segélykiáltások egy hangszigetelt helyiségből

az utolsó kiáltások

Honnan kellett volna tudnom, hogy ez a fájdalom nem tart örökké?
Amikor azt reméltem, hogy egy másik életben boldogabb leszek és értékelni tudom az élet legapróbb örömét,
miért nem nyitotta fel a szemem senki?
Miért magamtól kellett erre rádöbbenni?
Nem győzök bocsánatot kérni magamtól,
amiért minden hibámért belső hangom szólt
csúnyán, káromkodva, indulatosan,
holott még csak egy gyerek voltam.
Most pedig, hogy eltelt életem első tizennyolc éve
remélem, a következőekben már nem csak öregebb, de bölcsebb is leszek.
Ideje becsukni ezt a könyvet, lezárni a fejezeteket, és búcsút inteni a segélykiáltásoknak, amik talán egy kis résen keresztül mégiscsak kiszűrődtek a hangszigetelt helyiségből.

240210

𝕯𝔦𝔞𝔫𝔞