Félsz, Black? /BEFEJEZETT/

Negyedik | James | Mi történt Regulussal?

1977. X. 8.

Ebéd után a megbeszéltek szerint elmentem a korrepetálás helyszínére. Amit ott láttam, teljesen megdöbbentett. Regulus nem volt ott. Addig még sosem késett. Leültem és vártam. Öt percig. Tíz percig. Nem jött. Már biztos voltam benne, hogy nem fog jönni. Cserben hagyott. Alig tudtam ezt elhinni azok után, hogy kifizettem és még edzéseket is tartottam neki. Mérgesen indultam meg a Mardekár klubhelyisége felé. Mázlim volt, mert Piton éppen ekkor jött ki. Valamit rám üvöltött, amikor bementem, de nem foglalkoztam vele. Felrohantam Regulus privát szobájába, amit a szülei fizettek ki és bekopogtam.

- Akárki is vagy, húzz innen! - szólt ki. Nem tudtam, hogy az ajtó tompítja-e a hangokat, vagy tényleg be van rekedve.

- James vagyok.

- Oké. Húzz el!

- Nem jöttél korrepetálásra - mondtam kitartóan.

- Tudom. Zseni vagy. Kár, hogy nem érted azt, hogy HÚZZ EL! - kiabált ki.

- Van rajtad ruha?

- Van - válaszolt halkabban. Benyitottam. Furcsa és bizarr volt őt látni az álmom után. Regulus az ágyon feküdt tréningnadrágban és hoodie-ban, az arcát pedig egy párnába fúrta. Nem volt mindennapi látvány hoodie-ban látni. Legalábbis én addig még sosem láttam őt ing nélkül. Itt rájöttem, hogy nem azért nem jött el, mert utál. Látszott, hogy valami baj van. A haragom egy pillanat alatt köddé vált.

- Mi történt? - ültem le az ágy szélére.

- Semmi közöd hozzá. Egyébként meg azt mondtam, hogy húzz el - mondta, de még mindig nem nézett fel a párnából.

- Van közöm hozzá, ha amiatt nem jöttél el.

- Miért nem mész el? - ült fel. Göndör fürtjei kócosan meredeztek mindenfelé, szürke szeme alatt sötét foltok húzódtak és ki volt vörösödve. Vagyis sírt.

- Mert ahhoz túl kíváncsi személyiségem van - feleltem, mire megforgatta a szemét.

- Akkor legyél kíváncsi másra!

- Ez nem így működik - mosolyodtam el. - Miért nem mondod el, hogy mi történt?

- Nem akarom - sóhajtott. - James, kérlek menj el! Én... - Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, mert észre vettem valamit: egy vérfoltot a pulcsija szárán. A fekete anyagon először csak annyit láttam, hogy fénylik valami. Aztán jöttem rá, hogy az vér.

- Mi történt a kezeddel? - emeltem fel a karját. - Mi ez a vérfolt?

- Semmi - rántotta el ijedten.

- De, ez igenis valami - makacskodtam. Újra megfogtam azt a kezét és felhajtottam a hoodie ujját. Teljesen lefagytam. Több véres vágás húzódott az alkarján. Már megalvadt a vér, de szörnyű látvány volt. - Regulus, mi...

- Nem a te dolgod - rántotta vissza a kezét és gyorsan visszahúzta a pulcsit.

- Te megvágtad magad? - döbbentem le. Nem akartam elhinni, hogy ilyet tett magával. Azzal a gyönyörű karjával... várj, mi?

- Én.. - akadt el a szava. Addig még sosem láttam, hogy Regulus ne tudott volna mit mondani. - Nem fontos.

- Hogyne lenne az? Korábban is volt ilyen?

- Nem - vágta rá. - Egyszeri alkalom volt. És hidd el, meg volt rá az okom.

- Ugyanaz, mint ami miatt sírtál? - kérdeztem.

- Igen - hajtotta le fejét. Úgy tűnt, megtörtem a jeget. - Tegnap este történt. Emiatt - mutatott az éjjeliszekrényére. Egy levél hevert ott.

- Elolvashatom? - vettem a kezembe. Amikor bólintott, olvasni kezdtem.

Regulus!
A szünetre haza fogsz jönni, ugyanis meg fogsz ismerni valakit. Megtaláltuk neked a tökéletes arát. Gazdag, aranyvérű, bájos. Cintia Kleennek hívják. Tetszeni fog!

Üdv, Orion és Walburga (apád és anyád)

Miután elolvastam, döbbenten néztem Regulusra.

- Ezen borultál ki annyira? - mutattam a levélre. - Hiszen tudtad, hogy ez lesz, nem?

- De, csak... Én... - hebegte. - Ez bonyolult.

- Akkor magyarázd el! - bíztattam. - Van időm.

- Nem akarom. James, kérlek csak menj el! - könyörgött. Bólintottam, felálltam és már indultam is, amikor eszembe jutott valami.

- Van egy jó ötletem! Menjünk le Roxmortsba! Tudok csomó jó bulizó helyet.

- Ugye csak viccelsz? - döbbent le.

- Iszunk valamit, amitől jobb kedved lesz és egyáltalán nem kell még csak gondolnod se a családodra.

- Ez nem hangzik rosszul... - gondolkozott el. Már csodálkoztam, milyen könnyű volt meggyőzni. - De biztos, nem megyek! Nekem nem szabad. Inkább elkezdem szervezni az esküvőm. - Olyan undorral mondta ki az utolsó szót, hogy már azt hittem, mindjárt idehány.

- Nézhetünk neked szmokingot - vontam vállat. - Bár annyira nem vagyok oda a ruha vásárlásért...

- Nem így értettem. Hanem úgy, hogy sajnálom magam - terült el az ágyon.

- Jaj ne már! - húztam fel. Meglepődtem, milyen könnyű. - Gyere, Reggie!

- Ha még egyszer így hívsz, kinyírlak - fenyegetett.

- Rendben, Reggie. - Nem kellett ránéznem ahhoz, hogy tudjam, megforgatta a szemét. - Na nézzük, milyen ruháid vannak! - léptem a szekrényhez. Kinyitottam és abban a pillanatban, hogy feldolgoztam a látványt, elsorvadt a lelkem. - Ez siralmas! - Néztem meg jobban. Volt ing, póló, pulcsi, farmer- és textilnadrág, de mindegyik fekete volt.

- Mi bajod? - lépett mellém Regulus.

- Ebbe semmi szín nincs! - akadtam ki.

- Vannak színesebbek is. Anyám odaadta Sirius régi ruháit, hogy égessem el őket. Még valahol megvannak. De nem megyek bulizni! - sétált vissza az ágyához. Ledőlt és nem úgy tűnt, mint aki a közeljövőben mozdulni akar.

- Rendben - sétáltam oda és lefeküdtem mellé. - Akkor mit akarsz csinálni?

- Olyan választásom van, hogy egyedül lenni? - fúrta a fejét a párnába.

- Miért szeretsz egyedül lenni?

- Mert akkor nem kell olyan idegesítő és utálatos alakokkal lennem, mint te - fejtette ki. Én elmentem volna, hiszen ezt akarta.

- Én elmennék, komolyan. De mégis milyen ember lennék, ha magára hagynám a legjobb barátom öccsét, aki előző éjjel szétvagdosta a saját kezét? - Erre felnézett. - Nem tehetnénk úgy csak egy kis időre, mintha nem utálnánk egymást?

- Nem tudtam, hogy utálsz - sóhajtott és felült.

- Hé, az előbb te neveztél utálatosnak! - ültem fel én is.

- Igen, de az nem jelenti azt, hogy utállak - hajtotta le a fejét. Mondjuk jobban belegondolva, tényleg nem tűnt úgy, hogy utál. Hiszen nem akadt ki amikor bejöttem, őszintén elmondta, hogy miért szomorú és egy szót sem szólt arra, hogy az ágyában ültem.

- Én sem utállak, csak... - akadtam el. Nem tudtam, mit mondhatnék. Nyilván ekkor nem arra volt szüksége, hogy elmondjam neki, utálom. Pedig nem is. A korrepetálásokon és edzéseken egészen megkedveltem. Csak hát ezt se mondhattam neki. - Regulus, sajnálom, hogy ezt mondtam - tettem a kezem a vállára. Ezzel próbáltam elmondani neki, hogy tényleg kedvelem és az előbbi csak kicsúszott a számon.

- Nem kell! Tudom, hogy gyűlölsz - sóhajtott. Lesöpörte a kezem a válláról és az ablakot kezdte bámulni.

- Ez nem igaz! - vágtam rá amilyen gyorsan csak tudtam. De igazából biztos voltam benne, hogy nem hisz nekem. - Még mindig szeretnéd, hogy elmenjek? - kérdeztem egy kis idő múlva. Regulus nem válaszolt, csak bólintott. Végig simítottam a vállán és kimentem.