Stray Kids oneshots

~Minsung 1 rész~

Jisung sosem volt az a nagyon barátkozos ember. Barátai nem nagyon voltak szinte nem is voltak csak néhány inkább ismerős nek mondtható ember akik az osztályába jártak és csak akkor beszélgettek ha valami órai munkát kértek el egymástol.
Szegény fiú sokat szorongott és kapott pánik rohamokat.
Volt már neki olyan napja, hogy kétszer is rá tört a pánik roham.
A teste mindig gyenge volt enni is napi 1-2-szer evett de olyankor is azért mert már az anyukája annyira nyagatta vele.
Ez a szorongása és evési problémái már kiskora óta vele vannak és bár mennyire is probálkozik ezek ellen tenni egyszerűen nem tud. A szülei már régotta visszik pszichológushoz de egyszerűen semmit se használt neki az a sok beszélgetés.

Egy átlagos keddi nap volt amikor reggel készülödött össze az iskolába.
-Jisung csináltam neked gyümölcs salátát kéred vagy el viszed?- kiáltott fel anyukája neki.
-Nem vagyok éhes inkább el viszem max haza hozom!- mondta vissza édesanyukájának.
Mikor már teljesen össze szedte magát Jisung el indult a konyha felé, hogy el tegye az ennivalót amit anyukája csinált.
-Köszi!
-Nincs mit! Vígyáz magadra! Szeretlek!- köszönt el az anyuka fiátol egy homlok puszival mellete.
-Rendben, én is szeretlek!
Majd fel húzta a cípőjét és indult is neki a kemény 10 perces sétának, hogy be érjen az iskólába.

Út közben zenét hallgatott és nézte a fákat ahogy a szép szirmaikat hullajtják le a földre.
Jisung szerette a tavaszt ha úgy volt el ment anyukájával sétálni a parkba, hogy a szép táját nézzék vagy egy padon meg pihenve meg beszéljék a világ nagy dolgait.

Mikor be ért az iskólába, osztály termébe ment és el foglalta a helyét.

~Time skip~
~Kb 4 tanítási órávval kesőbb~

Irodalom órán ült Jisung mikor is hirtelen el kapta a rosszul létt.
-E-elnézést! Kimehetek mosdóba?- emelte fel a kezét Jisung.
-Menjen, de minden rendben van?- kérdezzte a tanár.
-I-igen!
Majd már bent se volt a terembe.
Rohanva vagy inkább bicegve néha a falnak támaszkodva ment a mosdoba.
Mikor be ért nem tudod be menni egy füllkébe már annyira szédült és volt rosszul ezért a földre üllve kapkodta ki-be a levegőt és vert a szíve ezzerel. Aztán hírtelen nyitodott az ajtó és egy számára ismeretlen fiú lépet be a mosdóba aki nem tudta hírten mit tegyen csak állt az ajtóba és nézzte, ahogy a másik szenved.
Kellet neki pár pillanat amikor realizálta, hogy mi folyik itt.
-Úristenem, mi történt? Mi a baj? Miben tudok segíteni?- tette fel a sok kérdést egyszerre az ismeretlen.
Jisung nem tudod válaszolni.
Addig a másik fiú egy zsebkendőtt bevizezett és meg törögette vele Jisung arcát, majd le üllt mellé.

Kb 10 perc múlva Jisung jobban lett és fel tudott tápászkodni a földröl.
-Köszönöm!- mondta hallkan de érthetően.
-Nincs mit!- mosolygott rá a másik.
Jisung már hagyta volna el a mosdott, hogy vissza érjen az óra végére legalább.
-Várj! Mi a neved!- szólt hozzá a fiú aki szint úgy fellkelt a földröl.
-H-Han Jisung...- mondta.
-Én Lee Minho vagyok! Kár, hogy ilyen helyzettben találkozztunk. El kérhetem valami féle elérhetőséged? Meg szeretnélek ismerni, és segíteni rajtad!- mikor Jisung meg hallota az útolsó mondatott szívét melegség töltötte el és egy kis mosolyt csalt az arcára.
-Persze!
Majd meg adták egymásnak az Instájukat.
Kb az óra 10 percére vissza is tudtak érni.
-Minden rendben van Jisung?- mondta a tanár mikor a fiú be lépet a terembe.
-Igen!

Mikor kicsengettek Jisung telefonja párszor meg rezzent amit a fiú meg is nézet.

~L.Minhoo~
Sziaa Sungiee! Van kedved egyűtt ebédelni?

_Hanniiee_
Szia! Nem szoktam ebédelni, de el kisérhetlek!

~L.Minhoo~
Ooo nem tudtam, de ha nem szeretnél velem enni akkor nem kell jönnöd.

_Hanniiee_
De szívesen el megyek veled!

~L.Minhoo~
Okéska, akkor kövi szűnetben az osztályod elé megyek!

_Hanniiee_
Okés!

Mikor Jisung be zárta a beszélgetést realizálta, hogy most valaki egyszer az életében akkar vele beszélgetni aki nem a családja volt. És mikor el olvasta újra a rövidke mondatokat és látta, hogy Minho becézve írt rá el mosolyodva nézte a kis szót és bele is pirult egy pár pillanat múlva.

Következő szűnetben már Minho várta is az osztálya előtt.
-Szia Sungie!- köszönt neki nagy mosolyal az arcán.
-Szia!
-Akkor mehetünk?- kérdezzte Minho mikor oda ért hozzá Jisung.
-Aham.- bolintott.

Mikor le értek az ebédlőben gyorsan Minho ki kérte az ételét addig Jisung el foglalt egy helyet.
-Na itt is vagyok!- üllt le Minho a másik elé.
-Te tényleg nem eszel akkor?
-Mmh nem, majd eszek otthon. Nem vagyok éhes.
-Hát jó. De szívesen adok ha kérsz!- erre csak ellent mondásosan meg rázta a fejét Jisung.
Miközben Minho evett beszélgettek vagyis hát Minho tett fel kérdéseket és arra Jisung pár szavas mondatokkal válaszolt.
Mikor végzett Minho akkor el vitte az űres tálcát és el indult Jisunggal kifele az ebédlőböl.
-Van még órád?- tette fel a kérdést megint Minho.
-Nincs. Neked?
-Nekem sincs. Akkor induljunk meg. Az ajtó elött találkozzunk!
-Okés.

Jisung el indult az osztályába és gyorsan össze szedte a cuccait és indult a kijárat felé ahol már várta a másik fiú.
-Indulhatunk Sungie?- kérdezzte Minho.
-Igen.- mondta.

Mikor a kapúhoz értek azt hitte Jisung ott elválnak az utjaik.
-Te merre mész Hyung?
-Erre.- mutatott neki balra.
-Ooo én is.
-Akkor még nem válunk el.- mondta mosolyogva Minho.
-Hyung.
-Mondjad Sungie.
-Te hányadikba jársz? Erről még nem beszéltünk.- tette fel a kérdést.
-Eggyel feleted.
-Akkor nincs sok kor küllönbség köztünk.- motyogta.
-Miért kérted?
-Hát mert még erről nem beszélgettünk.
-Aaa értelek.

Pár perc útán egy bolt mellet haladtak el ahova behurcolta Minho Jisungot.
-Kérsz valamit? Szívezesen meg veszem neked.
-Nem kérek semmit, köszönöm!
-De még nem ettél semmit!
-Mmh nem vagyok éhes.

Minho vett nehány rágcsát meg inni valót amit el rakott a fizetés útán és már folytatták az útjukat.
Miközben sétáltak haza fele és beszélgettek észre se vették, hogy utjuk ugyan abba az utcába vezetett.
-Hyung, én itt lakok.- ált meg random Jisung és mutott egy házra.
-Ooo én meg 2 házzal arréb. Nem gondoltam volna, hogy egy utcába lakunk. Ha van kedved holnap reggel mehetünk együtt iskolába.
-Rendben, mikorra legyek kint?
-Negyed nyolc?
-Oké nekem jó.
Már akkart volna el köszönni Jisung de két kar meg ölelte és szorosan magához szorította.
Alig tudta szegény felfogni mi is történik ezért kellet neki pár pillanat amig vissza ölelte Minhot.
Jisung mélyen be szívta a másik fiú ilattátt és szinte el akkart merülni a másik melkhasába.
Pár perc múlva el váltak nagy nehezen.
-Vígyáz magadra Sungie! És egyél akkor valamit, legalább a kedvemért jó?- mond majd össze borzolta a haját Jisungnak.
-O-oké Hyung. Szia!- majd be lépet a házba.

-Meg jöttem!- lépet be házba Jisung.
-Szia, hogy, hogy késtél?- kérdezzte az anyukája.
-Hát képzeld anya. Szerintem lett egy barátom!
-Wow de jó! És mond csak hogyan találkoztatok?
Majd el mondta Jisung szinte az egész napját. Azt is el mondta nagy boldogságában, hogy meg ölelte őt Minho amibe végül bele pirosodott, amit az anyukája is észre vett.
-Jaj neked tetszik Minho?- mondta a nő mint amikor a tini lányok a fiúkrol beszélgettnek.
-I-igen vagyis nem...nem tudom.- hajtotta le a fejét Jisung.
-Jaj semmi baj.- mondta az anyuka és meg simogatta a fejét a fiának.
-Minden estettre kérsz enni?
-Igen!

Mikor meg ebédeltek ami már inkább késői ebéd volt Jisung fel ment a szobájába és végig gondolta a fejében magában a mai napját.
Majd meg írta a házi feladatait és el ment fűrdeni és útána nyugovoró tért.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!