A tűz próféciája /Befejezett/

25. fejezet

Ha egy törik, mind törik.

A Vízkirálynő szavai még mindig a fülében csengtek, ahogy a nimfa egy oldalsó folyosóra vezette Ameliát. A gerince megfeszült a jeges félelemtől, amit a szavak árasztottak. A levegő friss volt a palotában, mégis nehezen erőltette a tüdejébe, mintha az egész mellkasára egy hatalmas troll ült volna. Amelia attól tartott, újabb pánikroham tör rá, ezért inkább az előtte haladó nimfára koncentrált.

A lány csípője minden lépésnél ringott, a derekára csomózott színes kagylóhéjláncok lágyan csörrentek össze. Hosszú, türkizkék haja a háta közepét súrolta, apró gyöngyöket fontak bele, amik meg-megcsillantak a mennyezetről lógó, világító kristályok fényében.

Amelia utálkozva nézte a csodaszép másvilágit. Ha Kyrot is egy ilyen szépség kísérgette… A gyomra apró csomóvá zsugorodott a féltékenység hirtelen rátörő hullámaitól.

Inkább a lány kezében lévő könyvet figyelte. Vajon milyen új információt fog megtudni belőle az Egyezségről? Úgy gondolta, az a néhány év, amit a rend kastélyában tanulással töltött, épp elég tudást adott a legfontosabb szabályrendszerükről, most mégis elbizonytalanodott. A Vízkirálynő nem olyannak tűnt, aki a saját szórakoztatására játszik az emberekkel, sokkal inkább érezte úgy a lány, hogy pontosan meghatározott célja volt mindezzel.

Nem véletlenül kapta ő ezt a könyvet és nem egyet a gyógymódokról, és Kyro sem unaloműzésként fog olvasgatni a másvilági fajokról.

És mégis hogy értette, hogy Amelia a kitagadott gyermek?

A nimfa megállt egy tejüvegszerű ajtó előtt, ami egy intésére kinyílt. Amelia óvatosan belesett.
Egy kör alakú szobát fedezett fel, benne egy asztal, egy szék, és az asztalon egy homokóra.

A nimfa várakozva nézett rá.
– Bemész vagy sem?
– Itt kell elolvasnom?
Válaszul a nimfa a kezébe nyomta a vaskos könyvet, és enyhén meglökte.

– Annyi időd van, amíg a homok lepereg. Ha tovább maradsz bent, a víz elárasztja a szobát. Ha előbb jössz ki, a sárkányherceg termét árasztod el. Te döntesz.

Amelia hitetlenkedve felnevetett.
– Mégis miért akarnám elárasztani Kyro szobáját?

A nimfa nem felelt, szó nélkül kilépett a szobából, az ajtó pedig bezárult. A homokszemek lassan elkezdtek leperegni.

Amelia szívesen rápróbált volna az ajtóra, vajon bezárták-e, de nem akarta Kyrot kockáztatni. Így is volt egy fulladásközeli élménye, nem akart neki másikat okozni.
Leült inkább az asztalhoz, és felnyitotta a könyvet az első oldalon.

Az Egyezség létrejött valamennyi másvilági faj közös egyetértésével, közös érvényesítésével, közös beleegyezéssel.

Amelia a szemét forgatta. Szinte kívülről tudta ezeket a sorokat, annyiszor el kellett már olvasnia. A második mondatnál azonban megakadt.

Minden másvilági faj vállalja a kötelezettségeket, amit az Egyezség megkíván, feladva lényének egy fontos elemét, ami biztosítja az Egyezség örök fennállását.

Feladni? Mégis mit adtak fel?
Amelia semmi ilyesmiről nem tudott, kivéve a drakonokat.
Izgatottan olvasott tovább.
Mire a könyv feléig jutott, a homokóra is nagyjából félidőnél járt. Amelia úgy tippelte, két óra telt el azóta, hogy a nimfa magára hagyta.
Magában összegezte az eddig olvasottakat.

Minden faj feladott valamit magából, és minden faj a másikra volt utalva. A lány feje szédült, ahogy felidézte a könyv szövegét.

A vámpírok csak az emberekből táplálkozhattak, más fajból nem kaptak életenergiát.
A vérfarkasok csak teliholdkor változhattak át.
Az alakváltók csak az örökölt állattá tudtak változni.
A boszorkányok csak szexuális energia útján növelhették az erejüket, és csakis egy másik faj képviselőjétől nyerhették el.
A Vízalatti Világ lakói képtelenek voltak többé a szárazföldön lélegezni, a boszorkányoktól kellett mágiát vásárolniuk hozzá.

Ezek olyan dolgok voltak, amiket Amelia tényként tudott és fogadott el eddig. Sosem beszéltek róla, hogy az Egyezség előtt milyenek voltak a különböző fajok, csak annyit tudott, hogy állandó háború dúlt a másvilágiak között.

Így azonban, hogy egymásra voltak utalva, kénytelenek voltak fenntartani a békét és így az Egyezséget.

Amelia hátradőlt a széken.
El sem tudta képzelni, mi vár még rá a könyvben.

A homokórára pillantott.

Az előbb még lényegesen több homok volt a felső részben. A lány mereven nézte a lehulló szemcséket és riadtan vette észre, hogy egyre gyorsabban peregnek.

A könyvre nézett. Még közel sem végzett, de ezek szerint a Vízkirálynő megunta a várakozást.
Gyorsan a drakonokról szóló részhez lapozott. Itt nagyjából annyit írtak, amit Kyro is elmesélt neki. Épp az Egyezség előtt történt uralkodóváltás, nem épp a legbékésebb módon. Egy hivatkozás állt a lap alján.

Amelia kíváncsian a feltüntetett részhez lapozott, és nem csodálkozott, amikor a boszorkányokhoz ért.
Ezt is tudta, egy boszorkány segítette trónra Kyro apját.
Itt viszont nevesítették is.

Luciana a Hollófészek klánból.

Amelia újra és újra elolvasta a nevet, ujjait végig futtatta a betűkön. De hiszen ez lehetetlen… az ő családjában nem volt különösen erős boszorkány.

A kitagadott gyermek.

Így nevezte a Vízkirálynő.
Amelia gyorsan tovább olvasott.
Luciana volt a boszorkányrendek vezetője, akit Hexia választott, ezért volt elég ereje megkötni a sárkányok erejét. A tettéért azonban kitagadták, erejétől megfosztották, a családját lefokozták. Új rendvezetőt is választottak, az általa végrehajtott varázslatot azonban nem tudták megtörni, így a drakonok továbbra is képtelenek maradtak a váltásra. Az új király azonban megelégedett az eredménnyel, megtartotta a koronát és aláírta az Egyezséget, mindezt pedig bele is foglaltatta.

Amelia elszörnyedve döbbent rá a Vízkirálynő szavainak jelentésére.

Ha egy törik, mind törik.

Ha csak egy kötést is feloldanak az Egyezségben foglaltak közül, mind megszűnik, ami egyenesen katasztrófához vezetne.

A hatalmas mágikus kitörés, ami ezzel járna, világokat pusztítana el, nem beszélve a sorra kirobbanó háborúkról.

Minden másvilági faj érdeke, hogy az Egyezség fennmaradjon.
Kyro pedig épp azon dolgozik, hogy megtörje az átkot.
Amelia dühösen elhajította a könyvet, amikor egy apró, megsárgult papír hullott ki a lapok közül.
A homok vészesen közeledett a végéhez.
Amelia felkapta a lapot, tekintete ide-oda ugrált a sorok között.
A felismerés egyszerre árasztotta el megkönnyebbüléssel és jeges rémülettel.

Kyro jóslatát tartotta a kezében.

Ezernyi szenvedés lesz a jussa
A büszke sárkányok népének
Erejétől megfosztva
Gúzsba kötött lélek.
Vérrel írja alá saját balsorsát
Cserébe fejére tehesse a koronát.
Idők nyomán a sárkány ködbe vész
Elkorcsosul test, forma és ész.
Ezernyi holdújév jön még e vidékre,
Míg újra felvirrad a diadal reménye.
Az arany sárkány felemelkedik,
Az évezredes elnyomás megtörik,
Amikor a fekete madár lángba borul
És a tűz előtt minden világ térdre hull.

Amelia ujjai közül kihullott a papírlap, ahogy felfogta a szavak értelmét.

Arany sárkány, vagyis az aranybarna hajú Kyro.

A fekete madár lángba borul?
Amelia a Hollófészek klánból, aki nemrég felfedezte, hogy képes elszívni a sárkány erejét mindenféle szexuális energia nélkül.

Te vagy az.
Tűz gyermeke.
Kitagadott gyermek.
A fekete madár lángba borul.

Amelia térde megroggyant, az asztalba kellett kapaszkodnia, úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. A feje felett hullámzott, háborgott a tenger, mintha az ő érzéseit visszhangozta volna. Az ő bensője is háborgott, ellentétes érzések kavarogtak benne. Szeretne segíteni Kyronak, ugyanakkor hogy tehetné meg, ha ezzel lángba borít minden világot?

El kell titkolnia a drakon elől!

Felkapta a papírlapot a földről és a nadrágzsebébe süllyesztette.

Az arany sárkány felemelkedik.

Amelia a homokórára pillantott. A nimfa azt mondta, ha idő előtt elhagyja a szobát, az elárasztja Kyro termét.

A jóslat pedig kettejükről szól, mindketten kellenek az átok megtöréséhez, ami elhozza a világvégét.

Ha viszont egyiküket eltüntetik…
Amelia az ajtóra pillantott. A döntés súlya szinte a földig húzta a szívét. Egy apró mozdulat. Csak elhúzza az ajtót és a világ fenyegetése megszűnik.

Kilép a teremből és mindennek vége.

Meg tudja tenni?

Megteheti?