A tűz próféciája /Befejezett/

35. fejezet

Amelia néha magához tért, ekkor egy fehér szobában volt, körülötte fehér ruhás gyógyboszorkányok sürögtek, máskor újra a sötétség fogadta jótékonyan magába, hogy elfelejtsen minden fájdalmat és bánatot.

Amikor újra előbukkant a fekete ürességből, nem volt körülötte senki.

Fehér takaróval borított ágyon feküdt, a fertőtlenítő gyógyfüvek csípték a szemét, a keserű szag kaparta a torkát. Aprókat köhögött, mire meglibbent a függöny és Patty dugta be a fejét.

– Szent unikornisszarv, már azt hittem, végleg elveszítettünk.

Töltött Ameliának egy pohár vizet, a lány apró kortyokban itta. Hálás volt minden egyes cseppért, úgy érezte, egy egész folyót ki tudna inni.

– Nincs olyan szerencséd – Amelia hangja rekedt volt, mintha legalábbis napokon keresztül ordított volna. Talán így is volt, hiszen nem sokra emlékszik az elmúlt… – Mióta vagyok itt?

Patty az ujjain kezdett számolgatni.

– Öt teljes napja. Hat, ha az érkezésedet is beleszámoljuk.

Hat nap. Kyro hat napja halott.

Ne gondolj erre! Szedd össze magad!

Az apró hang visszatért, de ezúttal Amelia már arcot is tudott hozzá társítani. Luciana szólt hozzá minden egyes alkalommal. Most már felismerte a hangját.

– Mit mondanak a gyógyítók? Megmaradok? – próbált Amelia viccelni, leginkább, hogy elterelje a saját figyelmét, de Patty elkomorult.

– Mi az?

– Majd később. Most koncentrálj csak a gyógyulásra.

Amelia szívesen rákérdezett volna, de ismerte Pattyt. Jobb, ha most nem erőlteti, bármiről is legyen szó. A barátnője rettenetesen makacs és még annál is kitartóbb, teljesen felesleges lenne faggatni. Amelia inkább bólintott.

– Honnan tudtad, hogy át kell jönnöd?

Patty elvigyorodott, fekete köpenye zsebéből egy fényes gömböt halászott elő.

– Csak egy kicsit kukkolni akartam, amikor megláttam, hogy berángat abba a kurva barlangba. Azonnal összeszedtem a legerősebb boszorkányokat és megrohamoztuk Drakonföldet. Majdnem elkéstünk, mert volt egy kis csetepaté.

Amelia lehunyta a szemét. Ha korábban érkeznek…

Ne gondolj erre! Szedd össze magad!

Dugulj el, Luciana!

– Köszönöm. Azt hiszem, megmentetted az életemet. Ha nem a sérülésbe halok bele, akkor a drakonok koncolnak fel elevenen.

– Az tuti. Még így is alig akartak kiengedni. De aztán belátták, hogy nem érdemes a valaha élt leghatalmasabb boszorkánnyal ujjat húzni – bólintott Patty vigyorogva.

Jól állt neki a rendvezetőség, bár nem komolyodott meg, mégis helyén volt a szíve.

– Figyelj… Akarsz róla beszélni? – Patty odahúzott egy széket az ágy mellé és leült. Megfogta Amelia kezét, mire a lány gyengén megszorította. Amelia megrázta a fejét. Még nem tud beszélni. Még rá gondolni is nehezére esett.

– De szeretnék. Később.

Patty bólogatott, majd hirtelen lehajtotta a fejét. Szőke tincsei az arca elé hullottak.

– Annyira sajnálom, hogy elküldtem a jóslatot. Csak arra gondoltam, hogy szeretnéd magadnál tudni, de álmomban sem gondoltam volna…

Patty hangja elcsuklott, Amelia észrevette az apró könnycseppeket lehullani az álláról. Újra megszorította a kezét.

– Nem a te hibád. Úgyis kiderült volna, el akartam neki mondani. Akkor is ugyanígy reagált volna.

Patty letörölte a könnyeit, aprót biccentett. Amelia sejtette, hogy nem győzte meg a barátnőjét, de idővel majd túlteszi magát.
Ahogy mindannyian.

A következő héten Ameliát végre kiengedték a gyógyrészlegből, visszaköltözött a toronyszobába. Persze most már teljesen egyedül volt, Patty megkapta a rendvezető szobáját. Barátnője felajánlotta, hogy esetleg Morenát beosztja hozzá, de Amelia különböző átkokat helyezett kilátásba, ha Patty ilyet merészel tenni, úgyhogy most egyedül volt a szobában.

Hiányzott neki Patty. Még Patrick is.

Már arra is gondolt, hogy szerez magának egy kisállatot, hogy ne legyen ennyire magányos, de az túl szánalmasnak tűnt volna. Úgyhogy inkább egyedül ült az ágyon, bámulta a szemben lévő üres helyet, ahol egykor Patty ágya volt és felfordult a gyomra. Kirohant a mosdóba, kiadta a reggelijét, majd lerogyott a mosdó padlójára.

Lehet, hogy mégis rosszul döntött a köztes világban? Lehet, hogy egyáltalán nem tartozott ide.

Luciana tévedett. Nincs semmiféle reménysugár.

Végszóra, fehér köd úszott a szeme elé.

A mosdó eltűnt, helyette egy vakítóan fehér szobában találta magát. Luciana teljesen beleolvadt a környezetébe, egyedül lángvörös haja tűnt ki a fehérségből. Amelia fáradtan talpra kecmergett. A gyomra még mindig kavargott, erőtlennek érezte magát.

Luciana rá mosolygott.

– Hogy vagy?

– Nem hiszem, hogy jól döntöttem. Nem vár semmi rám ideát. Ha esetleg beszélhetnék a Sárkányistennel…

– Még nem. De hamarosan minden világossá válik számodra is. A kiskapu…

Igen, Amelia feltúrta a könyvtárat, még a Vízkirálynőnek is üzent, hátha tud valamit. A királynő mindössze egy gratulációt küldött vissza. Amelia bosszankodva kidobta a kártyát. Igaz, hogy a királynő már az első alkalommal is Kyro halálát szorgalmazta, de a gratuláció igazán ízléstelen volt. Legalábbis nem vitte előrébb.

– A kiskapu, amiről semmit sem mondasz, ami állítólag megtöri az átkot az Egyezség sértetlenségét biztosítva. Egy árva betűt sem találtam róla.

Luciana felnevetett.

– Persze, hogy nem, hiszen az utolsó pillanatban adtam hozzá. Csak nem tudom, hogy már készen állsz-e rá.

Amelia mérgesen toppantott, a koppanás visszhangzott az üres szobában.

– Csak áruld el! Elegem van a jóslatokból, átkokból, kiskapukból. Annyira, annyira fáradt vagyok…

Amelia a kezébe temette az arcát. Luciana felemelte a fejét, mire könyörgésre váltott a hangja.

– Kérlek, kérlek engedd meg, hogy Kyroval legyek. A túlvilágon nem árthatunk senkinek. Csak…

– Nem lehet, gyermekem. Nem csak a Sárkányisten miatt. Neked feladatod van.

Amelia gúnyosan felkacagott.

– És mégis micsoda? Nyomorúságban élni? Szenvedni addig, amíg a Halálisten el nem ragad?

Luciana ellépett tőle, tekintete a távolba révedt.

– Amikor majdnem kész lettem az átokkal, felpillantottam. Dirysdon jóképű arca láttán még mindig megdobogott a szívem. Annyira akartam, hogy működjön közöttünk, hogy büntetésként a vérvonalát is belevettem az átokba. Tudtam, hogy az én leszármazottam megtörheti az átkot, de Dirysdon azt tervezte, hogy beleveszi az Egyezségbe is a sárkány elvételét. Ezért ha megtörik az átok…

– Ha egy törik, mind törik – darálta Amelia. Igen, ezt jól ismerte már.

– Pontosan – bólintott Luciana. – Ezért hozzáadtam egy kis kiegészítést. Ha mágiával törik meg az átok, az pusztítást hoz minden világra. De ha a két vérvonal leszármazottja képes közösen létrehozni valamit… Az átok magától megszűnik.

Amelia megrázta a fejét.

– Nem értem. Mégis mit kellett volna létrehoznunk? És ezt miért nem mondtad korábban? Miért nem…

Amelia újra a mosdóban volt, Luciana és a fehér szoba eltűnt, az ajtón pedig kopogtak.

– … fogalmazol egyértelműen – fejezte be morogva a mondatot.

– Amelia, ha nem jössz elő háromra, betöröm az ajtót!

Amelia feltápászkodott, majd kinyitotta az ajtót Patty előtt. A lány kezében már jókora tűzgolyó lángolt, készen arra, hogy bármit berobbantson, amit csak szükséges.

– Na végre! – Patty összecsukta a tenyerét, a tűzgolyó elpárolgott. – Azt hittem… oké, azt hittem, meghaltál. Már egy órája dörömbölök.

Amelia a szemét forgatta. Nagyjából tíz percet tölthetett bent, Patty imád túlozni.

– Jól vagyok.

– Annyira, hogy tehetünk egy sétát is? Valamiről beszélni akarok veled.

Amelia bólintott, negyed óra múlva pedig már az unikornis istállók előtt jártak. Patty viszont semmiségekről fecsegett, az időjárásról, az új feladatairól meg a törpborok vészesen megcsappanó készletéről.

Amelia nem bírta tovább.

– Van más különösen érdektelen témád, vagy végre belevághatunk, miért is hoztál ide?

Patty a földet rugdosta fényes bőrcipőjével.

Oké, ez fura. Van olyan téma, amiről nem beszél szívesen? Ez még Ameliának is új volt. Megfogta a barátnője kezét.

– Nézd, nekem bármit elmondhatsz.

Patty biccentett.

– Két dolog is lenne. Az első… mikor akarsz a helyemre ülni?

Amelia úgy engedte el a barátnője kezét, mintha hirtelen meggyulladt volna.

– Micsoda?

Patty elnevette magát.

– Tudod, hogy megfosztották a vérvonaladat az erejétől, és az ősöd volt a legutolsó, hivatalosan választott rendvezető. Gondoltam megkérdezem, érdekel-e a pozíció.

Amelia legszívesebben valami csúf, pattanásos átkot küldött volna a lányra. Még ilyet!

– Megtisztelő a felajánlás, de nem kívánok élni vele. Különben is, jelenleg te vagy a legerősebb boszorkány, és ha jól tudom, Hexia is rábólintott.

– Jól van, te tudod – emelte fel Patty védekezően a kezét. – Csak jobb a békesség, nem szeretnék puccsot.

Amelia felnevetett a képtelen ötlere, majd meg kellett kapaszkodnia az istálló kerítésében a hirtelen rátörő szédüléstől. Úgy tűnik, még mindig nem jött teljesen helyre.

– Oké, nem lesz puccs. Legalábbis tőlem nem. Szóval, mi a másik?

Patty elmosolyodott, majd átölelte Ameliát. A fülébe suttogott.
Amelia pedig… elájult.