Stray Kids oneshots

~Chansung 1. rész~

Jisung szemszöge:

Átlagos péntek reggel van. Reggelemet egy gyors arc mossásal kezdtem és ahogy tükörbe néztem a karikák a szemem alatt szinte víritottak. Sose tudok egy jót aludni mindig úgy fekszem le hogy, álomba sírom magam. Tudjátok az a tipikus depreszios ember vagyok akinek nincsenek barátai stb...
Édesanyámmal lakom apámra nem nagyom emlékszem kicsi voltam amikor el váltak a szülleim utjai.
Ennek ellenére anyukám teljes szívéből szeret meg imád és mindent meg tessz hogy, boldog legyek.

Miután gyorsan elrejtettem a szemem alol a hattalmas karikát amennyire csak tudtam gyorasan fel öltöztem. Nagyrészt feketeruhámim vannak de azok is inkább nadrágok de azért a színeket nem utálom.
Miután ki "gyönörködtem magam" a tükörben le battyogtam szüllömhöz aki már a szokásos regeli teámmal várt.
-Jó reggelt szívem!- köszönt nekem anyukám.
-Neked is anya!- válaszoltam neki nemes egyszerüsséggel.
-Tessék ezt viddel ennivalónak az iskolába, tudom nem eszel sokat de azért viddel ha még is éhes leszel.- mosolygot rám.
-Rendben, köszi!
Ezek útán meg ittam a finom kis teám és el pakoltam az ennivalot a táskámba majd elköszve anyukámnmtól indultam meg a világ legrosszabb helyére.

Nincs messze az iskola ahova járok kb 15 perc séta de addig is zenét szoktak hallgatni amig oda nem érek. Annyi szerencsém van hogy, nem zaklatnak az iskolában csak szimplán ingnorálják a létezésemet.

Mikor be értem az osztályomba el foglaltam a padom. Az osztályban kettes padok vannak és nekem természetesen nincs padtársam, miért is lenne? Szünetekben nem szoktam kimenni a folyosora a helyemen szoktam üllni és olvasni vallamit a telefonomon.
Ebéd szünetben meg mindig meg húzom magam hogyha jön valamilyen tanár nézni hogy, az osztályokbol mindenki eszik a kajáldában. Néha vannak felsőbb évesek vagy végzösök akik jönnek de ők nem szokták nagyon nézni az osztályokat. És miért fontos ez az iskolának hogy, mindenki egyen? Elvileg hogy, senkise járjon úgyhogy ha nem hozzot ennivalot tudjon valamit venni de szerintem csak plusz pénzt akkarnak vele szerezni.
Az ebéd szünet mindig 6.-ik és a 7.-ik óra közt egy 25 perces szünet ami szerintem semmire se jó de mindegy. Én ilyenkor is az osztályban rohadok. És hogy egytalán mikor hagyom el az osztályt? Hmm például ha Wc-re kell mennem vagy tesire kell menni azon kivül nem de lenne rá okom ki menni a folyosóra. Van ebben az iskolában egy nagyon helyes nálam 2 osztállyal feljebb lévő, majdnem hogy félisten akit bármikor bármeddig tudnék nézni. És ki is ez? Hát Bang Chan ez az ember olyan mint egy görög szobor olyan szép a szinte mindene. Ezzek mellet jófej és nem nézle senkit ezt szerintem el mondthatná másnak is akik szoktak szekálni a másikat.

Az első hat óra gyorsan el ment én szokásomhoz híven maradtam a seggemen és olvastam. Az osztálytársaim el mentek enni én maradtam. Pár percen belül egy kopogást hallotam az ajton majd ajtó nyitodást és nem hiszitek ki a szar jöttbe. Hát Bang kibaszott Chan azt hittem ott halok meg.
-Szia! Nem kéne neked az ebédlőben lenni? Nem vagy éhes?- jött oda és mondta a szemembe.
-Sz-szia! N-nem szeretnék le m-menni csak azért vagyok itt.- mondtam lányos zavaromban.
-Nincs pénzed? Ha kell veszek neked valamit.- kérdezte kedvesen. Hogy lehet ez az ember ilyen kedves?!
-N-nem kell, köszönöm nem vagyok éhes.
-Nem hiszem ezt el. Ettél már valamit ma legalább?
-Nem nagyon.- huztam el a szám szélét és néztem el az ablak fele.
-Akkor veszek neked egy szenvicset gyere!- nyujtotta oda nekem a kezét de én nem fogadtam el a gesztust.
-Mondtam hogy nem kell venned semmit, meg nem is ismersz.
-Mi a neved?- ez most honan jött neki?
-Han Jisung vagyok.
-Rendben Jisung most hogy ismerlek már vehetek neked ennivalót.- mosolygot rám.
-D-de- nem tudtam be fejezni mert olyat tett amitől el dubjátok az agyatok. Fogot és mintha egy pillecukor lennék ki vett a padbol majd letett a földre és a kezemet meg fogva húzott ki az osztálybol.