Félsz, Black? /BEFEJEZETT/

Huszonhét | Túl érzékeny | Regulus

Miután Sirius kiment, egyikünk se szólalt meg. Utána akartam menni és valahogy meg akartam neki mondani, hogy igenis hálás vagyok és szeretem őt és hiányzik. De a fejemben akkor ez nem ilyen értelmesen volt meg. Fogalmam se volt, mit mondhatnék.

- Elmenjek? - törte meg James a csendet. Halványan bólintottam. Fél szemmel láttam, hogy elindul az ajtó felé. Már majdnem elment, amikor odaléptem hozzá és szorosan megöleltem. Annyira jó volt, ahogy visszaölelt, hogy úgy akartam maradni örökre, de nem lehetett. Vissza kellett térnem a valóságba, hogy kibékülhessek a testvéremmel.

~*~*~*~*~*~

Nem túlzok, minimum huszonnégy órát töltöttem azzal, hogy átgondoljam, mit akarok mondani Siriusnak. Valószínűleg emiatt írtam négyesre az átváltoztatástan dogám - abban a félévben a legrosszabb jegyem lett. Délután elmentem a kviddics pályához, ahol éppen a griffendéleseknek volt edzésük. Abból, ahogy James és Sirius kerülték egymást, rájöttem, hogy még ők se békültek ki.

Amikor jött ki az öltözőböl, felálltam és odaléptem hozzá.

- Nem beszélek veled - mondta rám se nézve Sirius.

- Most mit csináltál? - kérdeztem reflexből. Csak miután kimondtam, jöttem rá, hogy jelenhelyzetben jobb tapintatosnak lenni. Bár tudnám, milyen az! Nem is válaszolt, csak ment tovább. - Sajnálom, Sirius! - Nem mondom, hogy életemben először mondtam ezt, de nem sűrűn, az biztos. Ezt ő is tudta és döbbenten nézett rám. - Sajnálom, de tudnom kell, hogy azért vagyok veled ilyen bunkó, mert rohadtul hiányzol, csak ezt még magamnak se nagyon mertem bevallani, mert otthon úgy kell hogy kezeljelek, mintha meghaltál volna. De nem haltál meg.

- Az ég kék és a fű zöld. Most tényeket sorolsz vagy bocsánatot kérsz? - nézett rám unottan.

- Csak azt mondom, hogy kibaszottul hiányzol, te seggfej! - kiabáltam rá mérgesen. Szerencse, hogy addigra már senki nem volt a közelünkben.

Sirius kicsit döbbenten nézett rám, de közel sem annyira, mint amennyire én meglepődtem a hirtelen kitörésemen.

- James kérte, hogy békülj ki velem? - méregetett gyanakvóan.

- Micsoda? - kérdeztem elhűlten. - Nem, dehogyis! Nem is beszéltem vele tegnap óta. Teljesen komolyan és őszintén mondtam.

- Persze, és ezt pont most jött? Hirtelen ilyen érzékeny fasz lettél? - csattant fel. - Már majdnem egy éve annak, hogy kitagadtak és neked pont akkor jut eszedbe ilyen érzékenynek lenni, amikor összejössz a legjobb barátommal?

- Tudod, kezdem úgy érezni, hogy a felét se tudom annak, ami veled történt mielőtt kitagadtak. Nem lehetne, hogy egyszerűen elmondod? - kértem. Az ég felé emelte a tekintét, majd megadóan sóhajtott.

- Rendben. Elmondok mindent - ült le a padra. Mellé ültem és mesélni kezdett. Valóban megtudtam új dolgokat. Hogy hányszor aludt az utcán és szökött vissza hajnalban, hogy Mrs Potter mennyi mindent tett érte és még más dolgokat is. Figyelmesen végighallgattam és próbáltam leplezni az elképedésemet. Valami gát áttört bennem és kezdtem visszaváltozni azzá az érkékeny gyerekké, aki voltam és akit annyi éven át elnyomtam.

- Ezekről fogalmam se volt - vallottam be. - Miért nem mondtad el ezeket?

- Ahogy már mondtam, azért, hogy ne félj. - Erre nem tudtam mit mondani. Vissza akartam pörgetni az időt, hogy akkor cselekedhessek. Csak ekkor vettem észre, valójában mennyire hiányzott a testvérem.