Reflektorfényben - Sztárszerelem

Horgász a pácban

Apával a kezdetekben nagyon jól kijöttem. Imádott horgászni és gyakran engem is magával vitt a tópartra. Rám terítette vastag kabátját nehogy megfázzak és beültetett a csónakba. Imádtam ezeket az alkalmakat. Ilyenkor minden csendes volt és a víz közepén átjárt egyfajta békesség. Nem csináltam mást csak ültem és figyeltem, ahogy apa sorra fogta a halakat. Mikor már idősebb lettem vittem magammal füzetet és rajzolgattam. Aztán ezek az alkalmak szépen lassan elmaradoztak és ahogy idősödtem kezdtem meglátni apának azt az arcát, amit eddig elrejtett előlem. Egyre gyakrabban jött haza részegen, sokat veszekedtek anyával és ezek a veszekedések végül váláshoz vezettek. Mivel elég idős voltam a bíróságon megkérdezték tőlem, hogy kihez szeretnék kerülni. Egyértelmű, hogy anyut választottam, hiszen az utóbbi időben láttam, hogy a családunkban ő volt az áldozat és segíteni akartam neki túlélni a nehéz időszakot.
Bár apával a kapcsolatom teljesen megszűnt, horgászni azóta is szerettem és amikor nagyiékhoz költöztem papával rengeteget jártam ki. Végzős koromban megvett egy vízparti telket elő ballagási ajándék gyanánt, amire apránként felhúztunk egy faházat. Volt, hogy egy teljes hónapra visszavonultam erre a telekre és alkottam. Most pedig arra készültem, hogy mindezt megmutassam Gábornak.

Az egész alakos tükör előtt állva forgolódtam és minden oldalról szemügyre vettem magamat. A látvány most különösen tetszett, pedig semmi extra nem volt rajtam. Egy farmersortot vettem fel, terepmintás haspólóval, a hajamat pedig csak felgumiztam és ennyi. Mégis teljesen más embernek éreztem magam, talán a szemem csillogása miatt láttam egy teljesen idegen lányt a tükörben. Vagy talán amiatt éreztem úgy, hogy vibrálok, mert készültem megnyílni valakinek, akinek a véleményére nagyon adtam. Ahogy a tükör előtt álltam döbbentem rá arra, hogy ez valóban így volt. A kezdetektől fogva Gábornak próbáltam megfelelni, mert fontos volt, hogy mit gondolt rólam. Talán pontosan ezért döntöttem úgy, hogy megismertetem vele a múltamat.
A hátitáskámat felkaptam a vállamra, majd a csigalépcső felé indultam és leérve meghúztam a kart, amitől a könyvespolc félre húzódott. Még mindig imádtam ezt a titkos ajtót. A folyosón végig sétálva bekopogtam Gáborhoz, aki szinte azonnal ajtót nyitott.
– Én vezetek – jelentettem ki.
Konkrétan versenyt kellett vívnom Zalánnal a kocsikulcsokért, de mindenképpen én akartam elvezetni a faházhoz. Nem szerettem volna, ha egy sofőr cipel minket. Végül Zalán belement azzal a feltétellel, hogy Alexandert elviselem a hátsó ülésen. Fintorogva, de beleegyeztem. Egyébként nem utáltam Alexandert, de még mindig nehezteltem rá, amiért megszegte a szabályt és feljött a szobámba szaftos felvétel reményében. Haragomnak hangot is adtam, amikor megláttam a kocsinak támaszkodva.
– Meddig haragszol még rám? – kérdezte leengedve a kamerát.
– Te csak egy operatőr vagy, nem lehet benne a hangod – vetettem oda flegmán és kikaptam a kezéből a kulcsokat.
– Ahogy a nagysága parancsolja – horkantott fel és beült a hátsó ülésre.
– Izgalmas napunk lesz – nyugtázta Gábor és bedobta a csomagtartóba a táskáját.
– Várjatok – kiáltott ekkor Peti mire vissza kiszálltam a kocsiból és mosolyogva felé fordultam. – Tegnap ezt nem volt alkalmam odaadni – állt meg előttem lihegve. – Fordulj meg!
Engedelmesen hátat fordítottam neki, mire félresöpörte a hajamat és egy nyakláncot akasztott a nyakamba. Mikor felismertem azt a nyakláncot, amit a sorozatban folyamatosan viselt, széles mosoly terült el az arcomon.
– Köszönöm – fordultam felé és megpusziltam az arcát.
– Semmiség – vonta meg a vállát. – Érezzétek jól magatokat!
– Köszi és te is.
– Meglesz. Zalán kitalált nekünk egy programot.
– Hova mentek?
– Adrenalin park – vigyorodott el.
Jó szórakozást kívántam majd behuppantam a volán mögé és becsatoltam magam. Egy darabig járattam a motort, majd bekapcsoltam a zene lejátszót és a következő pillanatban a kocsiban mindhárman frászt kaptunk az operától.
– Mi ez? Operaház fantomja? – kérdezte Gábor döbbenten.
– Nagyon szép darab – jegyeztem meg és átkapcsoltam a rádióra, amin éppen a Valmar együttes egyik dala szólt. – Máris jobb – nyugtáztam. – Csak tapadnak a jobbnál jobb – kezdtem el énekelni miközben beindítottam az autót.
A Valmar imádattal teljesen egyedül voltam, Gábor mellettem fájdalmas fintorokat vágott és azt morogta az orra alatt, hogy nem hiszi el, hogy még itt is őket kell hallgatnia. Nem tettem szóvá a megjegyzést ugyanis a Valmar szám után Bruno x Spacc vette át az uralmat, amitől teljesen extázisba kerültem és teli torokból üvöltöttem velük együtt a zenét. Oké, oké vállalom, sőt büszkén vállalom totálisan szerelmes vagyok ebbe a két bandába. Talán még egy négyesben is benne lennék vagy ez már ötös? De senki se gondoljon rosszra én egy közös dalra gondoltam!
– Tehát, ha veszek két jegyet valamelyiknek a koncertjére – szólalt meg Gábor töprengve.
– Egyenes út vezet a döntőbe – rikkantottam boldogan majd a lelkesedésem alábbhagyott, amikor Radics Gigi kezdett el énekelni.
– Ha visszatértél közénk elmondod hová megyünk?
– Mondtam tegnap. Vissza a múltamba – pillantottam rá.
– Nem szeretem a meglepetéseket Betti – sóhajtott fel és kipillantott az ablakon.
– Az viszont baj, mert én imádom. Mi lesz, akkor, ha Karácsonykor ajándékozni kell? Eldugom az ajándékodat, te meg megkeresed?
Gábor nevetve megrázta a fejét majd láttam, hogy felém pillant, kinyitja a száját aztán becsukta. Pár percig ezt csinálta, míg végül megelégeltem. Pontosan tudtam, hogy miről akart velem beszélni és azt is tudtam, hogy miért hezitált.
– Amíg a családommal éltem minden vasárnap kötelező volt a templomba járás. Meg vagyok keresztelkedve, áldoztam, bérmáltam is. És jó volt, mert olyan volt a papunk, aki nem csak nyomta a süket szöveget, hanem élettel töltötte meg. Ő nem prédikálni akart, hanem beszélgetni velünk. A kántor miatt is imádtam a templomba járást, ő volt az, aki a szárnyai alá vett, megtanított gitározni, zongorázni. Fellépésekre jártunk, aktívan részt vettem a kórusban, aztán a papunk meghalt és többé már nem volt ugyanaz. Egy pillanat alatt feje tetejére állt a világom és a sötétségben találtam magam. Nem tudom megmagyarázni miért, de a halála után már nem jártam templomba. Igazságtalannak tartottam, hogy elragadta tőlünk – mondtam és lejjebb tekertem a hangerőt.
– De ez az élet körforgása – szólalt meg hosszas hallgatás után. – Porból lettünk porrá leszünk.
– Aztán mikor eljön, az idő feltámadunk – sóhajtottam fel. – Azt hiszem fiatal fejjel hinni akartam a csodákban, hogy a jó győzedelmeskedik, és a rossz elnyeri méltó büntetését. De nem így lett és a hitem megkérdőjeleződött – pillantottam rá majd vissza az útra.
Úgy tűnik a mai napom tényleg az időutazásról fog szólni. Még alig indultunk el, de már olyat osztottam meg Gáborral, amit eddig senkivel. Mikor Gábor a sebességváltón nyugvó kezemre tette a kezét halványan elmosolyodtam és melegség kezdett el elterjedni a testemben, attól a ponttól, ahol a bőrünk érintkezett egymáséval.

Ahogy közeledtünk a telekhez egyre izgatottabb lettem. Már jó ideje földúton gurultunk, mellettem Gábor egyre csak pislogott, szerintem attól félt, hogy megölöm a pusztában. Meghagytam ebben a hitben, és amikor kérdezett csak sejtelmesen mosolyogtam. Bár ő azt mondta, hogy az a mosoly inkább eszelős volt.
– Itt vagyunk – álltam meg a kocsimmal, a kövekkel kirakott bejáró előtt, majd kipattantam a kocsiból és a táskámból előkotortam a kulcsokat.
Gábor kiszállt a kocsiból, becsapta az ajtót és a homlokát ráncolva pillantott a telek felé, ami mögött ott ragyogott a Duna. Igen, ragyogott, mert a nap fénye megcsillant a lágyan hullámzó vízen, apró gyémántokká varázsolva a vadvizet. Leguggoltam a kapu elé, kioldottam a lakatot, majd kitártam a kapukat és kitámasztottam a vassal, hogy ne csapódjon vissza a kocsira.
– Menj csak előre – invitáltam és visszapattantam a kocsiba, hogy beálljak az udvarra.
Gábornak kétszer sem kellett mondani, megindult a part felé én pedig mosolyogva beindítottam a motort és begurultam az udvarra. A kaput nyitva hagytam, hogy a stáb nyugodtan tudjon közlekedni, a csomagtartóból kivettem a vásárolt ételeket és beljebb mentem. Gábor a stég végében állt zsebre dugott kézzel, de csak akkor csatlakoztam hozzá, amikor minden romlandót bepakoltam a faházban lévő hűtűbe és kiszellőztettem.
– A gyerekkoromat idézi fel – szólalt meg Gábor, amikor mellé léptem.
– Komolyan?
– Apával rengeteget jártunk ki horgászni – biccentett. – Mindig vitt magával a versenyeire – karolta át a derekamat.
– Akkor újabb közös tulajdonságra leltünk – döntöttem a fejem a mellkasának és behunytam a szemem.
Gábor mellett pillanatok alatt megszállt a békés nyugalom, ilyenkor a feszültség távozott belőlem, mintha soha nem is lett volna. Hosszú percekig álltunk egymás karajiban, figyeltük a Dunát aztán elérkezettnek láttam az időt, hogy elővarázsoljam a botokat. Mikor Gábor meglátta, hogy miket szedtem elő, felnevetett.
– Nem gondoltam volna, hogy horgászni fogunk – szólalt meg.
– Nincs kedved?
– Kedvem az van, de nem tudok.
– Hát, de azt mondtad, hogy…
– Hogy rengeteget jártam el apával igen. De horgászni nem tudok. Az Istennek sem tudott megtanítani – nevette el magát.
– Fogadjunk, hogy nekem sikerülni fog – mosolyogtam rá majd leguggoltam és mértem egy kis vizet a vödörbe, aztán beledobáltam egy adag száraz kenyeret.
Miközben ázott a kenyér összeraktam a botokat, Gábor pedig hozott két horgászszéket. Mikor ezt észrevettem ördögi mosolyt villantottam rá.
– Ki mondta, hogy a stégen maradunk? – érdeklődtem és a csónak felé biccentettem.
– Nem! Sajnálom Betti, de szó sem lehet róla!
– Na, de nagyon jó buli lesz! Csak bemegyünk a közepére!
– Nem – ismételte meg és lehuppant a horgászszékre.
Megvontam a vállam, a korlátnak támasztottam a két botot és elkezdtem összegyúrni a már szétázott kenyeret. Ízesítettem, azt is eldolgoztam benne, majd mindkét horognak a végére tettem csontit, gilisztát és etetőanyagot is. A művelet során végig magamon éreztem Gábor tekintetét és őszintén megvallva fürdőztem a figyelemben.
– Rájöttem.
– Mire?
– Hogy miért vállaltad el ezt a műsort.
– Tényleg? – pillantottam hátra rá mosolyogva. – És miért?
– Mert a férfiak félnek tőled, mert igazából nincs rájuk szükséged!
– Ez nem igaz – ráztam meg a fejemet. – Most ezt azért mondod, mert tudok horgászni?
– Nem. Azért mert talpraesett vagy és ez a férfiak számára ijesztő.
– Hát pedig én is sikítok egy pók láttán és nem tudom kibontani a savanyúuborkát. Az igaz, hogy a lakásban magamnak szereltem össze a bútorokat és a faház nagy részében az én kezem munkája is benne van, ahogy a stég sem magától termett is – soroltam, Gábor pedig felnevetett.
A szememet forgatva, mosolyogva néztem rá majd felé nyújtottam az egyik botot. Gábor felállt elvette, én pedig mellé lépve megmutattam, hogy tartsa a botot és mekkora lendületet vigyen bele. Jólesett átadni a tudást, amit még apa tanított nekem, egy pillanatra így hozzá is közelebb kerültem.
Gábor viszont bármilyen figyelmesen is hallgatott egyszerűen nem sikerült neki elég nagyot dobnia ahhoz, hogy elkerülje a hínárokat. Csónakkal kellett bemennem és kirángatni a hínárt, de ha már bent voltam a kampóval mélyre nyúltam és meg tisztítottam a stég előtt lévő területet. Gábor segített kikötni a csónakot majd, hogy ne unatkozzon annyira a hűtőből kivettem egy sört, valamint a polcról lekaptam azt a könyvet, amiről úgy gondoltam fixen érdekelni fogja.
Ez egy riportkönyv volt a világ leghíresebb séfjéről Jamie Oliverről. Ha jól emlékszem a vagyona olyan 400 millió dollár, ami átszámítva forintba nem kevés összeg. Az elkövetkező egy óra valami hihetetlenül békésen telt el. Szavakkal nem tudom leírni mennyire hétköznapi pillanatokat éltünk át. Én horgásztam türelmesen, bár egyelőre semmit se fogtam, Gábor pedig a könyvet olvasta és közben sört kortyolgatott. A stáb szerint biztos unalmas lehetett az az egy óra így úgy gondoltam feldobom a nézettséget azzal, hogy bikinire vetkőztem majd óvatosan a vízbe ereszkedtem, hogy lehűtsem a bőrömet.
– Nem csatlakozol? – kérdeztem Gábortól és hívogatóan intettem neki, majd elfordultam és úsztam pár métert.
Mikor felbukkantam a felszínen láttam, hogy Gábor határozott karcsapásokkal közeledett felém, majd tőlem pár méterre megállt. Pár pillanatig fürkésztem őt, aztán oda úsztam hozzá, karommal átöleltem a nyakát, lábamat a dereka köré fontam. Gábor keze a derekamra csúszott, hogy meg tartson, tekintete az arcomat kutatta majd hozzám hajolt és óvatosan megcsókolt. Azóta nem éreztem a csókját, hogy volt az a csókos játék és akkor ki se tudtam élvezni rendesen. Most viszont, szabad utat engedtem a kezdetektől fogva bennem tomboló vágynak. Ez a vágy talán azóta bennem volt, hogy megláttam Gábor fényképét a vetítőn. Gábor ujjai beletúrtak a hajamba, ajka a nyakamra siklott, apró puszikkal hintette tele, majd visszatért az ajkamra. Belesóhajtottam a csókba, majd stég felé kaptam a fejem, ahol Alexander szenvedett az akasztással.
– Bocs, de nem hagyhatom meglógni – kiáltotta oda.
– Megyek – kiáltottam vissza és sietősen a stéghez úsztam, feltoltam magam és átvettem a botot.
Mikor megláttam a napi első fogásomat, amit ugyan Alexander akasztott, de én húztam ki boldogan felsikkantottam és büszkén mutattam Gábornak a pontyot. Természetesen megtartottam és nem engedtem vissza, hiszen nem haladta meg az előírt súlyt. A sikeren felbuzdulva újra dobtam majd rábíztam a botokat Gáborra, amíg összedobtam pár szendvicset. A stégre visszamenve megkajáltunk és közben beszélgettünk, hogy aztán ismét csendes pihenőt tartsunk. Gábor visszatért a könyvhöz én pedig a szememet behunyva, hagytam, hogy a nap melege megszárítsa a bikinimet. El is nyomhatott az álom, mert arra riadtam fel, hogy ezúttal Gábor küzd, a kapással majd elkezdi feltekerni a damilt. Az orrom alatt mosolyogva figyeltem majd kikerekedett a szemem, amikor a hal elengedte a horgot, de Gábor benne volt a lendületben és rántott egy hatalmasat a boton, a horog pedig repült egyenesen felém. Az arcom elé kaptam a kezem és fájdalmasan feljajdultam amikor a horog beleakadt az ujjamba.
– Basszus Betti, annyira sajnálom – szólalt meg Gábor.
– Nem, semmi gond – ráztam meg a fejem és leengedtem a kezem, hogy megszemléljem milyen mélyre fúródott a horog.
– El kéne mennünk a kórházba.
– Igen. Kelleni fog oltás biztos, ami biztos – helyeseltem és a fogammal eltéptem a damilt. – Nem először fordul elő velem – pillantottam Gáborra. – Hé, ne már nincs gond!
– De igen van – szólt rám idegesen.
– Gábor! Ez csak egy kis horog. Gondolj erre úgy, hogy kifogtál magadnak!
– Nem vicces – húzta össze a szemét.