Hamis Kép - Befejezett

Capítulo siete

SERENITY DEVIN

-Ugye ez most csak valami vicc? - vezetem tekintetem a személyre, aki ebben a pillanatban lép be a szobám ajtaján. A mai napomat egy könyv társaságában akartam tölteni, hogy aztán hajnalig olvashassak teljes nyugalomban, de úgy látszik minden tervem amit elhatározok, valami mindig tönkre teszi. Az mostani esetemben inkább valaki.

Fújtatva csukom be a könyvem majd lazán ledobom magam mellé. Íriszeim figyelik a fiú minden mozdulatát. Ahogy dzsekiét leveszi és az íróasztal előtti székemre helyezi. Amint cipőjét hanyagul lerúgja magáról és felém kezd közeledni egy széles mosollyal az arcán. Végigmérem a karján húzódó tetlválásokat, amiket tökéletesen látok, ugyanis felsőtestét immáron csak egy fekete póló fedi. Leül ágymara majd kényelembe helyezi magát. Vigyorogva hajol közelebb hozzám mire kényelmetlenül elfordítom a fejemet. Most képtelen lennék felvenni vele a szemkontaktust. Amit végképp nem értek, ugyanis én mindig állom a fiú cifra pillantását.

-Jól látom, hogy a híres neves Serenity Devin zavarba jött tőlem? - neveti el magát. Szórakoztatónak ítéli a helyzetet azonban én már kevésbé. Erőt véve magamon újra felé fordítom a fejemet és a mellaksára helyezem tenyerem és lassan eltolom magamtól. Nem érzem magam komfortosan, ha ilyen közel van hozzám.

-Rossz a látásod Hayes. - szólalok meg kissé oldva a hangulatot, ami igazából csak számomra kellemetlen. Axel jól láthatóan tökéletesen érzi magát.

-Folytasd csak. Hátha ezzel enyhíted az igazságot miszerint te kipirultál, miattam. - mutat rám majd magára. Széles mosolya továbbra sem gyarapodik és ez mégjobban idegesít.

-Fogd be! - dacosan összefonom karjaimat mellkasom alatt. Tudom és érzem, hogy ezzel a mozdulattal egy olyan dolgot indítottam el amit nem kellett volna. Axel résnyire eltátja száját és nyelvével benedvesíti alsó ajkát, miközben tekintetét le sem veszi kebleimről. - Megkérhetlek arra, hogy ne bámuld a melleim? - kérdezem visszafolytott nevetéssel.

-Én meg megkérhetnélek arra, hogy akkor ne csináld ezt amit? - mutat összefont karjaimra. Megvonom a vállaim.

-Nem. - kacér mosolyra húzom ajkaim. Axelel a legtöbb beszélgetésünk vitába torkollik, bár igazat bevallva jó szórakozás az idegeit húzni. Így örömmel csinálom nap, mint nap.

-Serenity. - hangja vészjóslóan cseng, amitől bátrabb leszek és amennyire csak tudom, feljebb tolom kezeim, hogy a melleim jobban kiemelkedjenek.

-Az a nevem. - reagálom már szinte kapásból. - Esetleg van valami problémád? - érdeklődöm felvont szemöldökkel.

-Azt mondtam ne csináld! - szól rám erélyesen. Szeretek a tűzzel játszani, ha pedig megéget, elviselem a fájdalmat.

-Nem parancsolhatsz nekem. - bökök felé haragosan. - Sőt nekem egyetlen egy pasi sem fog parancsolgatni, mert azt nem tűröm el. - folytatom, Axel pedig bólint jelezve, hogy megértette.

A kezembe veszem a könyvem és tovább olvasom, mert ha Axel nem beszél akkor nem is zavar. De ha megszólal akkor szépen ki is sétálhat az ajtón. Apropó...

-Hogy jutottál te fel egyáltalán? - nézek fel a lapok közül a fiúra aki továbbra is csendben mered maga elé az ágyamban ülve, velem szemben. Kizárólag az ajtón jöhetett be, viszont akkor biztosan találkozott anyával, de ha össze is futottak, akkor mit mondott pontosan neki? Ki ő nekem?