberek, csupán egy gyerekkori trauma miatt. Aki nem aggódna az miatt, hogy az apja találkozni szeretne vele.

És az a személy akarok lenni aki nem áll ledöbbent arccal a Hayes házba, az ajtóban álló személyt kikerekedett szemekkel bámulva.

-Thomas? - hangom feszült és alig hallható.

Axel az ajtó kilincsét szorongatja és türelmetlenül álldogál a férfi mellett, várva, hogy végre belépjen.

-Mit keresel itt? - karjaimat összefonom mellkasom előtt, s úgy nézek mélyen bele a fickó szemeibe.

Nem szólal meg, csak fújtat akár a bika, s lassan átlépi a küszöböt, Axel pedig abban a pillanatban csukja be az ajtót.

-Válaszolj! - kiáltok rá. Felvonja vastag szemöldökeit majd vészjóslóan közelebb lép néhány lépést, így alig egy méter van köztünk.

-Nyugodj le kislány. - hangja lágy, azonban csöpög a gúnytól. Axel megfeszül ez tökéletesen látszik testártásából és abból, hogy kezeit ökölbe szorítja. Óvatosan a fiúra pillantok aki mereven Thomast figyeli és minden mozdulatát végigkíséri tekintetével.

-Miért vagy itt? - folytatom a kérdezősködést, s most már én lépek néhány lépést közelebb. Elmosolyodik, ami végképp nem a kellemes hatást nyújtja.

-Elviszlek, hozd a cuccod. - parancsolja, s megindul az ajtó felé, azonban Axel a tenyerét a fickó mellkasára rakja, így megakadályozva, hogy távozzon a házból.

-Hova akarja maga vinni Serenytit? - érdeklődik, s csupán én veszem észre hangjában a megbúvó élt.

-Haza, de nem mintha sok közöd lenne hozzá. - frocsögi a Hayes fiú felé a szavakat. Állkapcsa megveszül és kimérten bólint.

-És elmondaná, hogy magának még is milyen joga van ahhoz, hogy elvigye őt? - nevet fel gúnyosan. A szemkontaktust továbbra sem szakítják meg.

-Az anyja barátja vagyok. Igenis van jogom hozzá! - sziszegi a fogai között, s most rajtam van a sor, hogy felkuncogjak. Mind a két tekintet felém szegeződik, Axel értetlenül míg Thomas lenézően tartja rajtam pillantását.

-Barátja? Nem inkább kúrótársa? - vonom fel a szemöldökeim. Eddig bírtam, tovább nem hiszem, hogy bent tudtam volna tartani ezt. És kicsit sem érdekel ha megharagszik rám anya. Engem többször megbántott még is elnéztem neki a szavakat amiket felém intézett.