Félsz, Black? /BEFEJEZETT/

Tizedik | Regulus | Pici emberek

1977. X. 15.

Meglepetten néztem Jamesre. Még sosem láttam olyan mérgesnek és furcsán jó érzéssel töltött el, hogy az én védelmemben haragszik. Persze azt nem mondhattam el, hogy kire.

- Akkor sem mondhatom el - mondtam szinte már suttogva és elnéztem.

- Ha nem akarod, nem kell - ült közelebb. Ennek következtében összeért a lábunk. Úgy éreztem ott helyben elolvadok és felrobbanok egyszerre. - De én itt vagyok, ha meggondolnád magad.

- Nem fogom - motyogtam. Nem mertem ránézni, mert féltem, hogy túl közel van az arca.

- Rendben. - Fél szemmel láttam, hogy biccentett. - Mivel nem vagy még olyan jó állapotban, hogy hopponálhassunk, talán itt kéne aludnod.

- Tessék? - kaptam oda a fejem. Hiba volt. Túl közel, túl közel, túl közel.

- Vagy van jobb ötleted? Mert ha ilyen állapotban hopponálsz, bele is halhatsz. Gyalog meg nyilván nem mehetünk Siriushoz - fejtette ki. Hála Merlinnek egy kicsit arrébb ült.

- De én tényleg nem...

- Nehogy azt mondd, hogy nem akarsz zavarni! Regulus, egyáltalán nem baj, hogy itt vagy. A szüleimnek sem lesz. Komolyan. Sirius évekig csövezett nálunk. Már megszokták.

- Hát persze - dőltem hátra a kanapén. - Áu! - Valamire ráültem. Kihúztam a hátam mögül a furcsa szerkezetet. Egy fekete kis dobozka színes gombokkal. Sejtelmem sem volt, mi lehet. - Ez meg mi?

- A távirányító - vette ki a kezemből James.

- A mi? - kérdeztem.

- A tévéhez kell. - Odanéztem, ahová mutatott. A tévének nevezett tárgy egy furcsa fém doboz volt, aminek az egyik oldala üvegből készült. - Várj, megmutatom - nyomta meg a távirányítót James. Ebben a pillanatban akkora zaj támadt, hogy az ijedtségtől összerezzentem. A tévé üveges oldalán kis emberkék látszódtak. Lovagoltak. - Megijedtél? - nevetett.

- Nem! - vágtam rá sértetten. - Csak nem értem, mi ez, mire jó és hogy férnek bele azok az emberek?

- Nincsenek benne - magyarázta. - Ki vannak vetítve rá. Nem tudom pontosan, hogy működik, de abban biztos vagyok, hogy nincs benne senki. Színészek eljátszák a film szereplőit, azt egy kamerával felveszik és valahogy kivetítik a tévére. Marha jó találmány. Gyakran szoktam nézni.

- Szóval nem kell csinálni semmit? - néztem rá értetlenül. - Egyszerűen bekapcsolod és nézed?

- Pontosan - bólintott James. - Jó, mi?

- Olyan picik - hajoltam előre, hogy jobb rálátást nyerjek a pici emberekre. - Ennyi erővel már olvashatnál is. Szerintem egy könyvet kevesebb idő megírni, mint egy ilyen filmet elkészíteni.

- Lehet, de itt nem kell annyira használnod a képzelőerőd. A tévé megmutat mindent.

- És így elsorvad az agyad. Mondjuk így neked biztonságos - vontam vállat.

- Tessék?

- Neked nincs minek elsorvadnia - magyaráztam. Úgy éreztem, muszáj valamit beszólnom. Még a végén gyanút fog.

- Haha rohadt vicces - forgatta a szemét James, de halványan elmosolyodott. - Most pedig - kapcsolta ki a tévét váratlanul - leragasztom a sebeidet.

- Mi? - ijedeztem. Nem csak attól féltem, hogy fájni fog. Inkább attól, hogy megint olyan gyengéden hozzám ér. És rettegtem tőle, hogy ennek következtében csinálok valami hülyeséget.

- Na gyere, Reggie! Nem lesz vészes.

- Ha még egyszer Reggie-nek hívsz, kikötözlek és a szádba öntöm az alkoholt, amivel bekentél - fenyegetőztem.

- Juj most nagyon megijedtem... Reggie - hajolt közelebb vigyorogva. Egyszerre akartam megcsókolni és pofán vágni. Igazából ez jellemezte az iránta való érzéseimet.

- Gyűlöllek - néztem kihívóan a szemébe.

- Tudom, hogy imádsz - sóhajtott és elment fásliért meg ragtapaszért. - Vedd le a pólód! - utasított amikor visszajött. Felültünk a kanapéra, hogy szemben legyünk egymással és szófogadóan levettem a pólóm. - Már sokkal jobban nézel ki. - Tudtam, hogy a sebekre utalt, mégis elpirultam kicsit. Szerencsére nem vette észre.

- Akkor több dolgot nem fogsz rám kenni, ugye?

- Nem - nevetett. Ez tényleg jobb volt, mint az alkoholozás. Pár perc alatt meg is voltunk vele. És azt hiszem, nem is haldokoltam feltűnően, amikor gyengéden végighúzta a kezét egy-egy seben. - Kész vagy.

- Kösz - motyogtam és gyorsan visszaöltöztem. Furcsa érzés volt, hogy James látott félmeztelenül. De ő láthatóan nem jött zavarba. - Egyébként hogyhogy nem a barátnőddel töltöd a szünetet?

Erre nem válaszolt rögtön. Mintha érzékeny pontra tapintottam volna.

- Már nincs barátnőm - mondta csendesen. Teljesen ledöbbentem. Őszintén sosem gondoltam volna, hogy valaha is szétmennek. Nagyon összeillőnek tűntek. Gyorsan elnyomtam a remény szikrákat, amik arról próbáltak meggyőzni, hogy most van esélyem nála. - Szakítottunk.

- Mi történt? - kérdeztem.

Most hosszabb ideig nem válaszolt. Egy kis darab fáslit csavargatott az ujja körül és azt bámulta, hogy ne kelljen a szemembe néznie. Az az igazság, hogy az évek alatt annyit figyeltem Jamest, hogy már a testbeszédéből simán ki tudtam olvasni az érzéseit. És ekkor egyértelműen zavarba jött.

- Egyszerűen csak nem illünk össze. Talán a személységünk miatt - vont vállat. Mintha már hallottam volna ezt valahol...

- És ez pontosan mit jelent? - húztam össze a szemöldököm.

- Mást akarunk. Ennyi. Miért érdekel? - nézett rám végre.

- Kíváncsi személyiség vagyok - vigyorogtam rá.

- Te inkább köcsög személyiség vagy - nevetett halkan.

- Ha úgy tetszik - vontam vállat. Büszke voltam magamra, hogy ilyen könnyen mutatok közömbösséget, miközben majd' meghalok, hogy megtudhassam, mi történt.

- De komolyan, miért izgat?

- Nem izgat - hazudtam. - Mindössze udvarias próbáltam lenni. Nem értem, mi olyan meglepő ebben.

- Jól van na. De tényleg csak ennyi. Nem illünk össze - motyogta.

- Mostmár értem, miért mondják, hogy a griffendélesek bénán hazudnak - sóhajtottam.

- Ezt meg ki mondja? - kérdezte értetlenül.

- Én.

- Ez nagyon gonosz - jelentette ki James. - Ezt a beszélgetést nem is folytatom. Inkább rendelek pizzát - állt fel.

- Mit? - húztam össze a szemem. - Ez már megint valami mugli cucc?

- Igen. A legjobb mugli cucc! - vett a kezébe egy műanyag, banán alakú eszközt. A banánhoz kötött dobozon megnyomott pár gombot, majd várt. Fogalmam sincs, mire. - Jónapot! - köszönt valakinek. Kihez beszél? - Egy sonkás-kukoricás pizzát kérek. Igen, vékony tésztásat. Willham street 13. Félóra? Szuper! Köszönöm, viszlát! - búcsúzott el valakitől és lerakta a dobozra a banánt.

- Ez mi a franc volt? - kérdeztem.

- Megrendeltem a pizzát telefonon - ült vissza mellém. - A telefon is egy mugli cucc, mielőtt megkérdeznéd. A pizza pedig az ebédünk lesz.

- Szóval az egy étel?

- Az - bólintott. - Most pedig meg kell néznem a tévében a kedvenc filmem, ami most megy - kapcsolta vissza. - Jó film, tényleg.

- Biztos - dőltem hátra. Amúgy tényleg nem volt rossz. De annyira kimerültem, hogy körülbelül három perc után bealudtam.