A tűz próféciája /Befejezett/

18. fejezet

Odafent, a toronyszobában, Amelia csüggedten ült az ágyán. A takarón szétszórva, kinyitva hevertek a könyvek, mind hasonló fejezetnél kinyitva. Egyedül az őrvarangyról szólót fogta a kezében, és Patty ágyát nézte. Bertie valahol a párnák és takarók alatt hevert, aludta édes békaálmát, fogalma sem volt róla, hogy kulcsfontosságú információk vannak a birtokában. Patrick viszont megint eltűnt. Amelia nem értette, hogy hova mehet a bezárt szobából, mindenesetre nem találta a macskát.

Egy kósza gondolat erejéig az jutott eszébe, hogy talán a gyengélkedőn van a gazdája mellett, de képtelenségnek tartotta, hogy az állat észrevétlenül be tudjon surranni. A gyógyboszorkányok valószínűleg azonnal kitennék a szűrét, ahogy a bársonyos tappancsát bedugná az ajtón.

A másik problémán is igyekezett dolgozni, miszerint el kell jutnia a Vízalatti Könyvtárba. Az Elsüllyedt Világ a nimfák otthona volt, a bejutás nem is volt túl bonyolult, a kastélyban vannak portálok, amik oda vezetnek. Viszont a lezárás miatt Amelia nem hitte, hogy egyszerűen csak átsétálhat a portálon. Meg kell győznie Morenát, hogy feltétlenül fontos átjutnia az Elsüllyedt Világba.

A lányt kirázta a hideg, ha arra gondolt, hogy nimfákkal kell találkoznia. Igazából csodálta, amiért a szertartásra nem lettek meghívva, a vízi ribancok minden alkalmat megragadtak, hogy pasikat gyűrjenek maguk alá.

Pattyval nem egyszer kerültek összetűzésbe néhány, magát túlságosan bátornak és szépnek gondoló nimfával, akik épp azokra a férfiakra akartak rámászni, akikre a boszorkányok is. Ez már csak így megy ősi ellenségeknél. Néhány égésnyom, egy-két fulladásközeli állapot, de halálos áldozatok nélkül.

Amelia hanyatt dőlt az ágyon. Az egyik könyv nyomta a gerincét, a másik a fejét, de igyekezett nem gondolni a kényelmetlenségekre.

Át kell jutnia a Vízalatti Könyvtárba. A Vízkirálynő képes rá, hogy minden, valaha elsüllyedt tárgyat magához vonzzon, ami utána bekerült a gyűjteményébe. Számos műkincs, ereklye és felbecsülhetetlen értékű talizmán nyugszik a víz alatti barlangokban, miért ne találhatta volna meg a Drakon jóslatokat?

Mindenképpen meg kell kérdeznie Kyrot, hogy merre keresték már, nem akart felesleges köröket futni.

Mintha csak megidézte volna, dörömböltek az ajtón és a drakon mélyen zengő hangja hatolt be a szobába.

- Amelia, nyissa ki!

A lány felpattant, az ujjai végén akaratlanul is szikrák pattogtak. A férfi hangja valamiért kiváltotta belőle a védekező reakciót.

Valamiért, na persze. Ha egy felbőszült drakon örökös dörömböl az ajtódon, akkor jobb, ha felkészülsz mindenre.

Amelia az ajtóhoz lépett, de nem nyitotta ki. A bűbáj megakadályozza, hogy meghívás nélkül lépjen be valaki, de fogalma sem volt róla, hogy meddig képes kitartani. Még sosem kellett próbára tennie, és nem most akarta elkezdeni.

- Mit akar? - kiabált ki, meglepően vékony hangon.

Szinte látta, ahogy a drakon tenyere csattan a fán, majd végigkarcolja a karmával.

- Miért küldte el Jeremiaht?

- Megmondtam, hogy nem kell bébiszitter. Megegyeztünk, hogy segítek a könyvvel, ha maga is segít nekem. A többi felesleges figyelemfelkeltés.

Amelia remélte, hogy határozottabban cseng a hangja. A drakon odakint hallgatott, majd halkan megszólalt. A hangjában nevetés bujkált.

- Tényleg megtámadta és megfenyegette?