A tűz próféciája /Befejezett/

8. fejezet

A gyomra egyre erősödő korgása jelezte számára egyedül az idő múlását. Minél többet gondolkodott a drakonok megjelenésén, és az elcsípett információmorzsákon, annál inkább megfájdult a feje.

Ráadásul tényleg éhes volt.

Amelia felnézett, és épp indult volna a főétkezőbe, hogy némi harapnivalót kerítsen magának, amikor észrevette a napórát.

Hexia verje meg!

Mindjárt egy óra. És mintha csak megidézte volna, a drakon sétált felé az épületek felől, arcán elégedett vigyorral. Amelia látta a kikandikáló agyarakat, a nap pedig megcsillant a bőrén átütő pikkelyeken. A szarva feketén fénylett, magába szívva az aranysárga sugarakat.

Amelia megacélozta magát, ahogy a férfi közelebb lépdelt hozzá, de még így is hatással volt rá a megjelenése.

Az orrába kúszott a drakon füstös-buja illata, nyári éjszakák tábortűztől és holdfénytől csillogó emlékét idézte fel. Amelia elnyomott egy sóhajt, de a testi reakcióit nem tudta elrejteni.

A drakon felé biccentett, amikor meglátta a fülig vörösödött arcát.

- Mit szeretne megnézni? - kérdezte inkább a lány, mielőtt valami... másra terelődik a szó. A drakon szerencsére belement a játékba és az istállók felé intett.

- Szerintem kezdjük leghátul, és onnan haladjunk visszafelé.

Amelia megvonta a vállát, majd elindult az unikornisménes irányába.

- Várja az estét? - kérdezte a drakon, mire Amelia hirtelen ránézett. A nyaka is belefájdult a gyors mozdulatba, de nem törődött vele.

- Honnan tudja, hogy ott leszek?

A drakon csak rákacsintott, miközben elhaladtak a szökőkút mellett. A vizet megbűvölték, hogy óránként változtassa a jellegét. Most épp sötétvörös bor csordogált a szobrokon, de Amelia tudta, hogy nem szabad engedni a kísértésnek és tilos belekóstolni. Morena szigorúan megtiltotta, és persze a benne kavargó méreg is elrettentésként szolgál.

A drakon csak beleszagolt a folyadékba, rögtön elhúzta az orrát.

- Kár ezért a jófajta törpborért.

Amelia azonban nem akarta ejteni a témát, az összeesküvés-elmélet szócska villogott az agyában.

- Még nem válaszolt.

A drakon felegyenesedett, kezét a háta mögött összekulcsolta, igazi uralkodóhoz méltó testtartást vett fel. Amelia majdnem rosszul lett, annyira be akart szólni, de még ő sem tartotta jó ötletnek a drakon uralkodóval packázni. Már így is súrolta a tiszteletlenség határait.

- Rákérdeztem a vezetőjénél. Morena biztosított, hogy ön is a szerencsés kiválasztottak közé tartozik.

Amelia felhorkant. Rögtön a szája elé kapta a kezét, tudta, hogy ez mekkora sértés lehet a drakonnak, de a férfi halkan felnevetett.

- Ennyire izgatott?

- Elnézést... felség - nyögte ki a lány kétségbeesetten. Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a séta.

Lassan odaértek az istállókhoz, egyre kevesebb boszorkány és másvilági volt már körülöttük.

A drakon szembefordult vele, megállásra késztette a lányt.

- Szóval ezt is hallotta az éjszaka.

Kár lett volna tagadni, de Amelia inkább nem mondott semmit. Nem akarta tovább rontani a helyzetét. Remélte, hogy még egy kicsit elhúzhatja a kínos beszélgetést, de úgy látszik, épp itt, az istállók előtt jött el az ideje.

Annyi jóérzés mindenesetre volt benne, hogy elpiruljon.

- Nos, ha már így alakult... - A drakon egyet hátrébb lépett. - Még be sem mutatkoztam illendően. A nevem Kyrinthos, az egek ura, a drakontrón várományosa és annak egyetlen örököse.

Ezzel fogta magát, és a földig hajolt. A szarva éppen csak nem súrolta a lány lábát, de Amelia meg sem moccant. Túlságosan lenyűgözte a mozdulat. Már látott korábban is földig hajlást, az ittléte alatt jó pár főméltóság és különleges vendég megfordult már a rendben, de ezek a tisztelgések kivétel nélkül Morenának szóltak.