Félsz, Black? /BEFEJEZETT/

Kilencedik | James | Hercegnő és lovag

1977. X. 15.

Imádtam a Roxfortot, hiszen az volt a második otthonom. De azért jó érzés volt egy kicsit hazamenni. Sirius már nem tartott velem, mert kivett egy lakást. Ezért kicsit unalmasnak indult a szünet, de nem baj néha egy kis unalom. El is kezdtem olvasni egy könyvet. Egész érdekes volt. Legalábbis ahhoz képest, hogy egy mugli írta. Egész nap olvashattam, mert a szüleim elmentek dolgozni. Szóval felkeltem, felöltöztem és egy tál müzlivel a kezemben bekapcsoltam a tévét. Nem vagyok én Remus Lupin, hogy felkelek és félálomban elkezdek olvasni!

Szóval egy egészen primitív mugli televíziós show-t néztem, amikor csengettek. Fájdalmasan felültem, leraktam a müzlit, kikapcsoltam a tévét és kinyitottam az ajtót. A földbe gyökerezett a lábam, az ereimben pedig megfagyott a vér, amikor megláttam. Az inge szakadtan lógott rajta. A lyukakon keresztül látszottak a véres sebei. Kócos fürtjei a szemébe lógtak.

- Sirius itt van? - kérdezte kimerülten lihegve Regulus.

- Nem - mondtam döbbenten. A tekintetében lévő kimerültséghez társult még valamilyen érzelem, amit nem igazán tudtam beazonosítani. Nekidőlt az ajtófélfának és próbált egyenletesen lélegezni. Nagyon fáradt volt és alig állt a lábán. Láttam, hogy mindjárt összeesik. A sebeken egyértelműen látszódtak, hogy direkt csinálta valaki. Ahogy erre rájöttem, hirtelen hihetetlen mennyiségű harag töltött el és legszívesebben megöltem volna azt, aki így bánt Regulussal. - Ki tette ezt veled?

Először csak döbbenten nézett rám. Megpróbált hátralépni egyet, de elesett. Szerencsére sikerült a derekánál fogva elkapnom. Betámogattam a házba, fél lábbal berúgtam az ajtót és az étkező felé indultam, miközben két kézzel próbáltam Regulusnak segíteni, hogy el ne essen. Segítettem neki leülni egy székre és elmentem a fürdőbe vattáért meg alkoholért. Amikor visszamentem, ugyanabban a pózban ült és őszintén féltem, hogy már nem is fog megmozdulni.

- El kellett jönnöm - lehelte a szavakat, miközben odahúztam egy széket magamnak. - Hol van Sirius?

- Már elköltözött.

- Hova? - emelte fel kicsit a fejét.

- Ugye nem akarsz így odamenni? - képedtem el.

- Én csak... nem akarok zavarni - motyogta.

- Jézusom Regulus! Nem zavarsz. Miután elláttam a sebeidet, megmondom, hol lakik, de még pihenned kell. Ugye nem gondolod, hogy így engedem, hogy elmenj bárhova is?

- De én jól vagyok - mondta rekedt hangon. Összeszorult a szívem, ahogy az erőtlen hangját hallgattam.

- Nem vagy jól - ráztam a fejem. Gyengéden az ingéhez nyúltam és óvatosan elkezdtem kigombolni. Bár annyira rongyos és szakadt volt, hogy egy mozdulattal le is tudtam volna tépni, de azzal csak még nagyobb fájdalmat okoztam volna neki. Amikor teljesen lekerült róla a ruhadarab, rosszul lettem. Az egész felsőteste véres volt. Alig pár helyen látszott a bőr természetes színe. Mély vágások húzódtak rajta mindenhol. Csoda, hogy a házunkig eljutott ilyen állapotban.

Ráadásul nem csak a vér rémisztett meg. Olyan sovány volt, hogy kilátszottak a bordái. Fogalmam sincs, hogy lehetséges, de még így is rohadt dögös volt. Legszívesebben megöleltem és addig csókolgattam volna, amíg jobban nem lesz.

De ezt nyilván nem tehettem, így erőt vettem magamon, belemártottam egy vattát az alkoholba és az egyik sebhez érintettem, mire Regulus felüvöltött és leverte a szemüvegem.

- Ez kurvára fáj! - mondta már hangosabban és regulusosabban.

- Igen, de cserébe nem fog elfertőződni - hajoltam le a szemüvegemért.

- Inkább fertőződjön el!

- Jaj maradj már! Az sokkal jobban fáj. Túl leszel rajta - érintettem egy másik vágáshoz a vattát. Regulus összerezdült, de még mielőtt bármit is leverhetett volna, lefogtam a kezeit. Próbálta kihúzni, de sikertelenül.

- Miért vagy ilyen erős? - morogta. Halkan elnevettem magam. Végül sikerült az összes sebét ellátnom. Elől.

- Kész. Most fordulj!

- Mi? - ijedezett Regulus.

- Csak elől vagy meg. Fordulj!

- Ne! James, kérlek! Bármit megteszek, csak hagyd abba! - könyörgött.

- Akkor tedd meg, hogy megfordulsz! - mutattam a mutatóujjamal a mozdulatot.

- Olyan gonosz vagy! - nyafogott tovább. - James! Légyszí!

- Hagyd már abba! Nem olyan vészes. Ha nem fordulsz meg, egyszerűen csak átülök mögéd.

- Jól van már - fordult meg. Közelebb húztam a székem és előrenyúltam, hogy megfogjam a kezét. A hátát is sikeresen elláttam és nem halt bele senki. Azt hittem, ki akarja majd szabadítani a kezeit, de ehelyett erősen fogta az enyéimet és még akkor sem engedte el, amikor végeztem.

- Kész - mondtam halkan. Regulus megfordult, de még mindig fogtuk egymás kezét. Nem akartam elengedni soha. Az egyik ujjammal végigsimítottam a kézfején. Erre olyan gyorsan húzódott el, mintha forró vashoz ért volna.

- Hozok neked egy pólót - jelentettem ki rekedt hangon és felálltam. Elvittem a vattát meg az alkoholt és egy pólóval tértem vissza.

- Azt én biztos nem veszem fel! - mutatott a piros ruhadarabra.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy válogathass - dobtam oda neki. - Ugyanis nincs más kinőtt ruhám. Ez is csak véletlen maradhatott ott. Egyébként le kéne dőlnöd. Nagyon kimerültnek tűnsz - néztem rá aggódva.

- Jaj, nem is - sóhajtott olyan kimerülten, hogy azzal teljesen ellent mondott az előbbi állításának.

- Gyere! - dobtam át a karját a vállamon. Egy pillanatig azt hittem, nem kell már segítség a járáshoz, de amint felállt, éreztem, hogy az egész testsúlyát rám helyezi. Ijedten realizáltam, hogy nagyon könnyű.

A kanapéhoz vittem, aztán visszamentem a konyhába, hogy keressek valami kaját. Nem volt semmi normális étel, ezért csináltam egy szendvicset. Miközben készítettem, rádöbbentem, milyen érdekes, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy Siriushoz vigyem Regulust és lerázzam. Eszembe se jutott, hogy ne segítsek. Ez azért volt fura, mert pár hónappal azelőtt még ellenségek voltunk. És még mindig utálnom kellett volna, hiszen folyton cseszegetett. De már nem ment. Fogalmam sincs, miért.

- Ez nagyon megalázó - harapott bele Regulus a szendvicsbe, amikor visszamentem a nappaliba a kajával és leültem mellé. - Most úgy érzem magam, mint valami gyenge hercegnő, akit egy griffendéles lovagnak kell megmentenie. De komolyan, Potter most ájuljak el, vagy később szeretnéd?

- Nem leszel gyenge hercegnő azért, mert megsérültél, én meg attól nem leszek lovag, hogy segítettem... mert én már eddig is az voltam - vigyorodtam el, mire megforgatta a szemét. - Majd még le kell ragasztanom a sebeidet. Az nem fog fájni. Csak majd akkor, amikor leszeded őket. Nem olyan borzalmas. Tényleg.

Ezután egy ideig egyikünk sem szólalt meg. Regulus úgy evett, mint aki napokig éhezett. Addig még sosem láttam így falni. Még a szemét is becsukta, hogy élvezhesse a szendvics ízét. Valahogy úgy éreztem, bármilyen ételt elétehettem volna, ugyanígy ette volna. Miután végzett és realizálta, hogy úgy evett, mint egy kiéhezett kóbor macska, láttam hogy elpirult. Magamban megállapítottam, hogy nagyon aranyos amikor zavarba jön.

- Tessék - húztam ki egy zsepit a kanapé mellett lévő szekrényen álló dobozból és Regulus kezébe nyomtam. Nem akartam felállni szalvétáért, mert egyszerűen csak mellette akartam lenni. - Ki tette ezt veled? - kérdeztem miután megtörölte a száját.

- Nem fontos - mondte lehajtott fejjel pár másodperc csend után.

- De, az - tettem a kezem a vállára. Döbbenten nézett a kezemre, aztán ugyanezzel az arccal rám. - Regulus, az az ember, aki ezt tette, az egy Azkabanba való rohadék faszfej és egyértelműen dementor csókot érdemelne - fejtettem ki a véleményem.