Hamis Kép - Befejezett

Capítulo Doce

SERENITY DEVIN

Axel dühösen lépked félénk, s ellököm magamtól Oliver szorongató karjait, amik mintha ólom súlyúak lennének, olyan nehéz levennem magamról azokat. Hátrébb húzódom amennyire csak tudok és kétségbeesve vezetem fel tekintetem a dühös fiúra, ki most leginkább egy bikára hasonlít. Tenyerét szoros ökölben tartja maga mellett, álla megfeszül és érzem, hogy mondana valamit, azonban még sem teszi.
Rettenetesen rosszul érzem magam, amiért jól láthatóan Axelt megbántottam. Bármennyire nem a legjobb a mi kapcsolatunk, akkor sem akartam őt ennyire megsérteni, talán az ő szemében egy áruló ribanc vagyok. Lehet igaza is van. Nem viselkedem normális ember módjára, az agyam szinte teljesen más ütemben kattog. Ma már összevesztünk a fiúval és ez a kis mutatványom után, biztosan felbontja a színjátékunkat. Megérteném döntését. A helyében én is így cselekednék. Még erre sem vagyok jó. Nekem semmi hasznom nincs, s megértem, hogy anyám szemében sem vagyok egy fontos személy. Hiba volt ide jönnöm, most már belátom, azonban nem pörgethetem újra az időt, hogy ne írjak Olivernek, majd ne ugorjak le az erkélyemről. Jobb lett volna ha inkább kitöröm a nyakam, minthogy elszökjek otthonról. Jaj Serenity, miért csinálsz mindig valami eszemet baromságot?

Félve felnézek a barna hajú fiúra aki továbbra is előttem állva méregeti barátját és szerény személyemet. Elkapja pillantásom és mintha egy láthatatlan lánccal kötte volna meg a tekintetem, semmi képp nem tudom levenni róla íriszeim. Olyan mintha rabságban tartaná a barna szemeim. Kínzó rabságban. Már szinte farkasszemet nézünk egymással, több perce szó nélkül, azonban végül a fiú megszólal.

-Mit keresel itt? - hangja kicsit sem kedves, inkább ridegnek és semmitmondónak hallatszik. Akarok mondani valamit, de egy árva szó sem hagyja el ajkaimat. - Mit keresel itt?! - kérdezi újra, s erőteljesebben. Még eggyel közelebb lép hozzám, s nekem fel kell néznem rá, hogy újra rabságba ejtsenek heterokrémiás szemei.

-Csak eljöttem meglátogatni Olivert. - motyogom csendesen, ám épp elég hangosan, hogy meghallja a fiú.

-Táskával? - mutat az utazó táskám irányába, ami a kanapé mellett roskad a padlón. Nyelésem olyan hangosra sikeredik, hogy csoda nem hallja a szomszéd város is.

-Itt aludtam volna. - folytatom. Axel gúnyosan felnevet és aprót bólint.

-Azonnal fogd a cuccod és menj ki az autóhoz. Most. - parancsolja és végtagjaim maguktól kezdenek el mozogni. Felállok a kényelmes bútolról, lehajolok a táskáért és már a kinti levegőn sétálok a fekete Audihoz. Nem hallom Axel lépteit magam mögül így arra következtetek, hogy nem követ, tehát ő még bent marad. Idegesen alsó ajkamat kezdem rágcsálni és az egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom.

Ezt most jól megcsináltam!

Egyik kezemmel a telefonomat, a másikkal a táskám pántját szorongatom. Az erős fogástól ujjaim kissé elfehérednek. Lehet tönkre tettem a két fiú barátságát. Nem, az nem lehet. Hisz mivel? Axelel csak megjátszuk, hogy együtt vagyunk így nem kell semmire felkénynek lennie. Talán csak megjátsza a sértődött fiúcskát, hogy hihetőbb legyen, aztán pár nap elteltével "újra" jó barátok lesznek a szőkével. De mi van ha Axel tényleg megharagudott a fiúra. Ahj, én mindent csak tönkre teszek!

Serenity te egy oltári nagy barom vagy!

Hangos, dübörgő lépteket észlelek az ajtó irányából. Oda kapom a fejem és Axel ideges arckifejezésével találom magam szemben. Feszült. Ez tökéletesen látszik testtartásából. Kezei még mindig ökölbe vannak szorítva, alkapcsát megfeszíti és ingerülten kifújja a levegőt. Nyelvével végigszánt alsó ajkán és egyre közelebb kerül hozzám. Tekintetemmel minden mozdulatát figyelmesen végig kísérem, azonban nem visz rá a lélek, hogy beszéljek. Nem is igen tudnék megszólalni.
Néhány lépést követően elém áll és megfogja a csuklóm. Ujjaival erősen szorít, de nem okoz fájdalmat vele. Tekintetem a kezére, majd a szemébe vezetem. A kitetovált fiú nem engedi, hogy elnézzek róla. Íriszeimet újra fogságba tartja és talán ha nagyon akarnák se tudnék máshova nézni. Szabad kezét - amivel nem engem szorongat -, arcomra vezeti, pont mint Oliver, és végigsimít rajta egészen addik amíg el nem éri nyakam alsó részét. Ujjait nyakam köré helyezi és közelebb húz magához. Elmosolyodik és lassan ajkait enyémekre tapasztja. Nem lököm el magamtól, nem is tudnám, hisz minden porcikám mintha megfagyott volna. Úgy állok Axel közelében akár egy szobor. Ledermedtem hirtelen ért csókjától, s ahelyett, hogy elfordítanám a fejemet vagy legalább nem engedném, hogy felfalja ajkaimat, vissza csókolom. Szája hevesen mozog az enyémen és kicsit sem bánom, hogy nem távolodok el tőle. Élvezem a helyzetet, bár nem kéne. De vajon milyen lenne Oliver puhának tűnő ajkaival csókolózni? Vad, gyengéd talán érzéki vagy felperzselő? Istenem! Egy sráccal smárolok, miközben egy másikéra vágyom. Szörnyű vagyok, még sem bírok betelni Axelel és kiverni a fejemből a szőkét. Mi a franc van velem? Tényleg egy ribanc vagyok, mint azt Eleanore és Logan is állítja?