A tűz próféciája /Befejezett/

9. fejezet

Szinte kettesével szedte a lépcsőfokokat, és Amelia biztosra vette, hogy megdöntötte a rend lépcsőfutási rekordját. Lihegve nyitott be az ajtón, útközben vagy egy millió lehetőség átfutott az agyán, de amikor meglátta a pici dobozt az ágyán, megtorpant.

– Úgy fél órája jelent meg – közölte Patty, fel sem nézve a könyvből, amit olvasott.
Amelia lenyugtatta dübörgő szívverését és óvatosan becsukta az ajtót. Pattyre nézett, a szobatársa azonban elmélyedve tanulmányozta az oldalt.

– Fejjel lefelé tartod – nyomta el a mosolyát Amelia, amikor meglátta a fejtetőn álló szavakat a borítón. Patty azonban nem zavartatta magát, egyszerűen megfordította a könyvet, de továbbra sem nézett rá.

A faragott, sötéttölgyből készült dobozka hívogatóan állt a takarón, úgyhogy a lány inkább annak szentelt nagyobb figyelmet.
Talán valami ékszer? Vagy kiegészítő? A szertartásra általában az ünnepi köpenyt kell húzni, nincs lehetőség túl sok cicomára, utána pedig már... Nos, nem sok értelme lenne a ruhadaraboknak.

– Megnézted? – fordult mégis Pattyhez. A lány a fejét rázta, majd nagy sóhajjal becsukta a könyvet és felhagyott a színleléssel.
– Ha tudtam volna, hogy ilyen egyszerű elcsábítani egy drakont, én magam mentem volna a könyvtárba.
– Nem történt semmi. – Amelia figyelme visszatért a dobozkához. Faragott pikkelyek borították, a zár azonban egyszerű retesz volt csak, könnyen nyitható fajta.
– Persze, ajándékot is csak a két szép szemedért kaptál. Na persze – fújt dühösen Patty, mire Amelia megpördült.

– Mikor fogod végre befejezni? Nem tehetek róla, hogy Morena engem választott, és arról sem tehetek, hogy képtelen vagy elfogadni.
Patty felállt és karba tett kézzel állt meg előtte.
– Tudod, beszéltem a többi kiválasztottal, és ők sem értik, hogy miért te kerültél be helyettem. Mindenkinek gyanús a dolog.

Amelia tudta, hiszen beszélt Morenánal a valódi okról, amiért Patty kimaradt.
De azért fájtak a lány szavai.
Ha viszont jobban belegondol, nem tudta hibáztatni a viselkedéséért. Ha mindig mindenki neked kedvez, akkor sosem tanulsz meg veszíteni. Patty számára az élet könnyű, egyszerű, köszönhetően az erejének, így sosem kellett erőfeszítést tennie semmiért. Amelia minden egyes sikert magának köszönhet, neki sosem volt magától értetődő, hogy meddig jut a ranglétrán, mindenért meg kellett dolgoznia. És akart is, hogy tudja tartani a lépést a barátnőjével, nem akart lemaradni Patty mögött.

A lány mégis úgy kezeli, mintha semmit sem érdemelne, kivéve, hogy átadja a helyét.
Mielőtt valami borzalmasat mondana, inkább visszafordult a doboz felé. Még érezte rajta a varázs-és füstillatot.

Óvatosan felhajtotta a tetejét, a lélegzete is elakadt, amikor meglátta a tartalmát.
Egy sötét színű, talán fekete arcmaszk, a mintája egészen úgy festett, mintha pikkelyek borítanák. Amikor kivette a dobozból, pihekönnyű volt, selyemszalagok lógtak az oldalán, a fény felé fordítva pedig látszott, hogy nem fekete, hanem egészen sötétzöld.
Mintha csak egy sárkány bőréből készült volna.

Ami nyilván lehetetlen, legalábbis rendkívül ízléstelen lett volna. A művész, aki elkészítette, alaposan tanulmányozhatta a sárkánybőrt, hogy ennyire élethű utánzatot készítsen.
A méret azonban minden valószínűséggel passzolt, legalábbis Amelia élt a gyanúperrel, hogy az anyagot megbűvölték, hogy tökéletesen illeszkedjen a viselőjére. A rend legtöbb ruhájával ez volt a helyzet, és akárhányszor Patty vagy Amelia új kelmét vásárolt, az első dolguk volt elmondani a varázsigét.

– Ha ezt felveszed, senkinek sem lesz kétsége afelől, miért is vagy ott. – Patty hangja metszővé vált, ahogy átkukucskált a válla felett.
Valamennyire hajlott is rá, hogy igaza van, de nem akart ujjat húzni a drakonok örökösével. Inkább majd elrejti a köpenyében, amúgy sem szoktak álarcot húzni a szertartás idejére.