Reflektorfényben - Sztárszerelem

Excalibur

Mindig imádtam azokat az éttermeket, amik történetet meséltek el. Legyen az amerikai étterem, koreai vagy éppen Párkányon a parasztétterem. Mind történetet meséltek el, megelevenítettek egy másik kort, kultúrát és ott azt érezhetted valaki más vagy. Párkányon például a pincéreket egyáltalán nem érdekelte, hogy énekesnő vagyok, ugyanúgy belém álltak, mint mindenki másba, sőt talán még jobban is. Persze nem voltam rest visszaszólni.
Az Excalibur pontosan egy ilyen étterem volt. Ahogy a kapu felé tartottunk egy versike fogadott minket kifüggesztve egy táblára, de annyira esett az eső, hogy sietősre fogtuk és nem volt alkalmam elolvasni. Ahogy beléptünk az udvarra nem lepett meg, hogy kint senki sem tartózkodott, hiába volt fedett terasz, mindenki odabent keresett menedéket.
– Azta – füttyentett Brúnó majd megragadta az Excaliburt, ami egy sziklába volt ragadva, pont, mint az Artúr királyban.
– Táplál e föld és lakhelyet ad. A hegyorom hív, a völgy befogad. Mint gyermeket anyja, szívem, ha fáj. Úgy ölel át ez a táj – énekeltem a Bűvös kard egyik zenéjét miközben Gábor és Brúnó a karddal fotózkodtak.
Én kicsit távolabb a fedett terasz alatt ácsorogtam tőlük és mosolyogva figyeltem az ökörködésüket. Látszott, hogy Brúnó és Gábor az elmúlt pár nap során megtalálták a közös hangot, szinte már irigykedtem rá, hogy milyen jó kapcsolat alakult ki kettejük között.
– Hé, a randipartnerünk szomorkodik – vette észre Brúnó elsőként és hozzám szökkenve megfogta a kezem és maga után húzott ki a szakadó esőbe. – Mi a gond?
– Csak jó látni, hogy kijöttök egymással – vontam meg a vállam, mire magához húzott és megszorongatott.
A válla felett pillantásom Gáborra ugrott, aki elgondolkodva fürkészett, majd a tekintetét az enyémbe fúrta. Kibontakoztam Brúnó öleléséből és a bejárat felé indultam, ahol egy pincér már várt minket.
– Szép estét! Köszönjük, hogy fogadtak minket és, hogy beleegyeztek a szereplésbe – mosolyogtam a pincérre.
– Részünkről a megtiszteltetés – mosolygott vissza majd az önuralma abban a pillanatban semmivé lett, ahogy meglátta Gábort. – Úristen, maga a legjobb séf az országban – kiáltott fel.
– Tudom – hangzott Gábor magabiztos felelete, de olyan aranyosan mosolygott, hogy egyszerűen nem lehetett rá haragudni a nagyképűsége miatt.
Egy másik pincér az asztalunkhoz kísért minket, mi pedig Brúnóval tök átlagos arccal sétáltunk el a minket bámuló emberek mellett, majd leültünk az asztalhoz továbbra is úgy téve mintha nem lenne furcsa a nyakunkban lihegő operatőrök jelenléte.
Gábort sajnos elvesztettük, mert mikor az étteremben dolgozók megtudták, hogy maga Tasi Gábor látogatott el az éttermükbe, előmerészkedtek, hogy megnézzék és kifejezzék rajongásukat. Brúnóval az asztalnál ülve figyeltük, ahogy Gábor képeket készített, majd a szakács invitálásának engedve hátra ment a konyhába.
– Amúgy ez csak a látszat – szólalt meg hirtelen Brúnó, aki kiszolgált minket két étlappal ugyanis a személyzet mind Gábor nyomában járt.
– Mármint mi?
– Hogy ilyen jóban vagyunk – nézett a szemembe. – Tarts közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet.
– Jó ég Brúnó, ti nem vagytok ellenségek – förmedtem rá. – Mire jó a színjáték? Honnan tudjam, hogy akkor velem őszinte vagy-e?
Brúnó semmit se válaszolt, mire dühösen elszakítottam róla a tekintetem és felcsaptam az étlapot. Fortyogott bennem a harag, amiért csak megjátszotta, hogy kedveli Gábort. Mikor finoman megérintette a kezem, azonnal odébb rántottam és lapoztam egyet. Ekkor közelebb csúszott hozzám és mit sem törődve azzal, hogy étteremben voltunk, félresimította a hajam és egy csókot lehelt az esőtől még nedves nyakamra.
– Olyan könnyű téged megviccelni – suttogta a bőrömbe, majd hátra húzódott.
– Mi? – kérdeztem kettőt pislogva.
– Én sose játszom meg magam Betti. Komolyan kedvelem Gábort, mégpedig azért, mert egyenragúként kezel engem, a fiatal korom ellenére. Ő az egyetlen, aki nem akar felülkerekedni rajtam, hogy majd ő jobban megcsinálja.
– Nem hiszem el – suttogtam.
– Pedig így van – fogta meg a kezem és megszorította.
– Ugye tudod, hogy Melissza és Adrienn milyen jóba lettek tavaly? Melyikőtök zúgott bele a konyhásnénibe?
– Ha értesüléseim nem csalnak, férfi szakácsunk van. Legalábbis egy férfi felügyelte a sütést – ráncolta a homlokát.
– Hm.
– Betti, ez nem a tavalyi adás és most mi vagyunk a főszereplők. Nincs két ugyanolyan történet!
Persze tudtam, hogy igaza volt, de számomra egyfajta szokássá vált párhuzamokat keresni a tavalyi és a mostani adás között. Talán reménykedtem egy hasonló végkifejletben, mint, ami Krisztiánéknak megadott.
– Ne haragudjatok – ült le hozzánk Gábor.
– Tudjuk milyen – mosolyogtam rá együtt érzően, majd a pincérre néztem, aki az asztalunkhoz lépett, hogy felvegye az italrendelésünket.
Miután leadtuk a rendelést, mindhárman alkoholt kértünk, Gábor whiskeyt, Brúnó vodkát naranccsal, én pedig alkoholos koktélt, kibeszéltük a konyhában történteket. Gábor biztosított róla, hogy az ételek mennyeiek és, hogy a konyha tiszta, tehát ne féljünk degeszre enni magunkat.
Imádtam, hogy nem volt kínos csend, folyamatosan volt miről beszélgetni és cseppet sem esett nehezemre kellő figyelmet fordítani mind kettejükre. Bár ebben a srácok is segítségemre voltak és volt, hogy én csak kapkodtam a fejem, mert teljesen kizártak a beszélgetésből.
– Oké. Most jöjjenek a cikis történetek – dörzsölte össze a tenyerét izgatottan Brúnó. – Kezdjük például Bettivel – mosolygott rám.
– Ciki történet? – kérdeztem a homlokomat ráncolva. – 18 évesen voltam életemben először részeg.
– Ne már – forgatta meg a szemét Gábor. – Ez nem ciki, hanem becsülendő! Én 30 éves koromig alkoholt se ittam. Na, ez már inkább ciki.
– Oké, akkor – gondolkodtam, majd egy pillanatra kínosan behunytam a szemem. – Általánosban szerelmes voltam a tornatanárunkba és ezt nyilvánvalóvá tettem – vörösödtem el.
– Hogyan?
– Írtam neki egy dalt, amit elénekeltem a tanárbúcsúztatón. Mindenki előtt – temettem a kezembe a fejem.
Hosszas csend telepedett ránk most először, aztán a következő pillanatban meghallottam azt a bizonyos dalt. Elszörnyedve meredtem Brúnóra, aki Gábor mellé húzódva, érdeklődve nézték a videót. Vetettem egy keresztet és könyörögve Alexanderre meredtem, hogy ezt majd vágja ki adás előtt, mert engem Botond kinyír, ha ezt viszontlátja a Tv-ben. Azt még könnyű elviselni, hogy gyűlöl engem, de, ha ez visszaköszön, akkor olyan hadjáratot indít ellenem, hogy belegondolni is rossz.
– Ez tök jó – nézett fel Gábor elismerően. – Mennyi volt a tanár?
– 26 – motyogtam.
– Na, hát akkor örüljön, hogy egyáltalán ránéztél – vágta rá.
– Ez megmagyarázza, hogy te miért vagy itt – vigyorgott Brúnó Gáborra. – A mi kis Bettink bukik a tanárbácsikra.
– Na, jó elég, Gábor nem tanár – ráztam meg a fejem.
– De az vagyok! – vonta meg a vállát Gábor.
– Nem szakács? – tátottam el a szám döbbenten.
– Matek/kémia szakon diplomáztam, a szakácskodás csak azután jött, hogy rájöttem a tanári pálya nem nekem való.
– Matek és kémia? – kérdeztem elborzadva a két rettegett tantárgyamat meghallva. – Ezeket, hogy lehet szeretni? – tártam szét a kezem.
– Matekból én is penge voltam – vonta meg a vállát Brúnó. – De tényleg Betti. Ez a Botond nevű tag, verheti a seggét a padlóhoz, amiért nem viszonozta az érzéseidet! Mi pedig hálásak vagyunk, amiért meghagyott nekünk.
Rámosolyogtam Brúnóra, aki fél kézzel magához vont és megpuszilta a homlokomat, majd abban a pillanatban, ahogy letettek elénk a vacsoránkat eltolt magától és éhesen rávetette magát. Gáborra néztem és próbáltam elképzelni őt, ahogy matekot tanít a fiatal diáklányoknak, akik a nyálukat csorgatva lesik minden mozdulatát. Váratlanul belém mart a féltékenység és összefontam magam előtt a karomat.
– Mennyire bomlottak utánad a csajok?
– Kik? – kérdezte értetlenül.
– A suliban ahol matekot tanítottál. Voltak, akiknek bejöttél?
– Miért olyan fontos ez?
– Tudni akarom! A helyes tanárok mindig beszopják és tuti biztos, hogy van legalább egy csaj, aki beléjük zúg. Néha pedig fordítva is – magyaráztam.
– Értem – biccentett és levágott egy darab húst, a szájába vette, alaposan megrágta majd vízzel leöblítette a falatot. – Gimiben tanítottam.
– Úgy tudtam – csaptam le rá. – Annyira tudtam, hogy nem Gábor bácsi voltál, hanem Gábor tanár úr és mindenki azt akarta, hogy korepetáld – hadartam.
Gábor csodálkozva meredt rám, majd Brúnóra pillantott, aki chipset dobálva a szájába kíváncsian figyelte a szóváltásunkat. Az arcán látszott, hogy szórakoztatja a faggatózásom és, hogy viccnek fogja fel az egészet. Pedig igazából nem vicceltem, szinte mániákusan tudni akartam azoknak a nevét, akik rámásztak Gáborra. Nem számított, hogy régen volt, jóval előttem, tudni akartam és kész.
– Nem emlékszem rá, hogy előfordult volna bármi ilyesmi.
– Hah, mert ti férfiak semmit sem vesztek észre. Még azt se, ami az orrotok előtt van – horkantottam fel.
– Na, jó – nevette el magát Gábor. – Fiú gimiben tanítottam, ahová lányok nem igazán jártak.
– Ó – nyugtáztam. – Akkor jó!

2 órával később mind a hárman kiszálltunk a kocsiból. Szerencsére mostanra elállt az eső így nem kellett azonnal sietősre fognunk.
– Nem akarsz visszaköltözni? – kérdezte Gábor. – Van elég szoba, aminek zárható az ajtaja.
– Egyelőre nem – ráztam meg a fejem. – Köszönöm nektek az estét – öleltem át mind kettejüket. – Tanárbácsi – motyogtam még mindig hitetlenkedve.
Gábor nevetve húzódott el tőlem majd a villa felé indult, mert csörögni kezdett a telefonja. Brúnó zsebre vágott kézzel nézett utána, majd amikor a villa ajtaja becsukódott, a derekam után kapott és magához vonva megcsókolt.
– Végre – mormolta a számba én pedig egyetértően hümmögtem, ahogy átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókját.
Hosszú ideig nem csináltunk mást, csak elmerültünk egymás csókjában, majd finoman eltolt magától és megfogta a kezem.
– Muszáj megkérdeznem, de rajtam kívül smároltál már valakivel?
– Nem – vágtam rá azonnal, mire a magasba szökkent a szemöldöke.
– Komolyan?
– Komolyan! Meglep?
– Hát – ráncolta össze a homlokát. – Rendesen belegondolva voltál egy randin Bercivel, de ő azonnal eldicsekedett volna vele, ha megcsókoltad. Doriánnal a randid katasztrófa lett és így maradt Igor. Vele is voltál már kettesben, na, benne nem vagyok annyira biztos, Gábor túl úriember ahhoz, hogy megtegye. Én vagyok a kedvenced? – nézett le rám vigyorogva.
– Azért ne bízd el magad – nevettem el magam és még egy csókot nyomtam a szájára majd kibontakoztam az öleléséből és a ház felé indultam.
– Tehát én vagyok – kiáltott utánam vidáman.
Nevetve integettem majd beléptem a házba és nyitva tartottam Alexandernek az ajtót.
– Naná, hogy ő a kedvenc – vigyorgott rám és hátrapillantott az esőben vigyorgó Brúnóra.
– Hagy már – löktem meg a karját és becsuktam az ajtót majd vidáman mosolyogva a szobámba mentem.

Okeee gondolom sokatoknak feltűnt, hogy csípem a tanár-diák vonalt😂 de amúgy ez azért van, mert a legtöbb fiatalnak eljön az az időszak, amikor tetszik egy tanár. Vagy nem így van?