A tűz próféciája /Befejezett/

33. fejezet

Amelia egyre csak rázta a fejét. Képtelen volt elhinni, hogy a férfi átverte. Hazudott neki és manipulálta. Amelia tényleg azt hitte, a férfi túltette magát azon, hogy eltitkolta előle a jóslatot. De most kész volt róla beszélni, még mindig hitt benne, hogy meg tudja győzni a drakont, még akkor is, ha jelenleg vadul villogó vörös szemekkel és hatalmas karmokkal bámult rá.

Hiszen ő is ugyanúgy érez Amelia iránt, nem igaz? A lánynak bíznia kellett az érzéseiben.

– Kyro, szeretném, ha meghallgatnál – kezdte, de a drakon felemelte a kezét.

– Elég a beszédből. Elég az időhúzásból. A mai nap tökéletes az átok megtöréséhez. Apám máglyáját sárkányként fogom meggyújtani!

– Nem érted! Ha feloldom az átkot…

Kyro mélyen reszelős hangon felnevetett, a barlang visszhangzott a gúnyos kacajától.

– Szóval már nem is tagadod, hogy képes vagy rá?

Amelia bólintott. El akart mondani mindent a férfinek, de egyre inkább úgy tűnt, hogy Kyrot nem hatják meg az észérvek.

– Nem, de figyelned kell rám. Nem tehetem meg. Az Egyezség…

– Bassza meg az Egyezség! A drakonok jövője a tét!

Amelia dühösen hátra dobta a haját. Ez így nem fog menni, Kyro végig sem tudja hallgatni a mondanivalóját. A láva sisteregve forrongott a medencében, a hőmérséklet a kettejük dühétől már szinte elviselhetetlenné vált.

– Nem! Az összes világ jövője a tét! Apád belefoglalta az Egyezségbe az átkot. Ha megtöröm… az összes egyezség megtörik. Káoszba fulladnak a világok, miután a kitörő mágia felperzsel mindent.

Kyro erre megtántorodott. Végre! Amelia látta, hogy ez áthatolt a düh ködén, ezért folytatta.

– Nem akarhatsz mindent feláldozni egy faj miatt. Évezredek óta így éltek, de legalább éltek. Ha megtörik az átok… talán túl sem élitek a hirtelen jövő energiahullámot. Ha többet megtudhatnék róla…

– Még több idő? – Kyro újra felnevetett, cseppnyi öröm sem szorult a hangjába. – Ezt tervezted? Hogy majd haladékot adok, amíg el nem felejtem? Neked ez csak holmi badarság, nem igaz? Hiszen úgysem tudom, mit veszítettem, akkor miért hiányzik?

Amelia nagyot nyelt. Valóban voltak ilyen gondolatai, amiket itt és most meg is bánt már. De ez akkor sem mentség arra, amire Kyro készül.
Vagyis amire kényszeríteni akarja.

– Nem fogom megtenni – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Kyro ordítása végig gördült a kőfalakon, jeges hullámként árasztotta el Amelia érzékeit. A vulkán megremegett az Aranysárkány egyre növekvő haragjától. Mintha figyelne. Várakozna.

A fentről lepotyogó kövek hangos csattanással csapódtak a földbe, Amelia alig tudott elugrani előlük. Ha Kyro nem nyugszik meg, mindketten itthagyják a fogukat.
Amelia behúzódott egy kiszögellés mögé, az agya lázasan forgott, de nem talált semmi megoldást, hogy tudná élve megúszni anélkül, hogy elpusztítana minden világot.

– Gyerünk, Amelia! Csak tedd meg! Tedd meg, és örökre együtt leszünk!

Amelia a fülére szorította a kezét. A barlang minden oldalról közvetítette a hangot, a csontjai is belerezegtek a drakon dühös szavaiba.

Ismét elöntötte az ismerős érzés, miközben az életéért küzdött. A szeme előtt fehér köd lebegett, egyre jobban elhomályosítva a látását.

– Ne, ne, ne, ne most! – Amelia igyekezett pislogással kitisztítani a tekintetét, de egyre inkább belecsúszott egy másik létbe.

– Luciana! Gyere elő!

A vörös hajú boszorkány rettegve kuporgott a kiszögellés alatt. A drakon dühödten vert egyet a falra, a kövek megremegtek a haragjától.

– Csináld meg a varázslatot! Megmenthetsz mindenkit!
Luciana egyáltalán nem hitt ebben. Az alakváltók erejének megkötése nehéz és bonyolult varázslat, nem is biztos, hogy sikerülni fog maradéktalanul.

A drakon azonban hajthatatlan volt. Eltökélte, hogy király lesz, de a jelenlegi uralkodó az egyik legerősebb drakon, aki a világra jött. Tiszta küzdelemben nem győzheti le, de ha elveszi tőle a sárkányt, képes lenne megölni.

Legalábbis ez a drakon terve, amiért magához édesgette Lucianát. A lány elhitte minden édes bókját, szerelmes suttogásait. Nem látott át a csapdán, csak amikor már késő volt. A boszorkányrend vezetőjeként ellen tudott állni a legtöbb mágiának, de a drakon az érzelmeire hatott.

Luciana hitt neki.

Most pedig csúnyán megfizet a naivságáért.

A vulkán gyomra háborgott, kitörni vágyott a benne kavargó láva, elárasztva, elemésztve mindent maga körül.

Épp olyan volt, mint a barlangban tomboló drakon.

Kérlelhetetlen.

– Ha megteszem… elengedsz?

– Hát nem vágysz az oldalamon uralkodni? – A drakon hangja eltorzult a félváltozás miatt. Annyi a javára írható, hogy nem változott sárkány alakba. Jelen állapotában talán nem is tudná kordában tartani a fenevadat.

– Csak haza akarok menni.

– Természetesen nem tartalak fogságban. Amint elvégezted az igézést, szabadon távozhatsz.

Luciana kifújta a levegőt, majd kilépett a sziklák takarásából.

– Rendben. Elveszem a sárkányt tőletek.

Amelia fellélegzett, ahogy kilépett az emlékből, hogy rögtön egy újabba zuhanjon bele.

Luciana előkészítette a varázslat hozzávalóit, egy hatalmas, fekete tálba öntötte a füveket, csontokat, vért, majd óvatosan magához ölelte a hófehér, néhány napos bárányt. A gyapjú olyan puha volt, mint a legfinomabb törpselyem, Luciana ujjai könnyedén végig szaladtak a remegő állat testén. Megnyugtató szavakat mormogott neki, lágyan simogatta.

– Mi lesz már? – förmedt rá a drakon karba font kézzel. Azóta így járkált előtte, amióta Luciana elkezdte a varázslatot.

– Ennyire meg akarsz szabadulni a sárkánytól?

A drakon felhorkant. Luciana el sem tudta képzelni, hogy valaha lemondjon az erejéről, a férfi viszont pontosan erre készült. És mégis miért? Egy fémdarabért a fején.

– Ennyire akarom, hogy rend legyen a királyságban.

Luciana a fejét csóválta. Az elmúlt napokban megismerte a drakon igazi természetét a bókokon túl, és pontosan tudta, hogy a férfit egyáltalán nem érdekli a népe sorsa. Csakis az, hogy király legyen, minél előbb.

– Nagyon is jól ismerem a vágyaidat, Dirysdon.

A drakon felnevetett, öblös hangja visszhangot vert a barlangban. A vulkán mélyén fortyogó láva válaszul felbugyogott.

Luciana benyúlt a köpenye zsebébe, elővett egy obszidián pengéjú kést, amit csak különleges alkalmakkor, igen hatalmas és kockázatos igézetek esetén használtak. A nyelébe bonyolult rúnákat véstek, és vörös gyémánttal fokozták az erejét.