Reflektorfényben - Sztárszerelem

Padlón

Aki azt gondolja, hogy Magyarországon könnyű hírességnek lenni az egy idióta. Jó nyilván a helyzet nem annyira súlyos, mint Los Angelesben, ahol a paparazzik folyton lesben állnak és minden kis titkodat kiderítik. Itthon attól sem kell félned, hogy a nyílt utcán lerohan egy rakat rajongó, neked pedig menekülnöd kell. Hozzám például alig jönnek oda, felismernek, messziről megbámulnak, integetnek, aztán tovább állnak. A menedzserem Olivér szerint ez azért van, mert képtelen vagyok levedleni a búskomor ábrázatomat, ha mosolyognék, biztos sokan megállítanának egy közös képre, de félnek tőlem, ezért nem teszik.

Na, de ott tartottam, hogy miért is olyan nehéz az, ha híresség vagy. Mert nincs magánéleted, a firkászok mindig kitalálnak valami hazugságot, elferdítik a valóságot azok, pedig akik olvassák, őket simán bekajálják. Az igazság soha senkit sem érdekel, mindenkinek a botrány a fontos, mintha az emberiséget ez tartaná életben. Aztán ha azt adott híresség felkel, hogy megvédje saját magát, jönnek a kommentek, hogy akkor miért lett híresség? Ezzel jár, el kell viselnie, az álhíreket, a bántó kommenteket. Hát rohadtul nem! Az ember egy darabig tűr, de aztán elpattan a cérna, ahogy nálam is elpattant azon a napon, amin elkövettem egy végzetes baklövést. Félbeszakítottam a koncertemet, lementem a színpadról és behúztam annak az öntelt seggfejnek, aki az első sorban állva a szavaival bántott, ellehetetlenítve azt, hogy élvezzem a munkámat.

Minden gyorsan történt, a srácokkal éppen szünetet tartottunk, én nagy kortyokban nyeltem a behűtött vizet, amikor meghallottam a férfinek a hangját.

– Álszent drogos kurva – ordította.

A szavai hallatán megfagyott az ereimben a vér és a világom a feje tetejére állt. Pár hete kapott szárnyat a pletyka, hogy drogproblémáim vannak, miután félreérthető helyzetben fotóztak le engem. A fényképet senki sem látta, ám rengetegen elhitték, hogy igaz a hír, arra hivatkozva, hogy a teljesítményem és a lendületem lankadt az utóbbi időben. Persze voltak, akik mellettem álltak és bizonygatták, hogy gyászolom az autóbalesetben elhunyt legjobb barátomat, akinek valóban problémai voltak és aznap este is a hatásuk alatt volt, amikor kocsiba ült.

– Bárcsak te is abban az autóban ültél volna. Két drogossal kevesebb.

A férfi hangján érződött a mély megvetés és ahogy felé fordultam a szemeiben nem láttam mást csak merő rosszindulatot és gyűlöletet. Nem is ismert engem mégis elítélt, pusztán csak az alapján, amit a neten olvasott. A férfi a képembe röhögött én pedig előre lendültem. Leugrottam a színpadról és behúztam neki. Az ütés akkora volt, hogy a férfi nekiesett a mögötte állóknak, én pedig hátra tántorodtam.

– Kifelé – szóltam rá remegő hangon, de én voltam az, aki előbb távozott.

Két biztonsági őr közrefogott és a színpad mögé vezettek, de még oda is hallatszott a felbolydult tömeg hangja. És aztán bekövetkezett az, amitől a legjobban rettegtem mióta először színpadra léptem. A nézők kifütyültek.

Hetekig azzal volt tele az internet, hogy Németh Beatrix egy erőszakos drog hatása alatt álló lecsúszott 25 éves énekesnő.

Az emberek elkezdtek engem halálra ítélni, úgy gondolták a karrierem véget ért és, hogy akkor sem tudok talpra állni, ha meglenne rá a lehetőségem. Ha valaki egyszer megbélyegeztek az sose került már le róla. Mindig volt, aki felemlegette, aki az ember arcába dörgölte élete egyetlen baklövését. Mert mint mondtam, az embereket a botrány éltette.

Olivér a menedzserem mindent elkövetett annak érdekében, hogy a karrierem a lejtő helyett, ha nem is felfelé, de egyenesen íveljen, de nem igazán könnyítettem meg a dolgát. Az emberek rosszindulata teljesen a padlóra küldött engem és terápiákra jártam, hogy összekaparjam magam. Már a zene sem okozott akkora örömöt, mint azelőtt, válságba kerültem, semmilyen ötletem nem volt, emiatt pedig úgy éreztem elvesztettem egy végtagomat. Az a férfi elvette tőlem a lényem legfontosabb részét, megadta a kegyelemdöfést, kibillentett az egyensúlyomból én pedig hiába kapálóztam lezuhantam az ürességbe. Olykor már tényleg azt kívántam, hogy bár én is ott lettem volna Tomival abban az autóban.

– Miért hívtál ide? – ültem le Olivérrel szembe.

– Hogy megigyunk valamit a törzs helyünken? – vonta fel a szemöldökét.

Olivér ma reggel küldött egy üzenetet, hogy délben találkozunk a Tejmadárban, ami nem olyan régen vált a törzshelyünké. A Westend földszintén volt található és csak véletlenül tértünk be ide, mert vágytunk valami igazán újra és, ha tehettük volna letáboroztunk volna náluk. A madártejük valami isteni volt, de bármit kóstolt itt az ember, a mennyországban érezte magát tőle.

– Bár ahogy elnézlek, inkább enned kéne. Megtömlek – határozta el magát én pedig sóhajtva megforgattam a szemem.

– A lényegre térnél?

– Nagyanyád tudja, hogy ennyire lefogytál?

– Olivér – szóltam rá türelmetlenül.

– Előbb együnk – javasolta. – Teli hassal jobban megy a gondolkodás – paskolta meg az asztalon pihenő kezemet. – Mint valami csontváz – borzongott meg.

– Annyit azért nem fogytam – tiltakoztam, majd az ajkamba haraptam és inkább az étlapba temetkeztem.

Végül Olivér unszolására rendeltem két szendvicset és egy süteményt, ő pedig ezeknek a dupláját. Míg kajáltunk semmiségekről próbált velem csevegni, de én inkább a kinti forgatagot figyeltem. Mióta volt a balhém, azóta féltem az emberektől és mindenkiben az ellenséget láttam. Minden pillanatban attól rettegtem mikor leszek céltábla az emberek szemében, de eddig a nyílt utcán mindenki elkerült engem.

– Tegnap délután kaptam egy telefonhívást – kezdett bele izgatottan és megtörölte a maszatos arcát. – Ami nagy eséllyel kihúz minket a csávából!

– A Jonas Brothers felkért, hogy kísérjem el őket a turnéjukra? – tippeltem reménykedve.

– Nem, de dolgozom rajta, hogy az is meglegyen!

– Akkor nem tudom, mi más húzna ki engem a csávából – fontam össze a kezem magam előtt méltatlankodva.

– De örülünk minden lehetőségnek nem?

– De!

– Nos, Zalán keresett. Tudod, akivel régen egy gimibe jártam.

– Nem? Nem tudom? – meredtem rá furán.

Olivér sose mesélt nekem a gimis korszakáról. Bár nagyon közel álltunk egymáshoz, olyan volt, akár a bátyám, de az egyetemtől régebbre soha nem mentünk. Amit valószínűleg ő elfelejtett.

– Mindegy. A lényeg az, hogy ő vezeti a Sztárszerelmet. Az egy valóságshow, ahol egy híresség keresi a szerelmet.

– Micsoda? – visítottam fel majd bocsánat kérően a pultosok felé pillantottam, akik csak kedvesen legyintettek. – Arról a műsorról beszélünk, amiben Krisztián és Adrienn egymásba szerettek?

– Igen. Szóval Zalán felajánlotta a lehetőséget, hogy idén lehetnél te az a személy, aki a szerelmet keresi.

– Hogy a viharba ne! Ugye igent mondtál? – kérdeztem izgatottan és már láttam magam előtt, ahogy ott állok és várom azt a 20 férfit, akik mind azért jönnek, hogy megismerjenek engem. – De honnan fogjuk tudni, hogy jó emberek? – kérdeztem hirtelen idegesen. – Mármint mi van, ha valaki azért jelentkezik, hogy megalázzon engem?

– Erre nem fog sor kerülni – biztosított én, pedig ahogy a szemébe néztem hittem neki.

Más emberek talán ódzkodtak volna így visszatérni a nyilvánosság elé, de én nem olyan voltam. Ez a műsor volt számomra a lehetőség, hogy az emberek megismerjenek, hogy lássák, milyen vagyok én valójában és talán a műsornak köszönhetően megismerhetek valaki olyat, aki ugyanannyira magával ragad, mint a tavalyi évadban Adrienn Krisztiánt. Az ő szerelmük volt a bizonyíték arra, hogy egy ilyen műsorból is kisülhetett valami igazán jó.

Sziasztoook! Egy friss és ropogós történettel szeretnék nektek sikerekben gazdag Boldog Új évet kívánni!
Hozzon ez az év nektek rengeteg könyvet és rengeteg örömöt! 🥰❤️