segélykiáltások egy hangszigetelt helyiségből

FEKETE LYUK

Tegnap még rám mosolyogtál oly' önfeledten
És nekem ígérted buzgón a végtelent
Az én szememben veszett el vágyakozó tekinteted
És az én fülembe suttogtál édes semmiségeket

Nekem mondtad, hogy meg ne fázzak
És legközelebb okvetlenül vegyek sálat
Nagyvonalúan átkaroltad a vállam
Ekkor még nem is gyanítva
Hogy azzal a mozdulattal
Végérvényesen magaddal rántottál a világodba
Mely a legkevésbé sem olyan csillogó arany
Mint amilyennek az elején mutattad

Nem kívánok semmi rosszat
De jóból sem túl sokat
Remélem, hogy az utánam soron következők
Is lerántják a leplet álszent lényedről
Akiknek ma pusztán egy pillantással repíted
A felhők fölé az önbecsülésüket
Egy nap biztosan maguktól jönnek rá
Hogy több mindent zúztál porrá
Mint amennyit a romokból visszahoztál
És ez nekik is örökké fáj

Mert te egy fekete lyuk vagy
Amely mindenkit magába szippant
És a végtelenségig a fagy uralta
Idegen sötétségben tart

220209

𝕯𝔦𝔞𝔫𝔞