Reflektorfényben - Sztárszerelem

Sötét múlt

– Megjöttem – kiáltottam belépve a szobánkba és a vázába tettem az egyik árustól vásárolt virágokat. – Bocsi, hogy sokáig elvoltam, de… - kezdtem, de aztán a torkomra fagyott a szó.
Sápadtan meredtem a dohányzóasztalra, aminek szélét fehér por borította és a pánik lassan elhatalmasodott a testemen. Már nem ott voltam a hotelszobában, hanem azon a lepukkant kanapén kuporogtam, ahol az egész rémálom kezdetét vette.

Tomival vidéken léptünk fel, ahol összemelegedtem az egyik rajongómmal. Jocival, akkor szakítottunk, papa meghalt én pedig menekülni akartam és az a srác annyira figyelmes volt. Soha nem kavartam eddig rajongóval, de akkor kivételt tettem és elfogadtam a meghívását. Egy tök átlagos családi háznak a garázsában kötöttem ki, a falakat különféle együttesek poszterei díszítették, a szekrény tetején energiaitalos dobozok sorakoztak, szín szerint rendezve.
– Nem tetszik ez nekem – ragadta meg a karomat Tomi és távolabb húzott az új barátainktól.
– Ne izgulj már ennyire – kértem vigyorogva. – Csak szórakozunk egy kicsit – noszogattam. – Komolyan Tomi, ennyi jár nekem!
– A színpad már nem elég? Alkohol kell és fű? – kérdezte megrándult arccal.
– És, ha igen? Ha kezd ez az egész sok lenni? – támadtam rá. – Ha már nem okoz örömet az éneklés? – lábadt könnybe a szemem.
– Bébi ne húzd fel magad – fonódott a srác keze a derekam köré. – Van nálam valami, ami biztosan segít ellazulni – suttogta a fülembe.
– Betti ne – kérte Tomi komor arccal. – Gyere velem haza!
– Miért tiltod meg nekem azt, amit te napi szinten űzöl? – másztam bele az arcába. – Tudok róla Tomi! Tudom, hogy drogozol – fürkésztem az arcát. – Annyiszor próbáltam veled beszélni erről, de te nem engedted! Soha nem engedtél magadhoz közel, nem engedted, hogy segítsek! Egy álszent drogos barom vagy és nem kell a segítséged! – taszítottam meg a mellkasát.
Tomi sápadtan hátrált el tőlem majd sarkon fordult és kisietett a garázsból. Én maradtam a srácokkal és teljesen szétcsaptam magam. Mindent kipróbáltam, amit adtak nekem, csak úgy döntöttem magamba az alkoholt. Vegyesen éreztem magam, a valóság teljesen elmosódott. Hol boldog voltam és önfeledt, hol pedig mélységes szomorúság telepedett rám.

– Betti – kiáltott rám Igor, mire pislogva visszatértem a valóságba.
Először azt se tudtam hol vagyok, a testem remegett, aztán ráfókuszáltam Igor arcára és felzokogtam. Szorosan magához ölelt, kezével megnyugtatóan dörzsölgette a hátamat. Pár percig hagytam, hogy a karjaiban tartson, aztán ellöktem magamtól és a dohányzóasztalra meredtem.
– Az meg mi a fene? – kérdeztem számon kérő hangon. – Igor, mi az ott az asztalon? – kérdeztem remegő ajkakkal.
Igor követte a pillantásomat, majd visszanézett rám és megnyugtatóan elmosolyodott.
– Sajnálom nem takarítottam el rendesen – szabadkozott és a tenyerébe söpörte a fehér port, aztán a fürdőbe ment és megmosta a kezét.
– Igor! – csattantam fel, mire csodálkozva felpillantott.
– Jó oké – fordult felém és nekidőlt a mosdónak. – Kifogás volt, hogy telefonálnom kellett. Igazából azért jöttem vissza, hogy meglepjelek – mosolygott rám majd elment mellettem és pár pillanattal később egy tálca süteménnyel jött ki a hálóból. – Liszt volt – magyarázta.
– Liszt? – kérdeztem és a vállam megkönnyebbülten előre roskadt. – Csak liszt volt – motyogtam leülve a kanapére és előre dőlve beletúrtam a hajamba.
– Miért mire gondoltál? – ült le mellém és a süteményt letette az asztalra.
Az almáspitére pillantottam, majd Igorra néztem, akinek őszinte érdeklődés és aggodalom csillogott a szemeiben. Sóhajtva megcsóváltam a fejem és hozzá bújtam, fejemet a vállára hajtottam és megfogtam a kezét.
– Nem fontos – ráztam meg a fejem.
– Ne mondd ezt kérlek – karolta át a derekam, majd megfogta a lábaimat és az ölébe húzta, hogy közelebb legyünk egymáshoz. – Mikor kijöttem a hálóból, egész testedben remegtél és hiába szólongattalak nem reagáltál. Tudom, hogy van valami gond!
– Nincs semmi – mondtam most már erélyesebben és előre dőlve közelebbről is szemügyre vettem a pitét. – Na, megkóstolhatom mit alkotott a konyhatündér? – kérdeztem mosolyogva.
– Hozok villát – állt fel Igor lassan majd lepillantott rám. – Nem siettetlek, majd elmondod, ha készen állsz rá – érintette meg az arcomat.
Az ajkamba harapva bólintottam, majd néztem, ahogy a szekrényhez lépett és kivett két villát, aztán leült mellém és felém tolta a pitét. Nem vesződtem a szeleteléssel, mert szándékomban állt az egészet elpusztítani. Igorral csendben falatoztunk, én elmerültem a gondolataimban, Igor pedig engem fürkészett, míg rá nem szóltam, hogy hagyja abba.
– Finom volt – mosolyogtam rá és hátra dőltem. – De mire fel ez a meglepetés? – kérdeztem kíváncsian.
– Hamarosan névnapod lesz. Csak szerettem volna neked kedveskedni. A mi családunkban a névnapnak hatalmas jelentősége van – mosolygott rám. – Gyere velem – nyújtotta felém a kezét.
Hagytam, hogy felhúzzon, és a hálóba vezessen. Mikor megpillantottam a szobát, boldogan sikkantottam. Az ágyat rózsaszirmok borították, középen gyertyákból megalkotott szívecske, mindkét éjjeliszekrényen egy-egy csokor rózsa és újabb illat gyertyák.
– A neved azt jelenti, hogy boldogság, valamint boldogságod hozó. A lényedből sugárzik és az emberek, nem hiába lesznek boldogok, ha a közelükben vagy. Engem azonnal megfogtál, amikor megpillantottalak és csak próbálkozni tudok azzal, hogy én is ugyanolyan boldoggá tegyelek téged, mint te engem. Nem így terveztem a délutánt. Le akartam menni eléd, elvinni vacsorázni és utána felhozni ide, megkoronázva a napot, de áthúztad a számításaimat – nevette el magát hallkan.
– Sajnálom – pislogtam fel rá majd megfordultam és átkaroltam a nyakát. – De ez így is tökéletes – biztosítottam és megcsókoltam.
– Hm – mormolta a számba és megsimogatta a karomat. – De foglalásunk van, szóval öltözz valami csinibe – tolt el magától finoman.