Hamis Kép - Befejezett

Capitulo veintiuno

AXEL HAYES

Serenity eltűnt, egyszerűen nyoma veszett. Mintha a föld nyelte volna el. Aggódom érte és félek, hogy valami baja esett, mert igen. Nehéz bevallanom magamnak, de akarva-akaratlanul is érzéseket kezdtem felé táplálni. És ez nem gyűlölet. Ez valami más. Talán kedvelem őt, túlságosan is. S nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá és arra, hogy vajon hol van? Most is, az ágyamban fetrengve csak azon kattog az agyam, hogy magam kezdem el keresni őt és nem várok a rendőrök segítségére, akiket őszinten nem is érdekel a lány eltűnése. Csak abban reménykedem, hogy nem esett baja.

Azt hiszem szeretem őt. És ha valami történik vele, azt nem élném túl.

Igazából mindig is szerettem őt. Már attól a perctől kezdve tudtam, hogy nekem ő kell, amikor a gimi első napján megláttam. Szegény olyan esetlen volt, én pedig gyáva ezért piszkálni kezdtem, így valamennyire közel tartva magamhoz a lányt.

De bármennyire is szomorú, ő sosem fog úgy irántam érezni mint én. Számára ez továbbra is egy színjáték és alig várja, hogy vége legyen a sulinak ezzel köztünk is mindennek vége szakad.

Halk kopogás, majd apám feje bukkan fel.

-Minden rendben van? - lép be a szobámba, az ajtót maga után becsukja és érdeklődve felvonja a szenöldökeit.

-Már hogy is volna? - horkantok fel és felülök az ágyban, fejemet lustán oldalra biccentem. Figyelem amint leül az ágyam szélére és némán mered maga elé.

-Kérsz valamit enni? - kérdezi meg előbbi ironikus szavaimat ignorálva. Megrázom fejem és esetelnü vissza dőlök. Kezemet a tarkóm alá helyezem és a plafont kezdem tanulmányozni, miközben a gondolatok belülről felfalnak. - Nem feküdhetsz egész álló nap. Mi van az edzésekkel?

-Mondtam Timnek, hogy egy ideig lehet nem lát engem. - válaszolom keserű szájízzel. Alig egy hónap múlva lesz egy országos versenyem amire jó volna felkeszülni mert az ellenfelem elég kemény fickó.

-Ez nem jó így Axel. - mondja és csalódottan lesüti szemeit. - Serenity csak egy lány, lesz még több is. - suttogja és érzem amint a düh elönti testem minden egyes pircikáját. Idegesen beszívom a levegőt és szúrósan ránézek.

-Ő nem csak egy lány! Apa ő az a lány. - válaszolom és szavaim az igazságtól csepegnek. Feladóan sóhajt és felállva az ágymaról az ajtóhoz sétál majd további szó nélkül kilép az ajtón.

Lehunyom íriszeim és próbálok elaludni, de az álom nem akar szemhélyaimra telepedni. Csak forgolódom a szobámba és lassan sötétség telepedik a helyiségre.

★

-Na ne légy ennyire csüggedt. - Eleanore idegesítő nyávogós hangja sérti füleimet. Valahogy nincs most hozzá kedvem és legszívesebben faképnél hagynám, csak egy probléma van. Hogy az én házamban, pontosabban a szobámba vagyunk így elég fura lenne.

-Eleanore miért jöttél? - kérdezem meg és fáradtan rápillantok. Szomorúan lebiggyeszti ajkait amitől gyerekesnek néz ki nem aranyosnak. De ha Serenity csinálná, akkor biztosan megenyhülnék és áhítattal nézném őt.

A fenébe is vele.

-Azért, hogy jobb kedvre derítselek. - értetlenül összeráncolja szemöldökeit.