Hamis Kép - Befejezett

Capítulo Dieciséis

SERENITY DEVIN

Félve kopogok be abba a házba ahol nevelkedtem. A gyomrom kavics méretűre zsugorodik, mikor hallom a lépteket, majd a zár kattanását, s az ajtó nyitódását. Anyám fáradt arca tekint vissza rám. Haja kócos kontyba van felfogva feje tetejére, s egy a régi, kedvenc köntöse fedi testét. Mutató és középső ujja között cigarettát tart amit ajkaihoz emel és mélyen beleszív a füstöt pedig arcomba fújja. Nem úgy néz ki mint akinek annyira hiányoztam volna az elmúlt négy napban.

-Szia anya. - köszönök lágy hangon. Fejével biccent, majd félre áll az ajtóból, hogy én is be tudjak menni. Amint belépek a házba anyám az ajtót bezárja és a nappaliba sétál.

A ház bűzlik az alkohol és a cigi füst keverékétől. Anya után megyek, s ami fogad a helyiségben az valami megdöbbentő. Pizzás dobozok a dohányzó asztalom, üres sörös dobozok a földön a kanapén lévő díszpárnák pedig a padló valamelyik pontjában helyezkednek el. Olyan, mintha bomba robbant volna.

Anyám még egyszer sem hanyagolta el így magát és a házat se, egy rohadt futókaladja miatt. Azonban most, mintha nem is az a nő állna velem szemben, mint egy héttel ezelőtt. Nincs jó hatással Thomas anyámra. A vállamon pihenő táskámat lerakom a kanapé mellé és újra körülnézek. A fal tiszta mocsok, a padló ragacsos a kikötött alkohol miatt, néhány porcelán dísz pedig összetörve roskad a földön. A szőnyeg ami egykor fehér színben pompázott, most olyan színné alakult át amit még életemben nem is láttam.
Szülőm elhelyezkedik a kanapén majd lábait az asztalra rakja fel, kezében lévő szállat pedig a fabútor darabon eloltja, s a csikket eldobja.

Fejrázva figyelem a nőt, kire egykor felnéztem, azonban most úgy bámulom őt, mint valami idegent.

-Anya mi történt itt? - kérdezem, mikor már végre megtalálom a hangom. Felém kapja fejét, s tekintete ami egykor csillogott a vidámságtól, most komoran mereng rám.

-Még is mi történt volna? - neveti el magát gúnyosan, majd fejét hátraveti s újra visszanéz rám. - Semmi. Csak éltem az életem, nélküled. - szavai fájón jutnak el a tudatomig. Tehát nem is számítottam neki eddig sem semmit és ezután sem fogok egy fikarcnyit sem.

-Anya te nem ilyen vagy. - rázom meg hihetetlenül a fejem. - Nem hanyagolhatod el magad holmi futókalandod miatt! - ripákolok rá. Megvonja vállait és íriszeit a tévére szegezi, amiben valami idióta valóság show megy.

-Thomas nem holmi futókaland kislányom. - válaszolja rám sem pillantva. Aprót bólintok és kezeimet csípőmre helyezve, fordítom el róla tekintetem. Képtelen vagyok tovább őt figyelni, egyszerűen úgy érzem, hogy bármelyik percben kiborulhatok és újra sírni kezdek. - Miért vagy vizes? - kérdezi meg.

-Esik az eső. - válaszolom röviden. Erőt veszek magamon, s leülök anyám mellé a kanapéra. A tévé felé fordulok és a képernyőt kezdem vizslatni.

-Apád hívott. - szólal meg. Kifújja a levegőt, ezzel nyugtatva magát és folytatja. - Találkozni szeretne veled csütörtökön. A kávézóba ahol a nyáron dolgoztál, délután négykor. - fejezi be a mesélést. Aprót bólintok de nem szólalok meg. - Izgulsz?

Felhorkantok.

-Ugyan miért izgulnék? - sándítok rá, megvonja vállait és előrehajol az egyik pizzás dobozért, majd kivesz belőle egy szeletet, ami már valószínűleg ott van pár napja, vagy legalábbis egy napja, s beleharap a kihűlt ételbe.