segélykiáltások egy hangszigetelt helyiségből

a város peremén

elfogynak a szavak
és csak az érzésekkel teli
csend marad
ahogyan az idő idegszálaimat pengeti
és a szél hajamat magával sodorja
úgy illannak el gondolataim
lassan, szépen sorban
végül elmémben is némaság honol
és csak ujjaid maradnak karomon
ahogyan a centiméterek
közöttünk egyre csak csökkennek
majd egyszer csak szorításod elernyed
és hirtelen hátrébb lépsz egyet

arcomat elönti a döbbenet
csalódottság rázza meg szívemet

220410

𝕯𝔦𝔞𝔫𝔞