A tűz próféciája /Befejezett/

24. fejezet

Morena pontban délben nyitotta ki számukra a portált. A szertartásra érkező másvilágiak már zsörtölődtek, amiért túszként tartották őket a kastélyban, de a rendvezetőjük gyorsan lehűtötte a kedélyeket, és elterelte a figyelmüket.

Amelia inkább nem gondolt bele, miféle szórakozás is folyik szeretett kastélyának falain belül. Ennyi másvilági együtt…
A levegő is szikrázott a mágiától.

A portálba lépve Amelia gyomra a bokájáig süllyedt, legalábbis úgy érezte, ahogy a kavargó feketeségben másodpercek alatt utaztak a Vízalatti Világba. Kyro szorosan fogta a kezét, egy pillanatra sem engedte el.

Ha Morena rossz szemmel is nézte, nem szólt egy szót sem.

Néhány pillanat múlva megváltozott körülöttük a zúgó sötétség, egy fényesen ragyogó fogadóterembe értek. Amelia pislogott néhányat, hogy a szeme hozzászokjon a hirtelen változáshoz. Kyro is megdörzsölte az arcát, mélyeket lélegzett. Amelia megszorította a kezét, mire a férfi bólintott.
Ekkor vette észre a fogadóbizottságot.

Három, lenge öltözetű vízinimfa sugdolózott előttük, leplezetlen csodálattal bámulva a drakont. Még az sem zavarta a víziribancokat, hogy még mindig fogták egymás kezét. Nem csoda, hogy Pattyval annyira utálták őket.
Kyro azonban nem volt ennyire ellenséges, barátságosan a három lányra mosolygott.

– Hölgyeim! Úgy tudom, a királynőjük már vár minket.
A nimfák felkacagtak, a hangjuk olyan volt, mintha üveggyöngyök csilingeltek volna. Amelia legszívesebben fintorgott volna, de igyekezett visszafogni magát. A Vízkirálynő nem biztos, hogy jó néven venné, ha újdonsült vendégei összeverekednének az alattvalóival.
Azonban egy apró, figyelmeztető sziszegést nem bírt megállni, amikor elhaladt a kis csoport előtt. Válaszul a nimfák rávillantották tűhegyes fogaikat.
Legalább ők is nyílt lapokkal játszanak.

A folyosó, amin áthaladtak, felül nyitott volt és meglepően világos. Amelia a Vízalatti Világot mindig sötét és nyirkos helynek képzelte, de csupa tágas, nyitott tér, kristályokkal és fénylő korallokkal kirakott válaszfalak és a tenger minden színében pompázó kagylóhéjak fogadták.

Igazán lenyűgöző látvány volt, Kyro többször is megrántotta a kezét, annyira elbambult, hogy néha meg is állt megcsodálni egy-egy különösen szép színű kristályt vagy kagylót.
A csarnok, ahova a nimfák vezették őket, legalább ötször akkora volt, mint a kastélybeli, Amelia ámulva fordult körbe. A fejük felett cápák, bálnák, kisebb halak úsztak el, a lány egy rendkívül hatalmas példány láttán nagyot nyelt. Annak örült, hogy a Vízkirálynő a kedvükért levegővel töltötte fel a palotáját, de belül rettegett, mi lesz, ha a királynő megunja a látogatásukat.

Itt nem lesz elég egy mély levegőt venni, hogy a felszínre jussanak.

Ezekkel a nyugtalanító gondolatokkal felvértezve érkeztek meg a terem túlsó végébe, ahol egy kagylókkal, göngyökkel és korallokkal kirakott trón állt egy emelvényen. Körülöttük nimfák, sellők, félig hal, félig emberi lények álltak, izgatottan suttogtak az érkezésükre.

A trónon helyet foglaló Vízkirálynő rezzenéstelen arccal figyelte őket. Hideg, üveges szeme alaposan végigmérte mindkettejüket, külön figyelmet szentelve összefűzött ujjaiknak.

Amikor elég közel értek, Kyro mélyen, a földig hajolva köszöntötte a királynőt, szarva hegye azonban nem érte el a gyöngyházfényű padlót. Amelia különös örömmel nyugtázta, hogy Kyro előtte még mélyebben hajolt meg. Persze a világért sem tette volna szóvá.
Ő maga is meghajolt, rakoncátlan vörös tincsei a földet söpörték.

– Ennyi elég lesz. – A Vízkirálynő hangja végigfolyt a termen, furcsán tompán szólt. Amelia füle számára szokatlan volt.
Felegyenesedtek, majd Kyro vette át a szót.

– Felséges királynő, köszönjük, hogy fogadtál minket a szükség óráján. A kedvesemnek – itt Amelia igyekezett nem megrezzenni, mert megbeszélték, hogy egy párként érkeznek, mégis idegen volt hallani egy férfi szájából, ahogy a párjának ismeri el – és nekem hatalmas nehézséggel kell szembenéznünk…
– Tudom, miért jöttetek – szakította félbe a Vízkirálynő.

Kyro Ameliára pillantott, de a lány megvonta a vállát. Fogalma sem volt, mit lehetne erre válaszolni.
A királynő felemelkedett a trónról, igazgyöngyökkel kivarrt, hosszú ruhája a földig ért, koronáján minden lépésnél megcsörrentek a gyöngyházfényű kagylók, ahogy lassan lesétált az emelvényről. Hosszú uszályát apró rákok vitték utána.

Egészen közel ért hozzájuk, mire végre megállt. Ameliát a rosszullét kerülgette. Azt hitte, sokkal egyszerűbb lesz eljutnia a Vízalatti Könyvtárban, erre a Vízkirálynő halszeme vizslatja közvetlen közelről.

– Neked a jóslat kell – bökött Kyro mellkasára a királynő, vékony ujján halpikkelyre hasonlító köröm volt. – Neked pedig a gyilkos – fordult Amelia felé.

A lány a drakonra nézett, aki megvonta a vállát.

– Igen, felséges királynőm – vallotta be Amelia, a királynő azonban cseppet sem elegánsan felhorkant. A kor már látszott az arcán, bőrét ráncok csúfították, haja egykor ragyogó aranyszíne megkopott, fehér tincsek vegyültek a többi közé.

– Fogalmatok sincs, hogy mit akartok! – csattant fel a királynő. Intett egyet, mire a teremben bámészkodó közönség sietve távozott, néhány röpke perc alatt kiürült a csarnok, csak hárman maradtak.

Amelia nagyot nyelt. Ha a királynő végezni akar velük, itt a remek alkalom, csak beengedi a tenger vizét, és nekik annyi.

A királynő azonban nem tett semmi ilyesmit. Komótosan visszasétált a trónjához és királynőhöz nem méltó módon huppant vissza. A gyöngyök megcsörrentek, néhány darab el is szabadult, ugrálva gurultak le az emelvényről.

– Már vártalak, herceg. Tudtam, hogy eljössz a próféciádért.
Kyro úgy tátogott, mint egy partra vetett hal.
– De hiszen… már jártam itt korábban. Miért nem mondta?
A királynő megrántotta a vállát.
– Amíg nem voltál rá kíváncsi, addig nem mondtam.
– Nem is tudtam róla! – csattant fel a drakon és közelebb lépett az emelvényhez. Amelia a karjára tette a kezét, igazán nem szeretett volna a tenger fenekén nyugodni, márpedig a Vízkirálynő türelme is elfogy egyszer.
– Most már tudsz. Helyes.

A királynő csettintett egyet, mire egy rejtett oldalsó bejáraton egy nimfa surrant be, kezében egy vastag, vörös borítójú könyvvel. Kyro lélegzete is elakadt, tekintetét egy pillanatra sem vette le a könyvről.
– Nyugalom, herceg. Nem ezt a könyvet keresed, de erre van szükséged. A másvilági fajok eredete és története.
– Nekem a Jóslatok könyvére van szükségem – Kyro egyre dühösebb lett, de a királynő figyelme már Amelia felé fordult.

– A kitagadott gyermek.
– Tessék?
– Fogalmad sincs róla, nem igaz? Hát persze. A történelmet a győztesek írják.
Ameliának tényleg fogalma sem volt, hogy miről beszél a királynő, amikor újra csettintett. Újabb nimfa érkezett egy még vastagabb, fekete borítós könyvvel.

– Ebben… gyógymódok vannak? – kérdezte a lány óvatosan. Hiszen ő Patty gyógyulása miatt érkezett. Nem mehet el anélkül, hogy ne találna valami megoldást.

– Nem. Ez az Egyezség könyve.

Amelia csalódottan fájt egyet.
– Köszönöm, de ismerem ezt a könyvet és tudom, hogy semmi olyan nem áll benne, amit használhatnék.
– Amit ismersz, az egy kivonatolt változat. A lényeges dolgok nélküli, száraz tények. Ez itt – bökött a könyvre a királynő számító tekintettel – az igazi, eredeti Egyezség. Ebben választ kapsz minden kérdésedre.

– Ezt én is szeretném látni – szólt közbe Kyro, mire a királynő élesen rákapta a tekintetét.

– A jóslat nem neked szól, herceg, ne is akard tudni. Ebben a könyvben van az, amivel meg tudsz birkózni.

– De én… – A drakon nem tudta befejezni a mondatot. Olyan gyorsan történt minden, hogy Ameliának beletelt néhány pillanatba, mire felfogta.

A királynő felemelt ujjal mutatott Kyrora, aki úgy tűnt, nem kap levegőt. A szája sarkából lassan víz kezdett csordogálni, majd egyre nagyobb sugárban ömlött belőle.
Amelia elszörnyedve figyelte, ahogy a férfi lassan megfullad.

– Kérem! Kérem, hagyja abba!
A királynő leengedte a kezét, mire a vízsugár, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is állt. Kyro a földön térdelt, még mindig vizet köpködve, Amelia pedig mellé guggolt, a hátát ütögette, hogy biztosan minden csepp felesleges víz távozzon.

A Vízkirálynő halszeme érdeklődéssel telve figyelte a jelenetet. Amelia legszívesebben átkot küldött volna rá, a tenyere már forrósodni is kezdett a gondolatra. Igen erősen kellett visszafognia magát.

– Érdekes párosítás. Igazán érdekes. Elmehettek.

A két nimfa a két könyvvel különböző irányokba indultak, nekik pedig úgy tűnt, követniük kell őket. Kyro aggódva nézett Ameliára, a lány sem volt boldog, hogy külön választják őket, de nem tudott szembeszállni a királynő akaratával.

Mielőtt elhagyta volna a csarnokot, a királynő utána szólt.
– Tűz gyermeke, jegyezz meg jól valamit.
Amelia megfordult, az előtte haladó nimfa is megtorpant. A királynő egy marék gyöngyöt leszakított a ruhájáról, a tenyerében tartotta őket. Kivett egy darabot, a lány felé tartotta.

– Ha egy törik – azzal összeroppantotta az apró gyöngyöt. A következő pillanatban összezárta a tenyerét, a roppanás a lány gyomráig hatolt. Gyöngyházfényű darabkák hullottak ki a királynő tenyeréből –, mind törik.