A tűz próféciája /Befejezett/

30. fejezet

A következő néhány nap gyorsan eltelt. Amelia egyre jobban érezte magát, bár szúrt az oldala, ahol Patrick belevágta a tűzgolyót, de a drakongyógyítók értették a dolgukat, a fájdalom viharos sebességgel távozott a testéből.

Kyroval szinte alig találkozott, lekötötték a temetési szertartás feladatai, na meg a koronázás.

Amelia minden egyes sejtje hevesen tiltakozott a közelgő ünnepség ellen, bár racionális okot nem talált a félelmeire.

Hacsak nem veszi számításba a jóslat sorait.

Időközben Amelia meggyőzte magát, hogy talán rosszul értelmezte a szavakat, talán nem is róluk szól.

Talán elkerülhető a vég.

Pattyval is sikerült beszélnie egy ütött-kopott üveggömb segítségével, amit a drakonok ki tudja, mióta őrizgetnek. Amelia esküdni mert volna, hogy még a kép is homályos.

Mindenesetre a beszélgetés jól sikerült, Patty biztosította a lányt, hogy minden a legnagyobb rendben van a renddel, bár Ameliának azért támadtak kétségei, a barátnője ugyanis egy rikító rózsaszín köntöst viselt Morena szokásos fekete szerkója helyett.

Úgy döntött, erről inkább nem tesz említést a leghatalmasabb boszorkánynak a történelemben.

Ezen kívül Amelia napjai meglehetősen… egyhangúak voltak. A lábadozás nem töltötte ki minden idejét, amikor pedig engedélyezték, hogy felkeljen, kisebb sétákra indult a kastélyban.

Ami, úgy tűnt, mintha végtelen lenne. Amelia minden sarkon eltévedt, pedig esküdni mert volna, hogy tudja a jó irányt, mégis mindig egy-egy szobalányt kellett megkérdeznie, merre induljon. A drakonok feltűnően kedvesen viselkedtek vele, Amelia gyanította, hogy ebben Kyro is közrejátszott.

Fogalma sem volt, mit mondott nekik, miért alszik egy boszorkány a szobájában, de elég meggyőző lehetett, hogy mindenki kérdés nélkül siessen a segítségére.

Volt viszont egy dolog, ami meglehetősen aggasztotta.

Néhányszor rátörtek bizonyos… érzések. Egy illat, egy kósza érintés, egy hirtelen mozdulat. Amelia attól tartott, hogy komolyabb ütést kapott a feje, mint hitték, mert néha teljesen meg volt győződve, hogy már járt ebben a kastélyban. Ami teljességgel lehetetlen.

És mégis.

Ismerős folyosók, a kő a tenyere alatt, az odakintről beszűrődő füst és étel illata.

Olyan volt, mintha egy másik életében gyakori vendég lett volna Drakonföldén.

Szerencsére csak ritkán fordult elő vele ilyen emlékbetörés, ezért igyekezett tudomást sem venni róla.

A temetés másnap lesz, a király halála óta nagyjából egy hét telt el, de a szokásokkal ellentétben ezúttal nem hívják meg a különböző frakciók vezetőit. Amelia pontosan tudta, miért.

Nem akarták, hogy kiderüljön a titkuk.

A temetési szertartás részeként az örökös sárkányalakban gyújtja meg a halotti máglyát. Ami jelen esetben képtelenség.

A koronázás az ezt követő hónapban lesz, legalábbis ahogy Amelia kivette a folyosói beszélgetésekből.

Mindenki félelemmel vegyes tisztelettel beszélt az Aranysárkányról.

Amelia szíve kihagyott egy ütemet minden egyes alkalommal, amikor így nevezték Kyrot. Az Aranysárkány.

Annyira szeretett volna vele beszélni!

Most, hogy rászakadt némi szabadidő, a gondolatai rendeződtek, és eldöntötte, hogy beszél neki a jóslatról. Persze észérvekkel fogja meggyőzni, miért kell mindenáron elkerülniük, hogy beteljesüljön, de végül Amelia úgy határozott, hogy a drakonnak tudnia kell róla.

A folyosókon sétálgatva egyre jobban elhitette magával, hogy Kyro jól fog reagálni.

Egy aprócska hang azonban azt suttogta, legyen óvatos.

Elhessegette a kételyeket és inkább kinézett az ablakon.

Kiderült, hogy a drakonok kastélyát egy vulkán oldalába vájták, a mélyebben fekvő részekben még folyt az olvadt láva, ez szolgáltatta a hőt a kastély többi szárnyában.

Drakonföldön számos működő vulkán volt, mind körül apróbb falvak, városok terültek el. A drakonok megszelídítették a lávát, felhasználták saját javukra. Amelia csodálattal nézte a tárgyakat, amiket készítettek belőle, bögrék, tányérok, egyéb használati cikkek, mind aprólékos kidolgozottsággal.

Néhányat el is rakott magának, amiket mindenképpen meg akart mutatni Pattynek.

A folyosókon bóklászva egyre több szolgálóval találkozott, egyre nagyobb szobák mellett haladt el, míg végül elért egy hatalmas, acéllal és lávával formázott kétszárnyú ajtóhoz. A bejárat legalább öt méteres volt, Ameliának egészen hátra kellett hajtania a fejét, hogy megnézze a tetejét is. Az ajtószárnyakba két egymással szembenéző sárkányt faragtak, Amelia végig futtatta az ujját a pikkelyeken. Szinte érezte az izmok együttes munkáját a keze alatt, annyira élethűnek néztek ki.

Elképzelte, hogy Kyro egy ekkora sárkánnyá változik, és hátrált egyet.

Egyáltalán nem csodálkozott, hogy egykor a drakonok tartottak rettegésben minden másvilági fajt. Egy ekkora lénynek nincs túl sok gyengepontja. Kemény pikkely, tűzálló bőr, tűhegyes fogak. A halálos sárkánytűzről nem is beszélve.

– Lenyűgözőek, nem igaz?

Kyro hangjára összerezzent, ugyanakkor a mély bariton végig cirógatta a gerincét, apró csomóba rántotta a gyomrát.

– Félelmetesek.

A drakon mellé lépett, aranysárga tunikája feszesen simult a vállára, körbe ölelte széles mellkasát és lazán hullott a csípőjére. Amelia inkább az ajtó felé fordult, tovább tanulmányozva a sárkányokat. Attól tartott, ha továbbra is Kyrot bámulja, még elcsöppen a nyála.

– Egykor azok voltunk. Mára? – Kyro bánatosan széttárta a karját, a mozdulat a lány felé sodorta a jellegzetes füstillatát. Legszívesebben mélyet szippantott volna, ehelyett inkább aprókat lélegzett. – Önmagunk árnyékai mindössze.

– Kérdezhetek valamit?

Kyro bólintott.

– Hogy hiányozhat valami, amit sosem ismertél?

A férfi felsóhajtott. Amelia türelmesen várta a választ. Talán ez közelebb viszi a megoldáshoz.

– Néha egész könnyű elfelejtkezni róla, mi vagyok. Amikor telnek a napok, feladatok jönnek-mennek, és megoldom a felmerülő problémákat, akkor egyszerű. De ha megállok egy pillanatra, csak egyetlen pillanatra, és felnézek az égre… mintha egy végtagomat vágták volna le. Úgy vágyom a felhők közé, mintha odaszülettem volna, és egy gonosz átok elvette volna a szárnyaimat.

Kyro keserűen felnevetett.

– De hiszen pontosan ez történt, nem igaz? Fogalmam sincs, hogy a kollektív emlékezet, vagy maga a Sárkányisten küldi a gondolatokat, de szinte érzem a szelet a szárnyam alatt, a tüzet a torkomban. Sárkánynak érzem magam, amit a hús börtönébe zártak, ezért kell mindent megtennem azért, hogy megtörjön az átok. Az alattvalóim szenvednek, vannak, akik még emlékeznek, milyen sárkánynak lenni. Nekik elképesztő, pokoli gyötrelem a lét. Apám, Dirysdon is ilyen volt. Noha tudom, hogy önként mondott le a sárkányról, minden nap szenvedett tőle. Az egyetlen, amit sajnálok vele kapcsolatban, hogy sosem fog újra sárkányként repülni.

Amelia a férfi karjára tette a sajátját.

– Őszintén sajnálom apádat.

Kyro meglepődve nézte a lány vékony ujjait, majd oldalra döntötte a fejét, úgy vizsgálta.

Amelia úgy érezte, a drakon szinte a lelkéig lelát. Ott pedig nem talál mást, csak egy apró tekercset, rajta az oly régóta áhított próféciával.

Elkapta a tekintetét a férfiról, és az ajtó felé biccentett.

– Mi van odabent?

Beletelt néhány percbe, mire felhangzott a válasz.

– A Királyok Nagycsarnoka.

– Leendő főhadiszállásod?

Kyro nevetve fújta ki a levegőt. A pillanat megtört közöttük, amit Amelia egyáltalán nem bánt. Ha még egy másodpercig is a sárkányokról beszélnek, a végén képes lett volna bevallani mindent. A drakon fürkésző tekintete a bőre alá mászott, és nos… a lány egyéb testrészei is reagáltak a pillantásra. Tudta, hogy a férfinek van épp elég teendője, de még mindig nem tudta, hogy miért van Drakonföldön.

– Igen, úgy is mondhatjuk. Itt fogjuk tartani a temetési szertartást, és itt is lesz a koronázás. De ez csak a formaság, valójában nem az fogja kitölteni a napomat, hogy egész nap egy trónon ücsörgök.

Amelia vigyorogva bólintott.

– Nem is tudlak elképzelni a nagy semmittevésben.

Szolgálók zavarták meg őket, sűrű elnézések közepette haladtak el mellettük, óriási vázákat cipelve. Amelia zavartan lépett távolabb Kyrotól, fel sem tűnt neki, mikor kerültek ennyire közel egymáshoz.
Amikor elült a hangzavar, Amelia kínosan állt egyik lábáról a másikra. Szívesen beszélgetett volna még a drakonnal, de tudta, hogy dolga van és csak feltartja. Látta, hogy egy bőrpáncélos férfi állt a folyosó túloldalán és feltűnően őket figyelte.

Épp el akart köszönni, amikor a férfi megfogta az ujjait.

– Amelia… meglátogathatlak később?

A lány nagyot nyelt.

– Hiszen az a te szobád.

Ez nem volt válasz, mindketten tudták.

Amelia végül biccentett.

– Igen, nagyon szeretném.

Kyro megkönnyebbülve fújta ki az eddig bent tartott levegőt, majd egy gyors csókot lehelt a lány ajkaira, azután a várakozó férfi felé sietett.

Amelia az ujjait az ajkaihoz érintette.

Nagyon remélte, hogy Patty küldött neki valami megfelelő hálóruhát is.