Hamis Kép - Befejezett

Capítulo Dieciocho

SERENITY DEVIN

Fogalmam sincs mennyi ideje lehetek a pincében bezárva, az időérzékem teljesen elveszett.

A szemeim a sok sirástól pirosra duzzadtak, az ujjaim pedig sebesek a fal és az ajtó ütlegelésétől, s olykor abban reménykedtem talán anyám megsajnál és kienged, de hiába. Ügyet sem vesz rólam. A torkom ki van száradva és fáj a sok kiabálástól, amit az elmúlt időben jobbnak láttam csinálni, minthogy csendben öljenek meg a gondolataim. A hasam kond az ürességtől, a csontjaim pedig fájnak már.

De senki sem ment meg, hacsak magam nem tudom megcsinálni.

Felkelek a hideg, piszkos padlóról majd újra az ajtót kezdem ütni és a kilincsét rángatni, de az meg se meccan.

-Valaki segítsen. - motyogom, de hangom olyan, akár a kisegér cincogása.

Kattan a zár és nyílik az ajtó. Anyám arca tekint vissza rám, ami dühtől torzul el.

-Ne dörömbölj, nem lehet tőled pihenni! - ordítja. Megragadja karomat és kirángat a helyiségből. - Hívtam apádat, jön érted. - szól oda, rám se pillantva.

-Mi? Miért? - kérdezem aggódva és próbálom kitepni a kezemet anyám szorítás alól. - Anya válaszolj!

-Hozzá fogsz költözni te semmirekellő. - szúrja oda dühösen. - Nem foglak tovább eltartani. - folytatja. Sírnék, ordítanék, azonban se könnyem se hangom. - Járt itt Axel. - erre felkapom a fejem és anyámra meredek. - Mondtam neki, hogy nem akarod többé látni és, hogy szakítasz vele.

Összeszorítom ajkaim, így visszatartva szavaim amit legszívesebben ráorsítanák a nőre akit az anyámnak neveztem sok éven át. Akire felnéztem és szerettem. Azonban most már undorral nézek rá és gyűlölettel torzul tele a szívem, mikor meglátom őt.

-Összepakoltam neked, légy hálás.

-Sosem leszek neked semmiért hálás. - morgom és a bőröndeimhez lépek, miután elengedi csuklómat. - Kérem a telefonomat. - nyújtom feléje a tenyeremet, amibe készségesen de belemélyeszti az eszközt.

Kopognak majd csengetnek. Anyám hatalmas mosolyt ölt magára és az ajtóhoz lép, s kinyitja azt. Apám tekintetével találkozom, amint csodálkozva végigmér.

Itt áll velem szemben az az ember, akit mindig is megartam ismerni. Akiről alig tudok valamit, még is az apám. Teljes nagyságban itt van és mosolyogva figyel. Egy olyan űr töltődött most be a szívemben, amiről azt hittem sosem fog. Végre megismerhetem az apámat akit életem során most látok először. Nem is gondolkodom, csak apám ölelésre nyújtó karjaiba bújok és mélyen belelegzem erős illatát. Semmi cigi vagy alkohol jellegzetes illata nem csapja meg az orrom, kivéve a citrusos parfümjét. Szorosan öleljük egymást és jelen pillanatban nem úgy tűnik mintha el akarna engedni, de nálam sincs ez másképp.

-Szia apa. - búgom nyakhajlatába, de továbbra sem engedjük el egymást.

-Serenity, annyira sajnálom, hogy itt hagytalak titeket. - szuttogja érzelmesen. De jelen pillanatban nem érdekel miről beszél csak az, hogy itt van velem és szorosan tart karjai közt.

-Semmi baj, az a lényeg, hogy most itt vagy. - karjaimat lefejtem róla és egy lépést hátrálok, hogy iriszeibe nézhessek.

-Összecsomagoltál? - kérdezi majd tekintete megakad anyámon, aki immáron mellettem álldogál és gúnyosan mered a férfire.

-Igen. - válaszolok és elkapom fejemet anyámról, akit ha lehet többet nem szeretnék látni. - Mehetünk? - mosolygok apámra aki aprót bólint majd a bőröndjeimhez lépked és mga után kezdi húzni. El sem köszönök anyámtól, de nem mintha annyira zavarná őt.

Kilépek a házból, ahol tizenhét évig nevelkedtem és vissza sem nézek.

★

Az egész út csendben telt. Nem szóltam apámhoz, ő pedig ezt tiszteletben tartotta. Sejti, hogy valami nincs rendben és ahelyett, hogy erőltetné mondjam el, inkább megvárja míg én kezdem el mondani.

-Figyelj nem tudom mi történt köztetek anyáddal, amiért már most azt akarta, hogy hozzám költözz de ha úgy érzed elmondhatod. Persze ha nem akarod akkor nem kell, de remélem nálam jól fogod magad érezni. - fordul egy pillanatra felém, de gyorsan vissza is néz az útra. Aprót bólintok.

-Ha nem haragszol meg, akkor most még nem szeretném ezt elmondnai. - mondom el. Nem szól semmit, ami azt jelenti nem haragszik rám. Vagyis remélem.

-Meg is érkeztünk. - szólal meg, mikor leállítja a kocsit egy igen nagy háznál, ami leginkább egy palotához hasonlít.

-Itt laksz? - kérdezem elkepedve.

-Ideiglenesen. Megvárom még befejezed a gimit aztán elköltözünk Colorado-ba persze ha velem akarsz jönni. - nyitja ki a kocsi ajtaján majd kilép a levegőre. Én is ugyan így cselekszem és a csomagtartóhoz sietek, ahol apa már a bőröndjeimet veszi ki.

★★★

Eljött hát a tizennyolcadik rész is és bevallom már nincs annyira sok rész hátra a történetből. És már elkezdtem írni egy másik storyt is amit kizárólag akkor publikálok ha ennek már vége. Kicsit rövidebb lett a rész mint azt én akartam, de ezt vegyétek úgy kint valami vihar előtti csend vagy egy kicsit nyugis pár pillanat.

Legyen csodaszép hétvégétek.

Vote/comment ha tetszett.

Puszi: Jazmin 💞