Hamis Kép - Befejezett

Capítulo tres

SERENITY DEVIN

Ha bármilyen jelzővel kéne illetnem az ide vezető utat, legszívesebben a csendes halált mondanám. Logan a húsz perces autókázás alatt egy árva szót sem szólt, de még felém se nézett, ami kissé kellemetlenséget okozott számomra így inkább nem szólaltam meg. De legszívesebben minden gondolatomat rázúdítottam volna, viszont tudtam ha ezt csinálom, akkor még jobban leégetem magam előtte ami azért valljuk be; nem lenne a legjobb dolog az én esetemben.

Fogalmam sincs, hogy most miért vállt ennyire közvetlenné Logan, de nagyon nem tetszik ez nekem. Olyan mintha valamit rejtegetne előttem, valamit titkolhat.

De mit? Szinte mindent tudok róla és a családjáról is. Meg egyébként is Logan mindig mindent megoszott velem, sosem titkolt előlem el semmit. Viszont a mostani fiselkedése kifejezetten érdekesnek tűnik. És ezt most nem azért mondom, mert olyan nagyon féltékeny lennék és kötelező lenne minden egyes dologról beszámolnia nekem, de azért valljuk be; kinek ne lenne fura a barátja, ha sok idő után így viselkedne a barátnőjével?

És az érzés miszerint bármelyik bercben lebukhat előttem, már szinte tapintható a levegőben. Arca kissé idegesnek tűnik, de próbálja elrejteni azzal, hogy a fejét folyamatosan lefelé tartja és ha fel is emeli azt, csak azért teszi, hogy kortyoljon a vizéből. Ujjait tördeli az asztalon, amit furán méregetve figyelek. Észreveszi, hogy bámulom a kezét ezért inkább az ölébe ejti és dovábbra sem vezeti rám a tekintetét, ami frusztrál.

Valamit elrontottam volna?

-Hé, jól vagy? - kérdezem közelebb hajolva hozzá. Úgy tesz mintha meg se hallaná a kérdésemet. - Logan, minden rendben? - próbálkozom újra de sikertelenül. Továbbra is a földet bámulja. - Akkor játszuk ezt. Én se fogok addig megszólalni még beszélni nem kezdesz, hogy mi a franc bajod van. - összefont karokkal dőlök hátra a székben.

Elegem van a viselkedéséből.

-Nincs semmi bajom. - szólal meg hosszú idők óta először. Rávezetem a tekintetem és várom, hogy folytassa. - Csak fáradt vagyok. - fejezi be, majd végre kapok tőle néhány pillantást.

-Én meg Albert Einstein vagyok. - nevetek fel gúnyosan. - Bökd ki, hogy mi a fene bajod van! - szólalok meg erélyesebb hangon a kelleténél.

-Mondom, hogy semmi sincs. - szűri ki a fogai közül. Bólintva elfordítom a fejemet a másik irányba. Nem bírok belenézni a gyönyörű zöld szemeiben. Félek, hogy elejtenék néhány könnycseppet a semleges és felettébb rideg hangjától.

Nagyon remélem, hogy holnapra megbánja ahogy beszélt velem ma és bocsánatot kér, mert, hogy én bocsánatot kérjek az kérem szépen egyenlő a nullával. Nem én sértettem és bántottam meg őt, hanem ő engem. És nem, nem az egóm végett nem szeretnék én "sajnálom-ot" mondani, hanem mert most tényleg igazam van.

★

Miután a pincér felveszi a rendelésünket és magunkra hagy, újra beáll közénk a síri csend. A fájdalmas síri csend. Én a gondoltaimba vagyok merülve a barátom pedig, nos fogalmam sincs. Valószínűleg csak élvezi, hogy nem szólok hozzá és magában mérgelődik mindenért is. Nem egy puccos étterem ahol vagyunk, viszont nekem teljesen megfelel. Az ételek sem valami érdekesek, csak normális névvel illetett kaja. Aminek kifejezetten örülök, mivel nem egyszer voltunk már olyan étteremben ahol a menü egy része teljesen ismeretlennek bizonyult. Olyan furcsa neveket találtak ki mostanában egy tök átlagos kajának.