Félsz, Black? /BEFEJEZETT/

Harminckilenc | Nyaklánc, barlang és inferusok | James

Valami mezőről, szivárványról meg birkákról álmodtam, de már nem pontosan emlékszem. Szóval így a kínzás után megerősítem: Regulus nélkül élni rosszabb mint a crutiatust elviselni. És ez nagy szó, mert olyan fizikai fájdalmat én még soha nem éltem át. Inkább vissza sem emlékeznék.

Bármennyit is aludtam, biztos többnek tűnt kívülről, mert nekem mintha tíz másodperc lett volna. Amikor felébredtem, az első, amit realizáltam, az Regulus volt. Mellettem feküdt az ágyban és aludt. De pont utánam ébredt fel és rám emelte álmos szürke szemeit.

-Hol vagyunk? - ültem fel. Egy hatalmas, antik franciaágyban voltunk, és semmi más nem volt a szobában.

- Ez a vendég szoba - dörzsölte a szemét fáradtan Regulus. - Kérsz egy teát? - állt fel. Bólintottam, mire kiment a szobából.

~*~*~*~*~*~

A szünet további része hamar elrepült és már mentünk is vissza a Roxfortba. Mivel már felvállalhattuk magunk (köszönhetően a Reggeli Próféta főszerkesztőjének), akár kézenfogva is sétálhattunk volna a folyosón. De ezt nem sokszor tettük meg. Miután visszatértünk a Roxfortba, kevesebb időt töltöttünk együtt, mert Regulus majdnem minden idejét a könyvtárban töltötte. De aztán teltek a napok, a hetek, a hónapok és elérkezett a végzős bál. Jóllehet, Regulussal kicsit eltávolodtunk egymástól, de természetesen őt vittem.

- Hú, nem mondtad, hogy ilyen dögös vagy ingben! - mosolyodtam el, amikor megláttam az előcsarnokban. Zavartan elmosolyodott és egy kicsit el is pirult.

- Te is jól nézel ki - fogta meg a kezem. Amikor beléptünk a Nagyterembe, ami most bál teremként szolgált, senki nem bámult meg minket vagy jött oda kérdezősködni. Mintha csak mi ketten léteztünk volna az egész világon. És táncolni kezdtünk.

- Bárcsak örökre így maradhatnánk - súgtam a fülébe. Nem válaszolt, de még közelebb húzódott hozzám.

Az este hamar elrepült. Miközben visszakísértem Regulust a jövőről beszéltem neki és hogy mihez akarok kezdeni a Roxfort után. Ő azonban alig mondott valamit.

- Jól vagy, Reg? - kérdeztem, amikor megálltunk a klubhelyiség előtt. - Csak mert egész este alig szólaltál meg.

- Nincs semmi baj - ölelt meg. - Szeretlek, James.

- Én is téged, Reggie - mondtam, amikor elengedtük egymást. - Jó éjt.

- Jó éjt! - köszönt el és bement. Amikor visszatértem a szobámba, egy levelet pillantottam meg az ágyamon. Regulus kézírása volt.

Drága James!
Egész életemben mindenki gyávának nevezett, de most bebizonyítom, hogy nem vagyok az. Végre rájöttem, hogyan győzhetjük le a Sötét Nagyúrat, de ha megteszem, amit meg kell, lehet, hogy meghalok. Nem fogok neked hazudni, elég valószínű. De meg fogja érni. Ha sikerrel járok, egy lépéssel közelebb kerülünk a háború végéhez és többeknek nem kell majd azzal megküzdenie, amivel nekünk kell. A következő generációkért is teszem. Részben a gyerekedért. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos apa leszel.
Bár fizikailag most elmegyek, lélekben veled maradok. Örökké szeretlek!
Reggie

Az összes levegő a tüdőmbe a szorult és pár pillanatig mozdulni sem tudtam. Aztán teljes sebességgel rohanni kezdtem Regulus szobája felé. Nem kopogtam, azonnal berontottam. Azonban ő már nem volt ott. Az íróasztalához siettem, amin papírokat pillantottam meg. Egy térképet is találtam ott, ami valami barlanghoz vezetett. Gyorsan odahopponáltam és berohantam abba a barlangba. A víz sötét és mély volt odabenn, az inferusok meg csak úgy hemzsegtek.

- Regulus! - kiáltottam kétségbeesetten. Egyszer csak megpillantottam valamit a víz partján. Pontosabban valakit. Regulus feküdt ott egy nyaklánccal a kezében. Holtan. Elkéstem.

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de annyira várom a következő fejezetet, hogy ezt nem tudtam most részletesebben leírni.